BEP esettanulmány
Egy óratartónk tollából származó esettanulmány, amely kifejezi azt a látásmódot, ami az oktatóinkat a BEP-es oktatásra motiválja és a folyamatos, fáradhatatlan, kemény munkát, amelyet a Program előmozdítására áldoznak.
Az esettanulmányom tárgyaként az utolsó, mental higiénés órát választottam. Ennek több oka is van, egyrészt maga téma is (a szexuálprevenció után természetesen) nagyon közel áll hozzám, másrést ez volt egyben a búcsú óra is. Búcsú a diákok és köztünk, oktatók között, és búcsú a BEP és én köztem, hiszen az életem sajnos úgy alakult, hogy nincs lehetőségem tovább folytatni a programot, bármennyire is szeretném.
Az órának több célja is volt, többek között az életünkben lévő pozitív erőforrások felismerése és azok felhasználása, a serdülőkorra jellemző és természetes érzelmi változások megismerése és elfogadása, illetve utoljára, de nem utolsó sorban szerettem/szerettük volna azt is megértetni velük, hogy mindenkinek vannak negatív érzései, viszont egy bizonyos határon belül ezek természetesek, és ha valaki szomorú, akkor pár kedves szó, vagy lágy érintés, simogatás sokat tud Neki segíteni. (Az alábbi tapasztalatok és konkrét történések a második osztálynak tartott órára vonatkoznak.)
Hogy őszinte legyek, nem voltak túl nagy elvárásaim az órával kapcsolatban, mert ezt egy olyan, bár nagyon komoly és fontos témának tartottam, amiről roppant nehéz úgy foglalkozást tartani, hogy ne legyen tele unalmas közhelyekkel és, hogy fel tudd tartani folyamatosan a figyelmet. Roppant pozitív meglepetésként ért, amikor az aktivitásoknak hála ez nem így történt és végig teljesen kooperatívak és aktívak voltak a diákok. Az Ő fejükben hasonló gondolatok szállingózhattak. Ha tudták, hogy miről van szó, akkor csupa elcsépelt dologra számíthattak, hogy ne legyél depressziós, mert az rossz… (ugyanez például más témakörökben is előjön, például ne húzz óvszert, mert ez meg az lesz…). A diákok másik része szerintem viszont azt se tudta, hogy maga az a szó, hogy „mental health”, vagy mentális egészég mit is jelent, így semmiféle prekoncepciójuk nem lehetett a dolgokról. Az órák elején egyébként meg is kérdeztük ezt, és kb 50-50%-ban tudták, hogy ez mit jelent.
Az órát különböző szituációk bemutatásával kezdtük, ahol egy kicsit bele kellett gondolnunk magunkat a szereplők helyébe, hogy vajon milyen érzések kavaroghatnak bennük. Érdekes, hogy néhány szituációnál kettő, vagy több teljesen más érzés jött fel,olyanok is, amelyekre én személyesen elsőre nem is gondoltam volna. Itt még csak alig 3-4 ember volt aktív, gondolom még nem voltak bemelegedve, vagy teljesen szokatlan volt nekik a téma.
A következő aktivitás során már 3 kiemelt szituációra adtunk 3 lehetséges válaszreakciót, egy áldozathibáztatást, egy olyat, ahol a főszereplő helyett ő akarta megmondani mi a lenne a helyes és végül egy empatikusat. A diákok itt már jobban bevonódtak, egymással szemben érveltek és jellemzően az empatikus válaszlehetőség és a vált helyes tevékenység megmondása mellett mentek az érvek. Szerencsére az áldozathibáztatás alig jött fel, mint komoly lehetőség. Végül teljesen maguktól kivétel nélkül az empatikus válasz mellett tették le a voksukat.
A következő aktivitásban saját maguknak kellett egy szituációt kitalálniuk. Ez már sajnos nagyon nehézkesen ment, összesen 2 szituáció gyűlt össze, az egyik egy régi Mónika showban lévő konkrét eseményt vázolt föl, a másik pedig egy dohányzással kapcsolatosat. Miután ezeket megbeszéltük, oktatótársam és jómagam még bedobtunk néhány szituációt, amiről aztán tovább beszélgettünk.
Az aktivitások szerintem a megszokottnál sokkal jobban sültek el, jobban bevonódtak, aktívabbak voltak, mint korábban és ami nagyon felemelő volt, hogy intelligensen érvelgettek egymás ellen. Őszintén megvallva, nekem a BEP folyamán nem mindig sikerültek jól ezek a nagyon interaktív órák, nem mindig éreztem azt, hogy átmegy a helyes üzenet (vagy bármilyen üzenet), sokszor találkoztam üveges tekintetekkel, és 20 percen keresztül az ablakon keresztül kifelé ábrándozó szempárokkal… bármit is csináltam, vagy próbálkoztam. Ez az alkalom viszont más volt. Nagyon más. Talán bátran mondhatom, hogy ez volt a legjobb órám a BEP keretein belül. (A csúcson kell abbahagyni?)
Az óra végén, az elbúcsúzásnál azért volt pár érzelmes pillanat, perc. Többen is mondták, hogy hiányozni fognak Nekik ezek az órák. Lehet, hogy csak azért, mert éppen nem magyar órán kell elemezniük az Odüsszeiát, vagy történelemből nem a 23. római császárt magolni, de azért bízom, hogy nem csak erről van szó és megérte a sok beletett munka és egy egészségtudatosabb generáció „kinevelésének” lehettem része.