A novemberi Rezidens Szalonon – a május óta már hagyományosnak számító színhelyen, a Semmelweis Szalonban –, több mint száz gyermekgyógyász rezidens, szakorvosjelölt és számos érdeklődő jelent meg dr. Veres Gábor invitálására.
A szakmai programot dr. Tulassay Zsolt, előadása nyitotta meg. Az orvosi gondolkodásról, hitvallásáról beszélt a Rezidens Szalon novemberi összejövetelén.
A hivatásán kívül zenetudományi kérdésekkel is foglalkozó, ebben a témában előadásokat tartó, klasszikus zenét értő és szerető professzor maga is zongorázik olykor. A család előző generációjában több orvos is volt ugyan, érdeklődése kezdetben mégsem az orvosi hivatás felé irányult. A szépirodalom és a zene iránt érzett inkább kedvet, és ebben az irányban indult volna el szívesen. Úgy érezte, hogy a zeneművekben látja meg a szépet, megérti üzenetüket és érzelmileg is megérintik. Szerencsére az orvosi hivatást választotta, és olyan empatikusan műveli, ahogyan hangszerén játszik a művész.
Az első meghatározó élményt a fejlődéstan tanulása jelentette; elkápráztatta az a felismerés, az a titokzatosság, hogy két sejtben már jelen van az egész bonyolult emberi szervezet. Az élet indulásakor tapasztalható energia, a két sejttől az összetett emberi szervezet megjelenéséig tartó fejlődési ív csodálatra késztette. Miért van világnézet formáló ereje az orvosi ismereteknek? Mert bár létünk, gondolkodásunk kiszolgáltatott, de olyan szükségszerűség, mely nem lehet a véletlen műve!
Mint mondta, amikor felvételizett, akkor még volt szóbeli felvételi vizsga és megkérdezték, hogy miért akar orvos lenni. Ott nem mertem elmondani, hogy azért jelentkezem az orvosi egyetemre, mert nem tudok jól focizni. Mert ha tudnék, nem jelentkeznék az orvosegyetemre, de az itteni ismeretek olyan sokrétűek, hogy azokkal később még bármi lehetek – mesélte a professzor. Úgy fogalmazott: utólag jött rá, hogy az orvosi tanulmányok rendíthetetlen világnézetet adnak, jellemformáló és magatartásformáló hatások érik a hallgatót.
Akinek a lelkét nem érinti meg az emberi kapcsolatok sokszínűsége, az járhat bárhová, semmi sem érinti meg. Az első, előbb-utóbb kialakuló jellemvonás: az alázat. Felismerjük, milyen keveset tudunk a környező világ rejtelmeiről, talán soha nem ismerjük meg azt teljes egészében, és minden ismeret újabb kérdéseket vet fel – vélekedett. Szerinte a másik lényeges vonás a megújulási készség, melyhez a receptoraikra megújulására van szükség. Ezeken túlmenően a szerénység nagyon fontos jellemformáló tényező. Nem vagyunk egyedül, nem, vagyunk pótolhatatlanok, aki meg akar nyerni másokat, az szolgáljon is. Jellemformáló erő még az elszántság, mert a kitűzött célon kívül nincs más út. A kudarcba nincs belenyugvás, el kell hinnünk, hogy képesek vagyunk a feladat megoldására. Ha holnap elpusztulna is a világ, azért ma még elültetem az almafát, mondta Luther Márton, és hinnünk kell abban, hogy amit ma elültetünk, abból holnap gyönyörű fa lesz. Igényesnek kell lenni, el kell határoznunk, hogy mindent megtettünk a siker érdekében – mondta dr. Tulassay Zsolt.
Arról is beszélt: a munkához az erőt a hit adja. Annak a hite, hogy a sikerhez vezető út az egyetlen kibontakozási mód, hogy nem képzelhető el más megoldás, mint a cél elérése, és, hogy alkalmasak is vagyunk a feladat maradéktalan elvégzésére. Annak a hite, hogy felkészültségünk képessé tesz az eredményességre, hogy az igényes munka, a kitartás, az energiát nem kímélő erőfeszítés és az elszánt akarat az egyetlen tisztességes módja a feladat elvégzésének és a sikernek. A hite annak, hogy a helytállásban azonos értékeket képviselő, hasonló gondolkodású és igényességű közösségre támaszkodhatunk. Remélnünk kell, hogy az elszántsághoz majd szerencse is társul, és bíznunk kell abban, hogy lesz erőnk célba érni – tette hozzá.
