A negyvenes évektől a kilencvenes évek végéig szinte az összes filmet átitatta a cigarettafüst tánca, a whiskey mámoros ölelése, melyek a vagány, sármos férfiak jellegzetes kellékei voltak. Ki ne emlékezne Humphrey Bogart-ra a Casablanca című filmben, miközben rágyújt Chesterfield cigarettájára, és vajon hányan szembesültek a rideg valósággal, amikor Erich Maria Remarque hatására először kóstoltak bele a jó hangzású Calvasdos-ba, hogy az valójában almabor. A filmvásznakról, óriásplakátokról eltűntek az 
egészségtelen kiegészítők, ha olykor mégis felbukkannak, csak az árnyékos oldalon juthatnak szerephez. Mindezek ellenére hétköznapjaink reflektorfényéből még mindig nem sikerült kiszorítani káros szenvedélyeinket. Bár a szemléletváltást sohasem késő elkezdeni, ám a legnagyobb felelősséggel mégiscsak a kamaszkorú fiatalok irányába tartozunk. A prevenció, az egészségre való nevelés nemes, ugyanakkor csöppet sem könnyű feladat. Dr. Eörsi Dániel háziorvos azonban szereti a kihívásokat, a négygyermekes családapa nem hátrál meg a nehézségektől és innovatív szemléletébe jól illeszkedik a Balassagyarmati Egészségnevelő program, amelyben az interaktív kurzusok koncepciójának és oktatás-módszertanának fejlesztésében szakmai vezetőként kulcsfontosságú szerepe van.
A Budapesti Orvostanhallgatók Egyesületének tagjai egy éve járnak balassagyarmati középiskolákba, hogy az általatok kialakított új egészségfejlesztési programmal megismertessék a Nógrád megyei fiatalokat. Hogyan emlékszel vissza a kezdetekre, mi okozta a legnagyobb nehézséget?
Másfél évvel ezelőtt – amikor igent mondtam a felkérésre, mártudtam, hogy egy nagyon szerteágazó feladat előtt állunk. Viszont amikor először ültünk le a hatfős csapattal és mindannyian vázoltuk elképzeléseinket, azzal kellett szembesülnünk, hogy olyan újfajta stratégiában gondolkodunk, aminek minden egyes részletét nekünk kell kidolgoznunk. A szakirodalom annyiban volt segítségünkre, hogy a készségek fejlesztésére és ne a tárgyi tudásra, az ismeretek bővítésére helyezzük a hangsúlyt. Ezen túlmenően mindent magunktól kellett kitalálnunk, ami legalább akkora kihívást, illetve motivációt jelentett számunkra, mint amekkora terhet a felelősségvállalás oldalán. Fél évig csak a koncepció kialakításán dolgoztunk, és ezen belül két hónap azzal telt el, hogy a dohányzással 
kapcsolatos prevenciós órát raktuk össze – ez volt a pilot, tehát ezen keresztül alakítottuk ki az oktatási szemléletet, illetve annak első változatát, mert azóta sokszor módosult. Ma már természetesen sokkal gyorsabban haladunk, egy-egy óra struktúráját egy ülésben ki tudjuk alakítani. A módszertan sikerességét folyamatosan ellenőrizzük, és amennyiben szükséges, változtatunk rajta, hogy minél hatékonyabban jusson el a középiskolásokhoz az általunk megfogalmazott üzenet. A legtöbbet talán a dohányzás-prevenciós órán a dohányzásról szóló anyagunkon kellett változtatnunk. Arra ugyanis volt minták, hogy laikusok számára hogyan kell elmagyarázzunk dolgokat, vagyis a dohányfüst hová, miként jut le a tüdőbe, hogyan okoz rákot, de arra nagyon kevés mintánk van, hogy egy program miként ösztönöz másokat arra, hogy képesek legyenek változtatni az addigi szokásaikon. Az összesen kell változtatni, de kétségtelenül talán a legtöbbet a dohányzás-prevenciós órán.
