Eskütételüket követően dr. Merkely Béla rektor, dr. Hermann Péter oktatási rektorhelyettes és dr. Gerber Gábor, a Fogorvostudományi Kar dékánja avatta fogorvos doktorrá a kar végzett hallgatóit a Madách Színházban rendezett ünnepségen. A 130 végzős közül 24-en summa cum laude, 95-en cum laude, 11-en rite minősítéssel szerezték meg a fogorvosdoktori címet. A 81 magyar, 34 angol, 15 német nyelvű képzésben részt vett hallgató nevében dr. Tóth Máté, dr. Zaidi Alay, valamint dr. Büel Christian Markus mondott beszédet.

Dr. Merkely Béla köszöntötte az újonnan felavatott fogorvos doktorokat, arra kérve őket, hogy esküjükhöz híven szolgálják beteg embertársaik gyógyulását, járuljanak hozzá az egészségügyi ellátás célkitűzéseinek megvalósításához. Törekedjenek hivatásuk folyamatos művelésére, ismereteik állandó gyarapítására, továbbá legyenek a magyar egészségügy lelkes munkatársai, és szolgálják népünket, mint a haza hűséges polgárai. Azt kívánta, hogy  mindaz, amit  ünnepélyesen itt megfogadtak, életükben a legteljesebb valósággá váljon; munkájukhoz sok sikert, a magánéletükben pedig igaz boldogságot kívánt.

A jelöltek az avatás előtt esküt tettek, majd dr. Merkely Béla rektor, dr. Hermann Péter oktatási rektorhelyettes és Dr. Gerber Gábor, a Fogorvostudományi Kar dékánja kézfogásukkal doktortársaikká fogadták az idén végzett hallgatókat.

A frissen felavatott fogorvos doktorok nevében dr. Tóth Máté, dr. Zaidi Alay és dr. Büel Christian Markus szólt. Dr. Tóth Máté köszönetet mondott a többi között az egyetem valamennyi oktatójának, akik odaadó igyekezettel adták át a szakma rejtelmeit, továbbá gyakorlatvezetőiknek, akik saját tapasztalataikkal, praktikáikkal segítették őket, kiemelte a pácienseket, akik bizalommal ültek be kezelőszékeikbe, akkor is, amikor remegő kézzel adták be az első érzéstelenítőket – idézte fel. Útravalóul „A két favágó” történetével zárta gondolatait, melynek tanulsága, hogy sokan elkövetik azt a hibát, hogy látástól vakulásig dolgoznak, mégsem jutnak egyről a kettőre. A sikerhez és a boldogsághoz vezető úton saját magunk fejlesztése, képzése ugyanolyan fontos, mint a kitartó, elhivatott és kemény munka, ezért ne felejtsünk el időt szánni a pihenésre, önmagunk megvalósítására és az életen át tartó tanulásra – fogalmazott. Kiemelte: esküjükhöz híven arra fognak törekedni, hogy minden tehetségükkel, tudásukkal és erejükkel szolgálják a tudományt, az egészségügyet, ezzel népünket és a hazát.

Az avató ünnepségen ezután átadták a Balogh Károly Emlékérem és Jutalomdíjat, valamint a Máthé Gyula-díjat. Előbbit dr. Iványi Dóra kapta, aki kiemelkedő tanulmányi, tudományos és közösségi munkája elismeréseként Máthé Gyula-díjban is részesült dr. Kulin Réka mellett.

Dr. Gerber Gábor dékán az avató ünnepségen mondott beszédét egy színházi élményével indította. A Szerelmes Shakespeare-ből idézett, melyben gyakran elhangzik a következő mondat: „Végül minden jóra fordul, hogy hogyan? Az rejtély!” A dékán szavai szerint a hallgatók esetében ez a rejtély könnyen megfejthető: kitartó, elszánt és kemény munkával a dolgok jóra fordulnak, a gyümölcs beérik, mostani doktorrá avatásuk a legjobb bizonyíték erre – szögezte le. Felidézte, hogy tanulmányaik során tapasztalatot szereztek nemcsak az emberismeret és az önismeret terén, hanem a stresszhelyzetben való kommunikációban is, ami elkerülhetetlen az orvosi hivatásban.

Szólt arról is, hogy a Semmelweis Egyetem a világ 500 legjobb egyeteme között van – a magyarországi egyetemek közül egyedüliként – a Times Higher Education legfrissebb rangsora szerint; a kar 900 hallgatója a világ 37 országából érkezett – emelte ki. Kitért rá: a Semmelweis diploma sok országban nagy elismerésnek örvend, azt tanúsítja, hogy tulajdonosa jól felkészült arra, hogy a bizonyítékokon alapuló orvoslás szerint kezelje a pácienseket. Felhívta a figyelmet, hogy az egyetem legnagyobb kihívása felkészíteni hallgatóit az élethosszig tartó tanulásra, mely elengedhetetlen a rohamosan megújuló, tudományos ismeretekben folyamatosan bővülő világunkban. Reményét fejezte ki, hogy az itt megszerzett tudásuk lehetővé teszi, hogy a gyorsan megjelenő újabb és újabb kezelési eljárások, módszerek mérlegelését kritikai gondolkodással, a tudományos adatok alapján tudják elvégezni. A dékán beszédében emlékeztetett arra is, hogy az egyetemen szerzett elméleti és gyakorlati tudásukat folyamatosan fejleszteniük kell, nemcsak a betegek, de önmaguk érdekében is – szögezte le.

Kitért rá, hogy egy hete ünnepeltük az egyetem névadójának, Semmelweis Ignác születésének 200. évfordulóját. Mint mondta, a jubileumi évben különösen nagy figyelmet kell szentelni a világ legkiemelkedőbb orvosai között számon tartott, az „anyák megmentőjeként” tisztelt nőgyógyász munkájának és életútjának, akinek felfedezését kortársai nem akarták elfogadni. Évtizedeknek kellett eltelnie, mire Pasteur és Lister munkássága nyomán a tudományos közvélemény általánosan elfogadta Semmelweis életmentő módszerét. Ahhoz, hogy elkerüljük a Semmelweis-reflexet, vagyis a tények automatikus elutasítását azok vizsgálata vagy megfontolása nélkül, nyitottan és alázatosan kell fogadnunk a tudomány és tapasztalat tényeit – vélekedett,  hozzátéve, csak ez tehet képessé arra, hogy a gyógyító munkát valóban a betegek javára tudják végezni.

Hangsúlyozta, a Fogorvostudományi Kar számos korábbi végzőse dolgozott vagy dolgozik ismert külföldi kutatólaboratóriumokban, ez is azt bizonyítja, hogy a Semmelweis diploma kiváló útlevél nemcsak a klinikai munkában, hanem a tudományos kutatásban is. Dr. Gerber Gábor emlékeztette a végzetteket arra, hogy ezzel az „útlevéllel” már Semmelweis Egyetem alumnivá váltak. „Elvárjuk Önöktől, hogy az orvostudomány és a Semmelweis Egyetem jó hírnevét öregbítsék és megbecsülését előmozdítsák. Biztosítom önöket, hogy az egyetemünk továbbra is nyitott lesz önök előtt, és minden támogatást megad, hogy ebben is sikeresek legyenek” – fogalmazott.

Az avató ünnepségen ezután dr. Gera István köszöntötte az angol nyelvű képzésben részt vett frissen avatott fogorvosokat. Dr. Bartha Károly egyetemi docens pedig német nyelven mondott köszöntőt.

Kiss-Bódi Bernadett
Fotó: Tuba Zoltán

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.