A professzor kiemelte: tudás továbbadása, az orvosi gondolkodás sajátságainak felmutatása, az összefüggések megismerésére való törekvés és a kritikai szemlélet szerepének tudatosítása egyaránt segíthet az újabb orvosnemzedék felkészülésében. A legnagyobb segítséget a személyes példamutatás jelenti – szögezte le.
Tulassay Zsolt előadását követően a „Differenciáldiagnosztika a gyermekgyógyászatban”, valamint „A coeliakia és a krónikus hasfájás” kérdéseiről beszélt dr. Arató András és dr. Veres Gábor.
A krónikus hasfájás tünete mögött 80-90 százalékban szerencsére nincs betegség, tudtuk meg Veres doktortól. A „nem organikus” hasi fájdalom esetén felmerülhet a pszichés vagy funkcionális hasi fájdalom, esetleg „köldökkólika”. Krónikus hasfájás estén (RAF) felmerülnek azok a kérdések, hogy a beteg mutassa meg: hol fáj (köldök körül), éjjel fölkel-e, tejre rosszabbodik-e az állapota, van-e refluxos panasza, székrekedése, hasmenése, tapasztalható-e haspuffadás, étvágytalanság, fogyás? Ha valamennyi válasz: NEM, akkor nagy valószínűséggel nincs organikus elváltozás, keresni kell a patofiziológiai eltéréseket.
Arató professzor a sokakat érintő coeliakia differenciáldiagnosztikájáról beszélt. A coeliakia vagy gluténszenzitív enteropathia genetikailag fogékony egyénekben a kalászos gabonafélékben lévő glutén által kiváltott autoimmun enteropathia. A betegség tünetei igen szerteágazóak, lehetnek intestinalisak és extraintestinalisak, de tünetmentes formában is perzisztálhatnak.
A gluten fogyasztásakor kialakuló autoimmun reakció a 2-es típusú transzglutamináz enzim ellen családi halmozódást mutat, a betegek gyermekei 20-30%-ban érintettek. A coeliakia szoros kapcsolatban áll a HLA-DQ2 és DQ8 hordozással, mely szükséges, de nem elégséges feltétele a betegség kialakulásának. A magyar populációban DQ2 kb. 25 százalékban fordul elő, ezért a HLA mellett más, egyelőre ismeretlen gén(ek) is feltehetően részt vesz(nek) az antigénprezentáció és az immunválasz kialakításában. Az orvoslás történetében sokáig nem gondoltak a tünetek mögött meghúzódó alattomos coeliakiára, a szerológiai módszerek változtatták meg a szisztémás betegség diagnosztikáját.
Azt est képzőművészeti vonulatát Vaszary János három festménye és egy grafikája képviselte. A sokarcú művész festői korszakairól Fertőszögi Péter művészettörténész, a KOGART alapítvány kuratóriuma elnökének beszélt.
Vaszary János festőművész (1867-1939) különösen gazdag, műfajában és stílusában rendkívül változatos életművén a 19. és a 20. század számos stílusáramlata hagyott nyomot. A család kilenc gyermeke közül ötödiknek látta meg a napvilágot 1867. november 30-án. A festő családjában többen is jeleskedtek a költészet és a zene művelésében, nagyapja és a kaposvári főgimnáziumban tanító édesapja verseket írt. Ez a szellemi miliő volt forrása a művész örök intellektuális nyitottságának, és míves írói nyelvezetének is.
„A természet csodái mellett határtalanul vonzódom és ragaszkodom a nyomtatott betűhöz; s amit tulajdonképp nekem jelent: a természet és a gondolat szabadságához” – írta naplójában.
A szellemi és vizuális élmények után a kulináris élvezetek kísérte oldott társalgásé lett a tér. Bolyki borok csordultak a poharakba a baráti beszélgetések mellé.
Urbán Beatrice
