A hagyományos kétdimenziós, rajzolt anatómiai atlaszok helyett, televíziókészüléken, 3 D szemüveg segítségével térben tanulmányozható az emberi test. Ez a lényege annak az egyedülálló magyar fejlesztésnek, amely elsőként a Semmelweis Egyetem tananyagába épülhet be. Egy most elnyert európai uniós (TÁMOP -4.1.2.A/1-11/1-2011-0074) pályázat segítségével két éven belül elkészül a szabadalommal védett technológián alapuló interaktív e-learning tananyag.

Fotók: D. Kiss Balázs

A Semmelweis Szalonban tartott projektnyitó rendezvényen dr. Szél Ágoston rektorhelyettes azt hangsúlyozta: anatómusként nagy élmény volt látni, hogy miként közelít a szoftver a morfológiához. Az elmúlt években, évtizedekben a morfológiai tudományok megbecsülése kissé lefelé ívelt, ez a tendencia azonban mostanában megfordulni látszik – jegyezte meg a rektorhelyettes, hozzátéve, hogy ezt a jó irányt erősíti közérthető és eladható módon ez a pályázat.

A 4D Anatomy programját kifejlesztő dr. Balogh Attila idegsebész a rendezvényen kiemelte: az interaktív rendszerek mindig jobban be tudják vonni a felhasználót, a tanulás is érdekesebb ezek segítségével. Az új technológia azért 4D, mert térben és időben is „működik”. A projektnyitón bárki leülhetett a televízió képernyője elé, s ha feltette a 3 D szemüveget, nyomon követhette amint – akárcsak egy boncolás során – feltárul az emberi fej anatómiája.

„A 4 D Anatomy egyfajta szimulátor, amely segítségével az orvos, illetve a hallgató virtuálisan kézbe veheti a preparátumot, elforgathatja, többféle szögből tanulmányozhatja” – magyarázta dr. Balogh Attila. Mint hangsúlyozta: igazi újdonság, hogy ez a szimulátor fénykép-alapú, jelenleg ugyanis az elérhető eszközök animáción, illetve megrajzolt képanyagon alapulnak.

A projekt szakmai vezetője dr. Glasz Tibor, a II. Sz. Patológiai Intézet docense azt emelte ki, hogy a program részeként húsz patológiai esetet dolgoznak fel, támaszkodva az intézetben évek alatt elkészített unikális patológiai preparátumokra.
A technológia egyéb felhasználási lehetőségeit mutatja egy tavalyi felkérés: a dr. Patonay Lajos anatómus által vezetett  kutatócsoport részeként a 4 D Anatomy technológiával beszkennelték Szent László koponyáját. Így most már bármikor számítógépes felületen is tanulmányozható ez a ritka lelet. DP