A Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központja és az egyetem Traumatológiai Tanszéke (melynek a Fővárosi Önkormányzat Uzsoki utcai Kórház Ortopéd-traumatológiai Osztálya és a Péterfy Sándor utcai Kórház Baleseti Központja közösen ad helyet), a FIFA Kiváló Gyógyászati Központ címét nyerte el. Ezzel az intézetek egy olyan szűk klubba léptek be, amelynek immár huszonöt tagja van világszerte.  

dr. Réthelyi Miklós miniszter

A csatlakozást bizonyító oklevelet április 21-én Jiři Dvořak, a FIFA orvosbizottságának és az F-Marc programjának elnöke adta át. Az ünnepségen megjelent dr. Réthelyi Miklós miniszter (Nemzeti Erőforrás Minisztérium), aki kifejtette, milyen fontos számára is, hogy a Semmelweis Egyetem ilyen jelentős sikereket ér el.

Jiři Dvořak előadásában elmondta : „a labdarúgás tömegsport, nem csak az egyén, a nép egészségére is hatással van. A sportolókat az elmúlt húsz évben már tudományos tapasztalatokra épülő módszerekkel oktatták, a futball-orvostudományban is hatalmas tudásanyag halmozódott fel.”

Majd megjegyezte: „egy dollárnyi befektetés a sportolók sérüléseinek megelőzésébe 5,62-szeresen térül meg.” A prezentációban megmutatta azt a térképet, melyen be volt jelölve mind a 22 Kiváló Gyógyászati Központ. Hozzátette, hogy igen illusztris társaságba került be megérdemelten az egyetem.

Az okleveleket a dr. Hagondy László, a Traumatológiai Tanszék vezetője és dr. Merkely Béla, a Kardiológiai Tanszék vezetője vette át.