Idén 85 éve, hogy Európában másodikként önálló urológiai klinika létesült Budapesten. Ennek tiszteletére ünnepséget szerveztünk a Semmelweis Egyetem Elméleti Tömbjének nagytermében.
A megemlékezésen Szollár Lajos, a Semmelweis Egyetem dékánja, Hámori József, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke, P.Teillac (Párizs) az Európai Urológus Társaság főtitkára mellett foglaltak helyet a környező országbeli urológus professzorok is, így M. Marberger (Bécs), J. Breza (Pozsony), D. Bach (Bocholt), Jójárt J. (Arad), Valanszky L. (Kassa).

Romics Imre professzor bevezetőjében kitért az utódok felelősségére, és bemutatta az erre az alkalomra szerkesztett emlékkönyvet is. Ezt követően Pierre Teillac professzor, az Európai Urológus Társaság főtitkára tartott összefoglalót a francia és a magyar sebészet és urológia történetéről és kapcsolatáról.

Szollár dékán úr a klinika alapításának kordokumentumait ismertette, valamint méltatta az elmúlt 85 évben történteket.

A tudományos ülés színvonalát Sebestyén Márta Kossuth-díjas előadómÚvész ritkán hallott népdalai, Mécs Károly Kiváló MÚvész versei és prózája és Jandó Jenő Kossuth-díjas zongoramÚvész Liszt, Bartók, Kodály mÚvei emelték.

Romics Imre professzor rövid, kordokumentumokon alapuló klinika történetét összefoglaló előadást tartott.

Ezután Pierre Teillac-nak, az EAU főtitkárának az Illyés-Babics Emlékplakettet Romics Imre klinikaigazgató adta át. Michael Marbergernek, a Bécsi Orvosegyetem Urológiai Klinikája igazgatójának pedig Szollár Lajos dékán úr a Semmelweis Egyetem „Honoris Causa Professor” diplomát adta át.

Az emlékezetes ünnepséget állófogadás zárta.


Dr Romics Imre, a klinika jelenlegi igazgatója köszönti a megjelenteket