A Semmelweis Egyetem (SE) jogelődje, a Nagyszombati Egyetem Orvosi Kara 242 évvel ezelőtt nyitotta meg első tanévét, igaz, ez az akkori rend szerint még nem szeptember, hanem november elején történt. Bár ezekről az alkalmakról csak igen töredékes dokumentáció maradt ránk, mégis érdemes rövid pillantást vetnünk a múltra. A SE Központi Levéltára számos kordokumentumot őriz, melyekben elmerülni felér egy időutazással.
Mivel az egyetemet alapításától, 1635-től 1769-ig, vagyis a Mária Terézia által elrendelt „államosításig” a jezsuita rend működtette, a tanévek megnyitása és zárása is a rend már meglévő előírásaihoz igazodott. Ezek a szokások 1769 után is tovább éltek, így az egyetem életében a katolikus hagyományok később is meghatározóak voltak. A tanévet 1945-ig Veni Sancte misével nyitották és Te Deummal zárták.

A magyar történelem nagy kataklizmái (1848, 1918, 1944, 1956) többnyire nem érintették a tanévek megnyitását, az események legfeljebb később okoztak fennakadást az oktatásban. Kivételnek az 1848/49. tanév megnyitása számít, melyet a kibontakozó szabadságharc eseményei miatt el kellett halasztani.

A képen az 1927/28. tanév megnyitásának egyik mozzanatát látható. A díszmenet a Veni Sancte végeztével az egyetemi templomból átvonul a szomszédos főépületbe (ma az ELTE Jog- és Államtudományi Kara, illetve a rektorátus székhelye). A menet élén az egyetem rektora, Fináczy Ernő vonul, mellette a kalapját megemelő vendég, gr. Klebelsberg Kunó, vallás- és közoktatásügyi miniszter. Őket két kari pedellus, vagyis jogar (pedum) hordozó követi egyetemi heroldruhába öltözve. Pedellusaik mögött a két érintett kar dékánja: Tellyesniczky Kálmán orvoskari dékán és Domanovszky Sándor bölcsészkari dékán (szemüveggel). Az egyetemi méltóságviselők sem a dualizmus, sem a két háború közti korszakban nem viseltek egyetemi díszöltözetet, ilyenkor ki-ki a saját díszmagyarjában jelent meg. A betöltött tisztségre csupán a méltóságláncok utaltak.

Az 1956/57. tanév megnyitása 1956 szeptemberében. A forradalmat alig két hónappal megelőző esemény még az addig megszokott rendben zajlott, az ünnepi szónoklatot a tudományegyetemről addigra már leválasztott BOTE (Budapesti Orvostudományi Egyetem) első rektora, Gegesi Kiss Pál tartotta. Az asztalnál helyet foglalók balról jobbra: Babics Antal, az Általános Orvostudományi Kar dékánja, egy ismeretlen, feltehetően vendég, Gegesi Kiss Pál rektor, Issekutz Béla tudományos rektorhelyettes (kissé takarásban), Balogh Károly, a Fogorvosi Kar dékánja és Mozsonyi Sándor, a Gyógyszerészi Kar dékánja. A korra jellemző, hogy sem egyetemi díszöltözetet, sem méltóságláncot nem viselnek az egyetem vezetői.

1959. szeptember 7-én a Vasas Szakszervezet székházában tartották a tanévnyitó ünnepséget. A vezetőség a díszes elnöki asztalnál ül. Az akkori politikának megfelelően az egyetemi vezetőség mellett nagy számban voltak jelen pártbizottsági tagok is, így sajnos nem mindenkit sikerült azonosítanunk. Balról jobbra: 3. helyen Mozsonyi Sándor, a Gyógyszerészi Kar dékánja, 6. helyen a szónok Issekutz Béla, tudományos rektorhelyettes, 7. helyen Gegesi Kiss Pál rektor, 10. helyen erős takarásban Rusznyák István, az MTA elnöke és a II. sz. Belklinika igazgató professzora, 11. helyen Tarján Imre, az ÁOK dékánja, 12. helyen Balogh Károly, a Fogorvosi Kar dékánja, 13. helyen Somogyi Endre, a BOTE akkori párttitkára.