Azt hiszem, kezdem érteni a program lényegét. Ha maradunk a dohányzás példájánál, szerintem mindenkinek ezerszer elmondták már, mit kockáztat azzal, amikor rágyújt, viszont ez a gyakorlatban valamiért mégsem működik. Nektek a fiatalok körében a dohányzásról kialakított szemléleten kell változtatnotok.
Tény, hogy az ismeretek növelésére irányuló programokat sokkal könnyebb egy kutatási program keretin belül mérni, mint a cselekedetek változását, viszont az előző irányelvek prevenciós hatékonysága elenyésző. Az emberi elme valamiért úgy működik, hogy az összetartozó dolgokat képes egymástól elkülöníteni és egy másik dimenzióban kezelni. Ezért maradunk benne például egy rossz párkapcsolatokban, mert ami nem jól működik, azt külön rakjuk, mintha nem is a mi, hanem valaki más kapcsolatához tartozna. Ugyanez történik az egészségtelen életmód kapcsán is. Aki dohányzik, pontosan tudja, amit tesz, az károsan hat az egészségére, viszont miközben rágyújt, még bűntudata sem lesz, mert a
fejében a következményeket teljesen külön raktározza el. Ma például munkaebéd közben, az ablakon keresztül megpillantottam az egyik ötven év körüli páciensemet, aki tavaly esett át egy nagyon súlyos infarktuson, és láttam, hogy dohányzik. Egy fiatalnak mondható, értelmes hölgyről beszélek, akihez ha odamennék és megkérdezném, miért kockáztatja ezzel az esélyeit, pontosan tudom, csak a bűntudatát ébreszteném fel egy pillanatra, de a viselkedésén mit sem változtatnék. A magatartásunk ugyanis attól függ, mennyire vagyunk, mennyire leszünk fontosak saját magunk számára. Mennyire kardinális számunkra a saját jövőnk. A mi egészségnevelő programunknak azt a célt kell előirányoznia, hogy ez elsődlegessé váljon. Ezt kell szolgálnia, erősítenie és támogatnia a fiatal generációban.
Időnként vagy gyakran, valamiért szeretünk egészségtelen dolgokat tenni.
Persze, mindenki azért csinál egészségtelen dolgokat, mert rövidtávon az jó. Rövid távon gondolkodva a szalonnás kenyér nagyon jó, amit másfél deci házi pálinkával leöblíteni szintén klassz dolog, majd mindezek után elszívni fél doboz Sopianae-t, közben leheveredni a nyugágyra teljesen idilli képnek tűnhet. Csakhogy ilyen esetben a rövidtávú és a hosszútávú szempontok ütköznek. Épp ezért érdemesebb a hosszútávút előtérbe helyezni és pontosan ehhez kell az attitűdváltozás.
Itt csatlakoznak be a csillogó tekintetű BOE hallgatók, akik szintén elkötelezetten hisznek abban, amit csinálnak.
Nagy szerencsénk van a hallgatóinkkal, akikre egytől –egyig büszke vagyok. Ők az elejétől fogva hittek a programban, és nagyon jó érzékkel nyúltak a különböző témákhoz. A 
kezdetek kezdetén úgy bíztak meg bennünk, hogy akkor még nem tudtunk számukra semmi kézzelfoghatót mutatni, csak a lelkesedésünket, a hitünket, no és nem utolsó sorban egy uniós projekt lehetőségét. Ennek ellenére elég hamar mellénk állt az a 20-25 hallgató, akikkel el tudtuk indítani a balassagyarmati egészségnevelő programot, és nemrég már a második félévünket zárhattuk sikerrel. Sőt, az azóta eltelt időszakban az ÁOK mellett további karok is becsatlakoztak mellénk, mára GYTK, ETK és EKK –ás hallgatók is erősítik az önkénteseink táborát.
Egy alkalommal volt szerencsém elkísérni a hallgatókat Balassagyarmatra. A buszon beszélgetve számomra nagyon felemelő érzés volt azt tapasztalni, hogy a hangsúlyt nem magukra, hanem a gyerekekért való felelősségvállasukra helyezték. Az általuk tartott órák nagyon interaktívak, érdekesek, ugyanakkor szórakoztatóak voltak. Még egy külső személy jelenléte sem zavarta meg a diákokat abban, hogy beszámoljanak személyes élményeikről, saját érintettségükről.
