A Tűzoltó utcai Gyermekklinika udvarán bontott Huszártábort az 1848/49-es Magyar Honvédsereg.

A korhű fegyverzetben megjelent 1848-as gyalogosok, gránátosok, huszárok és tüzérek rendhagyó történelem óra keretében ismertették meg a Gyermekklinikán kezelés alatt álló beteg gyermekekkel a magyar katonai hagyományokat. A kis betegek és testvéreik a kor szellemét idéző múzeumpedagógiai kézműves foglalkozásokon is részt vehettek.

A klinika parkolójában megrendezett egész napos rendezvénysorozat a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség (MHKHSZ) alelnökének katonai vezényszavával vette kezdetét, ezt követően pedig korhű fegyverzetben vonultak fel az 1848-as Magyar Honvédsereg gyalogosai, gránátosai és könnyűlovassága. A huszárok mellett a merészebb, kalandvágyó kis betegek is nyeregbe szállhattak, a bátrabbak még az 1848-as ágyúk elsütésében is segédkezhettek.

Az MHKHSZ szakmai programját a SOTE Játszóház Alapítvány segítségével megrendezett 1848/49-es éveket bemutató múzeumpedagógiai foglalkozás, és korabeli kézműves foglalkozás tette teljessé, ahol Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakavatott múzeumpedagógusainak vezetésével a gyermekek és szüleik huszárcsákót, kardokat és egyéb 48-as fegyvereket, relikviákat készíthettek.

Dr. Szabó András, a Tűzoltó utcai Gyermekklinika igazgatója elmondta: „A Gyermekklinikán számos krónikus (gyermek-reumatológiai, gyermek-onkológiai) megbetegedéssel kezelés alatt álló beteg gyermeket gyógyítunk. A kis betegek sokszor több hónapot is eltöltenek a klinikán a teljes gyógyulásig. A programsorozat kiváló alkalom arra, hogy a gyerekek kiszakadhassanak a kórházban eltöltött idő és a kezelések által okozott fásultságból. Az ilyen élmények nagymértékben hozzájárulnak a gyógyuláshoz és a sikeres rehabilitációhoz.”

A mulatságon a Tűzoltó utcai Gyermekklinika régi támogatói, és a gyermekprogramok elmaradhatatlan szereplői, a közkedvelt Rippel fivérek is részt vettek.