1963. szeptember 7. – Orvostanhallgatók a tanévnyitó ünnepségen. 1951-ben a tudományegyetemekről leválasztották az Orvostudományi Karokat, amelyek attól kezdve önálló szakegyetemekként működtek tovább. Ez egyben azt is jelentette, hogy a hirtelen önállóvá váló egyetemeken hiányzott a nagy közösségi alkalmak lebonyolítására alkalmas terem, hiszen azok a csonkán maradt tudományegyetemeken maradtak. Így volt ez a Budapesti Orvostudományi Egyetem esetében is, ahol a tanévnyitókat és tanévzárókat kényszerűségből bérelt helyiségekben kellett megtartani. Leggyakrabban a Vasas Szakszervezet székházában (képünkön) vagy az Akadémia egyes termeiben stb. Ez a helyzet csak 1978-ban, a Nagyvárad téri Elméleti Tömb felépítésével változott meg.

A talár viseletétől eltekintettek az 1964/65. tanév nyitóünnepségén. A vezetőség az eredeti méltóságláncokat is egy modernebb, a kor ízléséhez igazodó változatra cserélte. Mégis fontos változás volt ez az 1956 előtti évekhez képest, hiszen lassan megindult az egyetemi hagyományokhoz való visszatérés. /balról jobbra: dr. Sós József rektor, dr. Zoltán Imre ÁOK dékán, dr. Varga István FOK dékán, dr. Pandula Egon GYOK dékánhelyettes/

1971. szeptember 4. Orosz Mihály, az egyetemi KISZ bizottság titkárának ünnepi beszéde a Vasas székházban tartott tanévnyitó ünnepségen. Az elnöki asztalnál balról jobbra: dr. Végh Antal GYOK dékán, dr. Berényi Béla FOK dékán, dr. Stefanics János ÁOK dékán, dr. Zoltán Imre rektor, dr. Radnót Magda oktatási rektorhelyettes. Szembetűnő az egyetemi díszöltözet, a talár viselete, mivel ez az egyetem addigi történetében soha nem volt használatban. Az egyetem vezetői a 200 éves évforduló kapcsán, 1969-ben döntöttek a díszöltözet megalkotásáról.A hallgatók az 1971/72. tanév nyitóünnepségén a Vasas Szakszervezet székházában.

1974. szeptember 5-én a MTA kongresszusi termében zajlott a tanévnyitó ünnepség.

1980-ban már a Nagyvárad téri Elméleti Tömbben (NET), vagyis az egyetem saját, nagyrendezvényekre is használható dísztermében volt a tanévnyitó. Az épületet 1978-ban adták át. /balról jobbra: dr. Schultheisz Emil egészségügyi miniszter, dr. Csömör Sándor klinikai rektorhelyettes (beszél), dr. Szabó Zoltán ÁOK dékán, dr. Szász György GYOK dékán/

Kiemelt vendégek és hallgatók a Nagyvárad téri Elméleti Tömb dísztermében az 1980/81. tanév ünnepélyes megnyitásán.

Már az 1980-as évek elején kiderült, hogy a NET díszterme csak ideig-óráig képes helyet adni a hagyományos tanévnyitóknak, mert a hallgatók kinőtték az 1978-ban épült korszerű teret.

Mindazonáltal még sokáig szolgált a tanévnyitó ünnepség helyszínéül a NET díszterme. Így 1984. szeptember 4-én is itt gyűlt össze az egyetemi vezetőség, valamint az ünneplő közönség. /balról jobbra: dr. Somogyi Endre tudományos rektorhelyettes, dr. Tömböl Teréz oktatási rektorhelyettes, dr. Fonyó Attila ÁOK dékánhelyettes, dr. Bánóczi Jolán FOK dékán, dr. Zalai Károly GYOK dékán/.

Díjátadás az 1986-os tanévnyitón (NET díszterem) /balról jobbra: dr. Somogyi Endre rektor, dr. Fonyó Attila ÁOK dékán, dr. Dénes József FOK dékán/

Dr. Gera István dékánhelyettes díjat vesz át dr. Réthelyi Miklós rektortól az 1993-as tanévnyitó ünnepségen a NET dísztermében.

Összeállítás: K.I.
Külön köszönet Molnár Lászlónak, a SE Központi Levéltár vezetőjének.