Mádl Dalma Asszony, a Magyar Köztársaság elnökének felesége 2005. március 21-én, hétfőn délelőtt ellátogatott a Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekklinikájára, ahol megtekintette a közelmúltban átadott gyermekpszichiátriai osztályt.

Dalma Asszonyt prof. dr. Tulassay Tivadar, egyetemünk rektora és dr. Pászthy Bea főorvos, a gyermekpszichiátriai osztály megálmodója fogadta. Ezt követően a köztársasági elnök felesége találkozott az osztály munkatársaival és a kis betegekkel is, akik nagy örömmel fogadták az ajándékba kapott könyveket, játékokat. A pályázatokból és adományokból létrehozott gyermekpszichiátriai osztály mérföldkőnek számít a gyermekellátásban, hiszen ez az első, kiskorúak pszichés zavarainak kezelésére specializált részleg egyetemünkön.

Az új gyermekpszichiátriai osztály létrejötte példaértékű kezdeményezés, amely felhívja a figyelmet arra, hogy a gyermekek lelki egészségének javítása sürgető feladat, hiszen egyre több a pszichés eredetű problémákkal küzdő gyermek és fiatal. A Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekklinikájának második és harmadik emeletén létrehozott új ellátó egység nappali kórházi részből és szakambulanciából áll. A beteg gyermekek diagnosztizálása és terápiája egyéni és csoport foglalkozásokon történik. Az egy-kéthetes kivizsgálási időszak után a gyermekek és családjaik további terápiára (egyéni pszichoterápia, csoportterápia, családterápia, farmakoterápia) a klinikára járnak vissza, illetve segítséget kapnak a lakóhelyükhöz legközelebb eső ellátóhely megkeresésében. Mind a diagnosztikát, mind pedig a terápiát multidiszciplináris team végzi, mely három gyermekpszichiáterből, valamint szociális munkásból, szociális foglalkoztatóból, pszichológusból és gyermekpszichiátriai rezidensből áll.