Dr. Szél Ágoston általános rektorhelyettes a köszöntőjében arra a kapcsolatra hívta fel figyelmet, amely összeköti a megjelent művészeket és Kovács Koko István ökölvívó bajnokot. Arra a kötelékre, mely az egész este varázsát eredményezte. „Mibe kerülnek a külföldi ösztöndíjaink ahhoz a haszonhoz képest, ha a kiváló magyar tehetségeket elküldhetjük továbbtanulni a világ összes főiskoláira, a legnagyobb tudósok laboratóriumaiba, klinikáira, szemináriumaiba és műtermeibe, hogy ekként lelkileg megtermékenyülve és felfegyverezve a tudás legmodernebb eszközeivel jöjjenek haza részt venni Magyarország felemelésének nagyszerű munkájában. Mindehhez elenyészően kis összegekre van szükség” – idézte a rektorhelyettes Klebelsberg Kunó sorait, aki nem csak a kultúra, de a sport lelkes támogatója is volt.
Sándor József professzor, a rendezvény házigazdája a tavasz érkeztét üdvözölte, majd röviden utalt Tulassay Tivadar rektor korábbi beszédére, melyben hangsúlyozta a művészet és gyógyítás szoros kapcsolatrendszerét. Ezután az ökölvívó olimpiai bajnok vette át a szót, jelezve, hogy a rendezvény a Művészet és társadalom alcímet is viseli, és ebben az esetben ő az, aki a társadalmat képviseli. Hamar kiderült, hogy Mellocco Miklós és Kovács Koko István között a sport az egyik kötelék. A 77 éves képzőművész egészen a közelmúltig kosárlabdázott keddenként az ökölvívó bajnok társaságában.
A Rómában született, polgári származású Melocco Pátzay Pál és Kmetty János növendéke volt a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. Édesapja Fiume-ban született (olasz apától, magyar anyától), de korán Rómába került az MTI-hez magyar tudósítónak. Innen küldték Berlinbe 1935-ben, ahonnan az aktuális helyzetre való 
tekintettel rövid időn belül Magyarországra költözött családjával. Ahol akkor egyelőre még béke volt, csak 1944-től bombáztak Budapesten. A személyes háborús élményeit osztotta meg a közönséggel, Melocco Miklós, aki úgy fogalmazott: „A háború idétlen. Egész kellős közelről rettenetes és ronda. Ötven méterről idétlen.”
Édesapja a Pester Lloyd szerkesztője volt, ezért 1950-ben koncepciós perben halálra ítélték, 1951 február 22-én pedig kivégezték. Ez a továbbiakban is meghatározta pályáját. Háromszor jelentkezett a Magyar Képzőművészeti Egyetemre, az első két alkalommal polgári származása miatt elutasították. Végül 1955-ben vették fel és kezdte el szobrászművészeti tanulmányait. A hazai figurális szobrászat egyik legfontosabb képviselője lett, 1975-ben Munkácsy Mihály díjban részesült, 1982-ben megkapta az Érdemes művész elismerést, majd 1988-ban a Kossuth-díjat. Munkáinak legjellemzőbb anyaga a gipsz, gyakran használja direkt öntvényként is. Számos köztéri szobor alkotója. A Semmelweis Szalonba viszont grafikáival érkezett.
Melocco Miklós állítja, hogy „nonfiguratív van, és lehet gusztusos, […] de absztrakt művészet szerintem nincs. Olyat nem tud valaki csinálni, ami ne hasonlítana valamire. Abban a pillanatban már nem absztrakt. Tudniillik az, hogy absztrakt és kép, ellentmondás. Az absztrakt azt jelenti, hogy elvont, nem utal semmire, nem jelent semmit. Hát ilyet nem lehet csinálni.” Végezetül pedig Faulknert idézi: „Az ember tökéletesre törekszik, amire alkatánál fogva képtelen. Én tehát, ragyogó kudarcaink alapján rangsorolom magunkat.”
Melocco Miklós 1990-től a Magyar Képzőművészeti Főiskola címzetes egyetemi tanára. 1992-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja, 1995-től elnökségi tag.
A rendezvényen közreműködött Marosi Éva, Liszt Ferenc díjas hárfaművész, valamint Geiger György, Kossuth-díjas trombitaművész. Gál Antal borász saját borait mutatta be, illetve kóstoltatta.
K. I.
