A Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikáján az orvosok nyolcvan százalékának van tudományos minősítése. Az igazgató, dr. Romics Imre szerint ennek a magas aránynak az eléréséhez kellenek a tehetséges és a szorgalmas emberek, továbbá valaki, aki – legalábbis képletesen – folyamatosan nógatja őket.

romics_profA professzor szerint az az egyetem hármas kötelessége az oktatás, a gyógyítás, és a tudományos munka. Nekem mind a három terület fontos – szögezte le. Mint mondta, nem mindenki szereti a folyamatos noszogatást, de tudja, hogy később mindenkinek hasznára válik a tudományos minősítés megszerzése. Ugyanilyen fontosnak tartja azt is, hogy az orvosok jól megtanuljanak operálni, de ennek nincs mérőszáma, mert nincs impakt faktoros műtét. Van, aki kevésbé a szike Paganinije, de lehet találni neki más területet, amiben kiváló és olyan is, akiből nem lesz kandidátus, de kiválóan operál. Mindenkinek megkeressük a helyét és büszke vagyok rá, ha ez sikerül – fogalmazott. Azokra is kifejezetten büszke, akik annak ellenére megírják a disszertációjukat, hogy saját maguk is tisztában vannak vele, nem a tudományos terület az erősségük, hanem a műtét. Az elmúlt években erre is volt jó pár példa. Az igazgató hasonlóan szívós magatartást tanúsít, amikor a nyelvtudásról van szó. A tanulást nem egyszer azzal próbálja elősegíteni, hogy rendszeresen segít külföldi tanulmányutak, gyakorlatok, időszakos munkák megszerzésében.

Dr. Romics Imre úgy látja, a hivatástudat és a jó példa motiválni tudja a fiatalokat. A legnagyobb motiváció egy orvos számára mégis még mindig az az öröm, amikor meggyógyít egy beteg embert, és szerinte ezt a pályakezdő fiatalok is érzik. Hozzátette: tisztában van a nehézségekkel, de fiatal orvos korában a saját korosztályába tartozóknak is több mellékállása volt, negyven évesen is minden harmadik napon ügyeletes volt.

Nagyon nagyra tartja a klinika orvosi csapatát, akik angolul, németül és magyarul oktatnak. Fontos nekik az értékmegőrzés, a hagyományok ápolása, és tartják a kapcsolatot a határon túli magyar kollégákkal. Az igazgató büszke arra, hogy az intézmény európai továbbképző centrum is egyben, valamint az urológiai osztályok közül az országban egyedül náluk van önálló onkológiai osztály.

romics_prof2Dr. Szendrői Attila adjunktus 37 éves, a diploma megszerzése óta, vagyis 12 éve a klinikán dolgozik. Három generációs orvos családból származik, mégis dacból választotta a pályát, éppen azért, mert a szülei le akarták beszélni róla. Úgy emlékszik, Romics professzor eleinte őt is folyamatosan nagyobb teljesítményre ösztökélte, mióta azonban felvette a ritmust, már saját magának diktálja ezt a tempót. Véleménye szerint a hivatástudat és tudásszomj a fő motiváló erők ahhoz, hogy egy fiatal orvos ma Magyarországon maradjon és vállalja a körülményeket. Azt is lényegesnek tartja, hogy van lehetősége oktatni, amit legalább annyira szeret, mint a gyógyítást.

Visszaemlékezve a kezdetekre nehéznek és kilátástalannak látta a helyzetét pályakezdőként – főleg, hogy a diploma megszerzésétől kezdve nem kért anyagi segítséget a családjától – mégsem fogadta el soha azt a szemléletet, hogy a pénz legyen a fő befolyásoló tényező a döntéseinél. Az adjunktus álláspontja szerint nagyon hiányzik a kiszámítható életpályamodell, mert az Egyesült Államokban is keveset keres egy rezidens, de tudja, hogy tíz év elteltével jobb lesz a helyzete és a fizetése is.

Tóth-Szabó Szilvia
Fotó: Kiss Balázs – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.