Az ország tizenkilenc középiskolájából összesen 240 diák érkezett a Semmelweis Egyetem hatodik alkalommal megrendezett tehetségnapjára – tájékoztatott Szluka Beáta, a SE Kerpel-Fronius Tehetséggondozó Programjának koordinátora.

Az egyetem partneriskoláiból érkezett tanulók mintegy tizenöt különböző klinikára, intézetbe látogathattak el, a tehetséggondozó programban résztvevő hallgatók kíséretében. Az érdeklődők meghallgathatták a magyar dr. Csontként is ismert dr. Magyar Lóránt és Bedi Katalin közös előadását a DNS analízis szerepéről az élő személyek és a holttestmaradványok azonosításában. A tehetségnapra alapvetően olyan középiskolások érkeznek, akik a Semmelweis Egyetemen szeretnének továbbtanulni. Számukra különösen vonzó általában, hogy a gyógyítás és tudomány mellett a kultúra is jelen van az egyetem életében, a Kerpel-Fronius Tehetséggondozó Program sokat tesz azért, hogy még pezsgőbb kulturális élet fogadja a diákokat – mondta Szluka Beáta. DP