Drót nélkül hozott Internet összeköttetést az Egyetemi Tanácsterembe az a 40 pályázó, aki szakmai internetes tartalom ajánlásával részt vett az új Semmelweis Honlap beindítása kapcsán rendezett tanulmányi versenyen. A díjátadás alkalmával a pályánmaradás gondolatát hozták szóba a szervezők: a mostoha hazai körülmények miatt kiemelten kell foglalkozni azokkal a fejlesztésekkel, melyek a dolgozók munkakörülményeit és lehetőségeit javíthatják.

Dr. Szócska Gábor a tanulmányi verseny módszertani elemeire tekintettel gratulált a résztvevőknek, mert a forráskritika és a csoportmunkát célzó szakmai kommunikáció eddig nem szerepel a Semmelweis Egyetem tantervi elemei között, ennek ellenére minden résztvevő ragyogóan oldotta meg a feladatot.

Dr. Palicz Tamás stratégiai és mÚködésfejlesztési főigazgató-helyettes a hallgatói levelező rendszer csoportmunkát lehetővé tevő szoftveres szolgáltatására hívta fel a résztvevők figyelmét.

Dr. Stubnya Gusztáv ismertette az Egyetem közeljövőben megvalósítandó fejlesztéseit: a Honlapon keresztül gyógyszerinformációs rendszer lesz elérhető a munkatársak számára, mobiltelefon szolgáltatás tárgyában rendkívül kedvezményes szerződéshez juthatnak a dolgozók és a hallgatók a következő hónapoktól, és folyamatban van a kórházi informatikai rendszer beszerzése. Mindez az egyetemi polgárok pályánmaradását segíti majd.

prof. dr. Fejérdy Pál oktatási és informatikai rektorhelyettes méltatta a pályázatot és a pályázókat. Nosztalgiával említette hajdani emlékét, amikor munkahelye megkapta az első Commodore 64-es személyi számítógépet.

Dr. Szócska Miklós röviden idézett az Egészségügyi Menedzserkéző migrációs kutatásának eredményéből, jelezve, hogy a pálya- ill. az országelhagyás rendkívül kedvezőtlen tendenciát vetít előre a magyar egészségügyben.

A zsűriben résztvevő kollégák nagy elismeréssel szóltak a beadott pályamunkákról:

7 első, 10 második és 12 harmadik díj született. A díjazottak kétnyelvÚ oklevelet kaptak, amit akár külföldi álláspályázatnál is tudnak majd használni. A másfél órásra nyúlt rendezvény sava borsát kétségkívül a máig páratlan nagyságrendÚ tárgyi díjak jelentették:

Öten értek el 134 pontot, ketten 131 pontot. ő közöttük lettek kisorsolva a tárgyi jutalmak.

1 darab IBM ThinkPad R40e, Felajánló szponzor: IBM és partnere: ISH Kft.

Decker Andrásnak sokat kellett várnia, míg megismerhette a boldog díjazottat.

A Semmelweis Egyetem történetének eddig legnagyobb díjazású tanulmányi versenyén, a fődíjat Valkó Luca orvostanhallgató nyerte.

3 darab Nokia 6310i*   készülék Pannon Praktikum csomaggal. Felajánló szponzor: Pannon GSM

Vadász Csaba szintén osztozott a díjazottak örömében.

Gyöngyössy Balázs, Seprődi Bence, és Béres Bernát János kapott egy-egy  mobiltelefont.

Részvétel 2 főre HOUG Konferencia, 2004. június 2-4., Danubius Spa & Conference Hotel****, 2025 Visegrád-Lepencevölg. Felajánló szponzor: Oracle Hungary Kft.

Tóth Csaba adta át a díjat.

Tímár Orsolya és Kaszap Balázs nyerték a konferencia-részvételt. Tímár Orsolya képviselője útján vette át, Kaszap Balázsról a forgatagban nem készült fénykép. Várjuk képes beszámolójukat a visegrádi konferenciáról.

A Magyar Rezidens Szövetség különdíja: 60 000 Ft-os vásárlási utalvány, Felajánló: INTERWARE Kft.

Ez a díj a Magyar Rezidens Szövetség külön értékelése szerint került odaítélésre, de az MRSZ sem tudott dönteni, ezért a legjobbakból dr. Barta Péter a helyszínen sorsolta ki a díjazottat: Tímár Orsolyának jutalmát a vakszerencse ezúttal tovább növelte.

A Hallgatói Önkormányzat különdíja: 10 000 Ft-os könyvutalvány, a HÖK költségvetéséből felajánlva! Az egyik legnagyobb erkölcsi értékkel bíró díj jutalmazottja Seprődi Bence lett.

A Testnevelési és Sporttudományi Kar különdíja:  Flash Drive adathordozó. A felajánló:  Topolay Elek, a Sziltop KHT igazgatója, a kar Társadalmi Tanácsának Tagja

A Testnevelési és Sporttudományi Kar Menedzsmentszakos hallgatója nyerte a 102-es számú pályázattal. Azonban a rendezők a rendezvény hevében elfelejtették felírni a valódi nevét, mivel anonim módon pályázott.

A Semmelweis Honlap Szerkesztősége osztozott a díjazott hallgatók örömében. Reméljük sikerül majd, ami Magyarországon nem szokott: „lesz még Budán kutyavásár!”

A résztvevőknek és a díjazottaknak egyaránt gratulálunk. A pályamunkák a Semmelweis Honlap szakmai és közérdeklődési magazinrészén, az AKS On-Line linkajánlóján keresztül a magyar nyelven dolgozó munkatársak szakmai tájékozódását szolgálják – reméljük hosszú évekig.

A linkajánlók ide kattintva megtekinthetők.

Amit pedig elfelejtettünk mondani, itt olvasható.

Amit a szakmai sajtó említ az ünnepségről. Korrekció: mi a „Pályánmaradás napja” alkalmából a Semmelweis Egyetem mind azt öt karát együtt kezeltük. Minden szakmát egyaránt érint az elvándorlás problémaköre. Az orvosi elvándorlásról pusztán egy aktuális kutatás kapcsán esett több szó. A MOK is csak orvosi pályánmaradást említ. A gondolatok viszont ülnek.

Mindenkinek ajánljuk!

Időközben közzétettük a részletes eredménylistát.