Dr. Pálinkás József

A Lendület – Fiatal Kutató Program tavalyi nyerteseinek első éves eredményeit mutatták be a Magyar Tudományos Akadémián. Az előadások mellett a 2009-ben és 2010-ben indult kutatócsoportok tartottak poszterbemutatót és lehetőség volt kötetlen beszélgetésre a kutatócsoport-vezetőkkel.
A Magyar Tudomány Akadémia 2009 elején indított Lendület programjának célja, hogy támogassa a legtehetségesebb fiatal kutatók szakmai előrehaladását, és megállítsa elvándorlásukat az országból. A program az anyagi támogatáson túl saját kutatócsoport lehetőségével próbálja hazahívni a külföldön kutató tudósokat és itthon tartani a Magyarországon dolgozó kutatókat. A kutatók életkoruk szerint is két kategóriában pályázhattak: az MTA külön kezelte az ígéretes fiatalokat és a tapasztaltabb, tartósan kiemelkedő munkát végző, professzori kiválóságú kutatókat.  A zsűri tagjai neves tudósok, kutatóintézet-vezetők voltak, többek között dr. Falus András, a SE a Genetikai, Sejt- és Immunbiológia Intézet igazgatója.  A Lendület nyertesei ötéves ösztöndíjat kapnak, de ha kutatásuk eredményesnek bizonyul, végleges állást és kutatócsoportot is kaphatnak.
Az elmúlt három év eredményei igazolták a kiválósági program elindítását – értékelte a Lendület programot a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében tartott bemutatón az MTA elnöke. Örömét fejezte ki, hogy sok fiatal magyar kutató értette meg a program jelentőségét. „Azon túl, hogy perspektívát jelent a kutatói munka iránt elkötelezett tehetségeknek, értékes tudományos eredmények létrejöttéhez is hozzájárul ─ mondta Pálinkás József, majd kitért a csapatmunka, a kutatói közösségek kialakulásának fontosságára. Véleménye szerint a jelentős tudományos sikerek mindig ilyen szellemi műhelyekben születtek.
Az egyik előadó a Lendület program egyik első nyertese dr. Buday László biológus volt, aki az Egyesült Államokból települt haza. Jelenleg a Szegedi Biológiai Központ budapesti Enzimológiai Intézetében és a Semmelweis Egyetemen dolgozik. Kutatócsoportja a sejtek vándorlását vizsgálja az emberek és az emlősállatok szervezetében. A sejtműködést, részletesebben a sejtosztódást, a sejtmozgást, és a sejtek általános anyagcseréjét az ún. növekedési faktorok irányítják. A növekedési faktorok által használt jelátviteli pályák működési zavara olyan betegségekhez vezethet, mint például a rákos daganatok, vagy a cukorbetegség.

Dr. Buday László

A Lendület Program keretében Buday László és munkacsoportja eddig ismeretlen jelátviteli pályák felderítését tűzte ki célul. A tudósok génhiányos egereket vizsgálnak. Az állatokból eltávolították a magyar tudósok által felfedezett és elnevezett HOFI fehérjét, amelynek hatására drámaian csökkent a sejtek mozgási képessége. Vizsgálataik közben jöttek rá arra is, hogy egy ritka, de súlyos betegség, a Frank ter Haar szindróma hátterében is valószínűleg e sejtmozgás sérülése áll.

Idén a Semmelweis Egyetem két kutatója is a Lendület program díjazottjai között volt. Geiszt Miklós, a SE Élettani Intézetének docense a programban olyan fehérjék kutatására összpontosít, amelyek az úgynevezett peroxidáz enzimek családjába tartoznak. A peroxidáz enzimeknek jelentős mértékben járulnak hozzá a hidrogén-peroxid élő szervezetekben kialakuló hatásaihoz. Az ötéves kutatási program célja a peroxidazin, valamint peroxidazin-szerű fehérje működésének megismerése, ami a gyógyszerfejlesztés területén hozhat áttörést.
Dr. Fekete Andrea, a SE I. sz. Gyermekklinikájának orvosa a világszerte súlyos gondokat okozó népegészségügyi probléma, a cukorbetegség okait és gyógyításának eddig nem ismert lehetőségeit vizsgálja. Az MTA-SE Gyermekgyógyászati és Nefrológiai kutatócsoportjában dolgozó orvos új hatásmechanizmusokat és gyógyszer-támadáspontokat kutat a diabétesz miatt krónikus veseelégtelenséghez vezető kórállapotok kezeléséhez. A cukorbetegség az egyéni kockázaton túl súlyos gazdasági terhet ró az egyes országokra, ám a szövődmények kialakulásának pontos mechanizmusa nem ismert, így a célzott kezelés és megelőzés is várat magára. Fekete Andrea kutatásai e területeken jelenthetnek előrelépést.

Forrás: mta.hu

T-Sz.Sz.