Serdülőknél nagyon fontos a kiscsoportos létszám, hisz egy nagyobb csoportban a saját jelenlétüket kevésbé éreznék fontosnak. Így viszont minden egyes alkalom az ő személyes pillanatuk is. Lényeges továbbá, hogy a diákok mindig ugyanazzal az oktatóval találkozzanak, hisz a személyes kapcsolat teremti meg közöttük a bizalmat. A gyerekek az
óra végén már a következő témáról érdeklődnek és várják az újabb találkozást. Ennél jobb visszaigazolást nem is kaphatnának. Persze nagyon idilli képet festenénk le akkor, ha azt mondanánk, minden óra egyformán sikeres. Természetesen volt már olyan óra, ami látszólag nem sikerült. Az osztályok és a témák között is vannak nehezebb helyzetek. Azért mondom mégis, hogy látszólag, mert serdülőknél sohasem lehet tudni azt, az ellenállók, vagy a passzív szemlélők mit visznek az óráinkból haza. Gyanítom, sokszor többet, mint a legaktívabb közreműködők.
Az én időmben még a tárgyi tudásra helyeződött a hangsúly. Az osztályzataink attól függtek, mennyit ültünk a tankönyv fölött, mennyi évszámot, képletet tudtunk, vagyis mekkora volt a lexikális tudásunk. Most a fiatalok egészségnevelésében azt látom, hogy a gyakorlatiasság legalább ekkora – ha nem nagyobb – mértékben esik latba.
Az egészségfejlesztés lényege, hogy olyan dolgokról, amiről korábban úgy gondoltuk, bizonyos tudás jobb, ha az orvos fejében van, az átkerüljön a másik oldalra, a laikusok fejébe is. Hatékonyabb, ha mindenki tudja, mi a vérnyomás és a pulzus közötti különbség, mitől alakulhat ki a magas vérnyomás, vagy cukorbetegség. A glükóz molekulájának nem kell tudni a képletét, de azt jó, ha tudják, vannak szénhidrátok, amelyek nem feltétlenül egyformán szívódnak fel. Ezek ismeretében ugyanis már képesek lesznek dönteni, hisz 14-15 évesen már felelősséggel tartoznak a döntéseikért. Ha például ebédszünetben átmegy a pékségbe és csak nagyon gyorsan felszívódó fehér lisztből készült péksüteményt lehet kapni, akkor képes legyen sarkon fordulni és gyalogolni még 700 métert, mert a másik boltban van másmilyen is. Azt kell éreznie, hogy ez az ő döntése, ő felel magáért és megéri azt a 700 métert és azt a plusz öt percet még akkor is megtenni, ha utána épp ellentétes irányban van dolga. Nem mindegy, arról beszélünk, milyen rossz megbetegedni, vagy 
arról, milyen jó egészségesnek maradni. Mi az egészségnevelés kapcsán nem arra akarjuk felhívni elsősorban a figyelmet, milyen „bünti” lesz ha cigizel, mert milyen csúnya rákot lehet tőle kapni, sokkal inkább arról beszélünk, mennyivel jobb érzés szabadnak lenni a cigitől, a túlsúlytól. Mennyivel jobb kikapcsolni és a szabadság érzésével szembesülni két keréken, mint tudatmódosító szerek útján. Aki már bringázott, pontosan tudja, egy bizonyos fordulatszám fölött nem vagyunk mindig teljesen képben. Mennyivel jobb erről beszélni, mint a drogról, az azt követő depresszív állapotról, vagy a hosszabbtávú súlyosabb következményeiről. Mennyivel kellemesebb lemenni az Ipoly partjára, közben le is adtunk pár dekát és tágult a tüdőnk. Tesszük mindezt azért, mert szeretünk élni.
Szöveg, fotó: Tarnóczy-Tóth Katalin