A februári Semmelweis  Szalon  Kovács Tamás Vilmos festőművész kiállításának adott helyet. A megnyitó házigazdája a hagyományokhoz híven most is dr. Tulassay Tivadar rektor úr volt. Köszöntő beszédével kezdődött a műsor, amit Balázs Árpád, Érdemes Művész, Erkel- és Magyar Örökség-díjas szerző követett, aki megnyitotta a kiállítást és beszélgetett a művészekkel. Vendégként köszönthettük Záborszky Kálmánt is, aki a méltán híres Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészoktatási Intézmény igazgatója, és a Zuglói Filharmónia vezetője, karmestere. A megnyitón zenében közreműködött Devich Gergely, és Berecz Mihály a Szent István Király Zeneiskola tehetséges növendékei. A kiállított képek egyaránt síkban és térben is elhelyezkednek, így valósítva meg a háromdimenziós térhatást, amely igazolja Kovács Tamás Vilmos  helyét a kortárs művészetek között. A kiállítás március 10-ig tekinthető meg.