A sebész számára kihívást jelent, hogy a laparoszkópos módszernél a hasüreget nem a maga valóságában, háromdimenziós megjelenítésben, hanem a TV képernyőjére kivetítve, kétdimenziós képként látja. Meg kell tanulni és gyakorolni kell a merőben új körülmények között végzendő sebészi munkát: preparálást, vágást, varrást.

Ezt a célt szolgálja a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömbjében kialakított készségfejlesztő – gyakorló berendezés, az „Apolló” egység. Létrehozója Lengyel Balázs, aki még az egyetem hatodéves hallgatójaként, 2009-ben állította össze ezt a gyakorlóegységet. Ennek segítségével már egy éve oktatják az egyetemen a laparoszkópos sebészeti technikára az orvostanhallgatókat.

Lengyel Balázs jelenleg az Egyesült Államokban, Bostonban ösztöndíjas kutatóként dolgozik. Az április 6-i bemutatón számítógépes kivetítés segítségével ő irányította Bostonból a hallgatók gyakorlatát. A kép – és hangkapcsolat kétoldalú volt, azaz a hallgatók is kérdezhettek gyakorlat közben. Ezt a módszert telementoringnak (távoktatásnak) hívjuk. Magyarországon most először került sor arra, hogy kb. 10.000 kilométeres távolságból, transzatlanti kapcsolat révén oktathassák gyakorlati munkára a medikusokat. Maga a laparoszkópos gyakorló eszköz (Apolló modul) alkalmas arra, hogy az Egyesült Államokban elfogadott gyakorló rendszer (FLS = Fundamentals of Laparoscopic Surgery) előírásait is teljesítse.

Ez a gyakorlóterem fontos része a dr. Wéber György sebészprofesszor vezetésével most szervezendő Sebészeti Műtéttani Tanszéknek.