Idén hatodik alkalommal rendezte meg a Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája a Koraszülöttek Napja című rendezvényét, ami a korábbi igazgató, Paulin Ferenc ötlete alapján indult el. A kezdeményezést a klinika jelenlegi igazgatója, Pajor Attila is szívén viseli, az ő támogatásával és a Koraszülött Intenzív Osztály lelkes nővéreinek segítségével válhatott immár hagyománnyá a program.

DSC01557

A klinika a náluk született gyermekeket és szüleiket hívja meg minden évben a Koraszülöttek Napjára, hogy így is figyelemmel kísérje életüket, fejlődésüket. Jó látni azokat a volt koraszülötteket, akik hetekig, hónapokig feküdtek az osztályon lélegeztető géphez kapcsolva, és monitorok figyelték minden rezdülésüket. Idén is tartalmas műsorral kedveskedtek a gyermekeknek és hozzátartozóiknak.

DSC01561

A színpadon többek között Szandi, Mahó Andrea, a Teleki Blanka Gimnázium musical csoportja és a „The Show” énekcsoport szórakoztatta a gyerekeket és szüleiket. A klinika udvarán kreatív foglalkozások, gokart, ugráló vár, póni lovaglás, ingyenes gyümölcskoktél és jégkrém várta a kicsiket.

DSC01562