„A tényfeltáró bizottság adatait megismerve a Semmelweis Egyetem Doktori Tanácsa indokoltnak tartja, és indítványozza az egyetem Szenátusának Schmitt Pál 1992-ben megszerzett úgynevezett kisdoktori címének visszavonását” – jelentette be dr. Tulassay Tivadar rektor ma újságírók előtt.

Fotó: D. Kiss Balázs

Az egyetem rektora emlékeztetett: a Schmitt Pál dr. univ címével kapcsolatos tényfeltáró bizottság jelentését tegnap reggel Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter illetékesség hiányában visszaküldte az egyetemnek. „A levél kézhezvételét követően azonnal kértem a Doktori Tanács elnökét egy rendkívüli doktori tanácsi ülés összehívására” – közölte a rektor. Mint elmondta: a tanács reggel 8 órától 9.30-ig ülésezett. A 22 szavazattal rendelkező tagból 18-an voltak jelen az ülésen. A hozzászólások, viták után 16-an igennel, ketten nemmel szavaztak arra, hogy indokolt-e a kisdoktori cím visszavonását indítványozni. A Szenátus ma délután illetékességből napirendre tűzi a kérdést. DP