Több mint ötven egészségügyi menedzserképzésben részt vett hallgató vehette át diplomáját a Nagyvárad téri Elméleti Tömb (NET) dísztermében szeptember 23-án, köztük az egyetem szlovák nyelvű képzésének első végzettjei. Az Egészségügyi Közszolgálati Kar (EKK) diplomaosztó ünnepségén dr. Hermann Péter oktatási rektorhelyettes és dr. Szócska Miklós dékán avatta diplomásokká a jelölteket. A kihelyezett képzés sajátosságairól Janka Červenáková, a szlovák partnerintézmény ügyvezetője számolt be ezt követően honlapunknak.

Dr. Hermann Péter oktatási rektorhelyettes köszöntő beszédében hangsúlyozta: nemcsak egyetemi szinten, hanem országos viszonylatban is egyedülálló képzésről van szó, amely a tankönyvekből elsajátítható ismeretanyag mellett komoly gyakorlati tudással vértezi fel az itt végzetteket. A Semmelweis Egyetemen diplomát szerzett egészségügyi szakmenedzserek Magyarország ágazati vezetőinek krémje; szinte nincs is, aki ebben a körben ne végezte volna el a képzést – jegyezte meg dr. Hermann Péter. „Az itt kapott tudásanyag illetve az a kapcsolati tőke, amelyre tanulmányai ideje alatt szert tehet az ember, bizonyosan a javára válik. Kívánom Önöknek, hogy sikerrel tudják kamatoztatni ezt a tudást a pályán, az itt született szakmai illetve baráti ismeretségeket pedig szintén hivatásuk szolgálatába tudják állítani” – fogalmazott a rektorhelyettes.

Dr. Szócska Miklós, az EKK dékánja külön köszöntötte a szlovák és magyar végzetteket. Előbbi az első diplomás évfolyam, ezért az ünnepséget a szlovák nyelvű képzés „első mérföldkövének” nevezte a dékán, aki két fő gondolatot tolmácsolt feléjük. „Ennek a képzésnek helye van a szlovák egészségügyben. Bár a két ország ellátórendszerének felépítésében és megközelítésében vannak különbségek, a problémák ugyanazok” – emelte ki, hangsúlyozva hogy egyik fél sincs egyedül, s a betegutak, a fenntarthatóság vagy éppen a vezetői kultúra fejlesztésének menedzselése mindenütt kihívás elé állítja a szakembereket. A dékán emlékeztetett arra, hogy a tapasztalatok megosztása, illetve a közösségépítés alapvető eleme volt a képzésnek. Ezt a szolidaritást, közösségi szellemet a szakmába visszatérve is meg kell őrizni, kiváltképp most, hogy a jelenlegi időszak több szempontból is kihívás elé állítja az ágazatot – mondta.

A dékán a magyar végzősök felé is megfogalmazta ezt a gondolatot, hozzátéve: az egészségügyi menedzserképzés egyik legfontosabb célja az, hogy az itt diplomát szerzők élhető szervezeteket, igazi közösséget teremtsenek maguk körül. „Ez a küldetés nem könnyű, és manapság rengeteg szó esik a közszolgálat válságáról. De nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy az általánosan hozzáférhető egészségügyi ellátás egy olyan értékes civilizációs vívmány, amely mindössze a világ egyötödén elérhető, ezért a jelenlegi nehéz időszakban inkább arra érdemes választ találni, hogy miként lehet ezt hatékonyan és élhetően működtetni” – jelentette ki.

Mint azt a dékán elmondta, a vezetőképzési folyamat egyik legnagyobb kihívását abban látja, hogy miként vértezhetik fel a szakembereket olyan személyes készségekkel, amelyek konkrét szervezeti konfliktusok idején olyan ellenállóképessé teszik, illetve olyan vezetővé formálják őket, akik a csoportos erőforrásokat képesek válságkezelésre mozgósítani.

„Nagyon nagy szükség lesz a következő időszakban olyan önálló cselekvésre képes egészségügyi vezetőkre, akik átviszik a szervezeteket, magát a rendszert azon a válságidőszakon, ami itt van körülöttünk” – fogalmazott Dr. Szócska Miklós. 

A magyar nyelvű egészségügyi menedzser mesterképzésen összesen 30, a szociális szolgáltatásmenedzsment szakirányú továbbképzésen pedig 16 szakember végzett az idén. A szlovák nyelvű egészségügyi menedzser mesterképzést összesen 11 hallgató fejezte be.

Az orvosokból, gyógyszerészekből, a magánellátásban és az állami szférában, gyógyszeriparban dolgozó, vezetői gyakorlattal rendelkező egészségügyi szakemberekből álló évfolyam 2020. október elsején kezdte az első tanévet, és a pandémia miatt részben online folytatták tanulmányaikat.

Janka Červenáková, a szlovák képzés oktatója, a szlovák partnerintézmény, a pozsonyi Health Management Academy ügyvezető igazgatója honlapunknak elmondta: a képzés legnagyobb vonzereje a gyakorlatorientált, tapasztalati úton történő oktatási forma, illetve a sokszínűség. Jellemzően olyan hallgatók csatlakoznak a programhoz, akik a való életben is végeznek menedzseri tevékenységet, az egészségügy különböző területein. Eltérő hátterüknél fogva egytől egyig másképp közelítik meg az adott problémát, az egyes szakterületek szakmai tapasztalatainak megosztásával, a személyes példák közös megbeszélése révén pedig rengeteget lehet tanulni.

„A konfliktuskezelési készség, illetve a menedzseri képességek elsajátítása rendkívül fontos eleme a képzésnek. Az oktatás külön hangsúlyt fektet ezek gyakorlati alkalmazására, amelyet nagyra értékelnek a hallgatók. A Semmelweis Egyetem kihelyezett képzésének gyakorlatilag semmilyen hírverést nem kell csapni, mert a diákok olyan magas hozzáadott értéknek tekintik a fentieket, hogy gondoskodnak a népszerűsítéséről maguk” – fogalmazott Janka Červenáková.

Ami a jövőt illeti, a technológiai újdonságok, mint például a mesterséges intelligencia térnyerése vagy a betegutak további elemzése minden bizonnyal ad majd valamilyen irányvonalat a képzésben, az oktató szerint azonban továbbra is a humán faktor lesz meghatározó. „Az egészségügy jelenlegi legnagyobb gyengesége maga az emberi tényező. Ahhoz, hogy megértsük egymás motivációját, az egymással történő együttműködés alapjait, rendkívül fontosak azok a vezetői készségek, amelyek a képzés során kiemelt figyelmet kapnak. Ezekre szeretnénk külön hangsúlyt fektetni az elkövetkezendőkben is – jelentette ki a szakember.

Galéria

12kép

A Semmelweis Egyetem szlovák nyelvű, székhelyen kívüli képzésén az oktatás, az ügyintézés, a vizsgáztatás és a záróvizsga is szlovák nyelven zajlik, az oklevelet pedig magyar és szlovák nyelven állítja ki az egyetem. A szabadon választható tárgyak és a területi szakmai gyakorlatok angol nyelven is elérhetők. Ezzel biztosítják a Budapesten zajló magyar, illetve a pozsonyi szlovák nyelvű képzés hallgatói számára az átjárási lehetőséget a két program között.

Kiss Viktória
Fotó: Barta Bálint – Semmelweis Egyetem