Idén első alkalommal adták át a Semmelweis Egyetem legmagasabb rangú kitüntetését, a Semmelweis Budapest Award-ot. A díjat elsőként Jeremy K. Nicholson londoni professzor vehette át Tulassay Tivadartól, az egyetem rektorától.

IMG_3066 másolata

A díjátadó rendezvény a Magyar Tudomány Ünnepének kiemelt eseménye, ezért is kaphatott helyet a Magyar Tudományos Akadémián.

A Semmelweis Budapest Award-ot 2009-ben alapította az egyetem Szenátusa. A díjat olyan nemzetközileg elismert eredményeket felmutató, az orvosbiológiai kutatások terén aktív külföldi tudós kaphatja, akinek teljesítménye méltó az egyetem névadójának szellemiségéhez. Feltétel továbbá, hogy a kitüntetetett személy kutatásai az emberiség javát szolgálják, valamint új utat mutassanak az élő természet megismeréséhez. A díjjal a díszoklevél mellett 10.000 eurós pénzjutalom is jár.

A most kitüntetett Nicholson professzor nevéhez az ún. metabonomika módszerének kidolgozása fűződik. A módszer lényege, hogy a biológiai folyadékokban (pl. nyál, vizelet, magzatvíz) megtalálható anyagcsere termékek összetételét és koncentrációját vizsgálva leírta annak változásait, a változások törvényszerűségeit. Ezzel új diagnosztikai módszert adott az orvostudomány kezébe, így lehetővé vált olyan betegségek korai felismerése, mint a hasnyálmirigy gyulladás, a májgyulladás vagy egyes rákfajták. A korai felismerés révén pedig a betegnek jóval nagyobb esélye van a teljes gyógyulásra. Éppen ezért 1990-es leírása óta, ma már a gyógyszerkutatásban is széles körben alkalmazzák ezt a módszert.

Nicholson professzor jelenleg a londoni Imperial College Sebészeti és Onkológiai Részlegét, valamint a világ vezető gyógyszergyárait magába foglaló COMET kutatási szövetséget vezeti. 15 cikke jelent meg a Nature-ben, ami a világ egyik legrangosabb tudományos folyóirata, de közleményei más nemzetközi csúcs folyóiratokban is helyet kaptak. Idézettsége és eredményei révén sokan gondolják, hogy Nicholson professzorban akár egy jövendő Nobel díjast is köszönthetünk.

[nggallery id=46]