A 250 éves Semmelweis Egyetem jubileumi évének keretében megrendezett szabadelőadás-sorozat, a Szenior Akadémia idei utolsó alkalmán a vérzéscsillapításról és a trombózisról esett szó dr. Kolev Kraszimir, az Orvosi Biokémiai Intézet igazgatóhelyettesének előadásában. A jubileumi sorozat záró eseményén összesen 234 okleveleket adtak át a kurzust rendszeresen látogatóknak.  

„,Rengeteg izgalmas és hasznos dolgot tanultam itt a Szenior Akadémián, mind a 12 előadást nagy érdeklődéssel hallgattam végig” – mondta honlapunknak a 69 éves Szedő Beáta. A jubileumi szabadelőadás-sorozat záró napján többeket megkérdeztünk az elmúlt hónapok tapasztalatairól. A 64 éves Deákné Tarsoly Éva például azt emelte ki, hogy az ő korában már egyre több betegségre fel kell készülnie, éppen ezért fontos „képben lenni”, minél többet megtudni egy-egy gyakori betegség hátteréről, kezeléséről” – fogalmazott, hozzátéve, hogy nagyon várja a folytatást. A 77 éves Szilágyi András úgy véli, az emberi szervezetnél nincs érdekesebb dolog, ezért igyekszik minél többet megtudni a működéséről. A Szenior Akadémiát egy nagyon jó lehetőségnek tartja erre.

Dr. Kolev Kraszimir 1988-ban szerzett általános orvosi diplomát „summa cum laude” minősítéssel a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán. 1995 óta az Orvosi Biokémiai Intézet munkatársa, 2014-től igazgatóhelyettese. 2009-től az MTA doktora. 2001 és 2018 között az Orvosi Biokémia és Molekuláris Biológia tantárgyak tanulmányi felelőse, az Orvosi Biokémiai Intézet TDK titkára, illetve az intézet minőségirányítási vezetője. Az egyetem Általános Orvostudományi Karán az Oktatás-módszertani Fejlesztési Bizottság elnöke volt 2016 és 2018 között, jelenleg a Kreditátviteli Bizottság tagja. A hazai véralvadáskutatás meghatározó szakembere. Fő kutatási területe a neutrofil leukociták hatása a trombusok litikus érzékenységére, mechanikai stabilitására, valamint a vérlemezkék aktivációja mellett keletkező fibrin szerkezete és stabilitása. Számos díjjal ismerték el munkáját, négyszer kapott Merit díjat, Bolyai és Békésy kutatási ösztöndíjban és Huzella Tivadar kutatási díjban is részesült.

Az első szemeszter 12. záróelőadását dr. Kolev Kraszimir, az Orvosi Biokémiai Intézet egyetemi tanára tartotta „Véralvadás: vérzéscsillapítás vagy trombózis?” címmel.  Rámutatott, hogy sok esetben a véralvadással kapcsolatos problémák állnak a leggyakoribb betegségek hátterében, mint a szív- és érrendszeri betegségek vagy a stroke, ami világszerte a vezető halálokok között szerepel. Mint mondta, a trombózis vérrögök (trombus) kialakulása az erekben, amelyek gátolják a vér szabad keringését. Amikor egy ér megsérül, a szervezet úgynevezett thrombocytát aktivál és fibrint állít elő, ami a vér alvadását eredményezi, és ezzel megelőzi a vérveszteséget. Több mint 90 százalékos elzáródás esetén teljes oxigénhiány jön létre, ami szöveti elhaláshoz, infarktushoz vezethet – mutatott rá. Megkülönböztetünk vénás és artériás trombózist. Szólt róla, hogy sérülések esetén a véralvadék képzése a véralvadás életmentő szerepe miatt fiziológiás, viszont a trombózisban már patológiásnak tekintendő. Előadásában rámutatott, hogy olyan prevenciós és terápiás megoldásokat keresnek, amelyek a véralvadás befolyásolásán keresztül jelenthetnek segítséget. Felvázolta a legújabb kutatási irányokat is, melyek során olyan trombus-specifikus mechanizmusokat keresnek, amelyek nem szerepelnek a fiziológiás vérzéscsillapításban. Két fő irányvonalat mutatott be, az egyik a fehérvérsejtek által kibocsájtott DNS alapú sejten kívüli hálózat (neutrofil extracelluláris csapda, NET) enzimatikus feloldása.

Preklinikai vizsgálatok igazolják ennek hatékonyságát: csökkentett szövődményveszély mellett megtámadva a leukocita eredetű hálózatokat, lehet segíteni a patológiás vérrögök oldását – emelte ki. A másik kutatási irány szerint a vörösvértestek aktív szerepet játszanak a patológiás vérrögök kialakulásában azáltal, hogy módosítani tudják a trombus szerkezetét. Példákon keresztül szemléltette, hogy milyen szerkezeti átalakulások, hogyan befolyásolják a vérrögök stabilitását.

A jubileum évében szeptemberben elindított Szenior Akadémia programsorozat záró eseményén a kurzust rendszeresen látogató 234 fő oklevelet is átvehetett a kurzus szakmai vezetőjétől, dr. Nagy Zoltán professor emeritustól. A nagy sikerre való tekintettel a következő szemeszterben folytatódik a Szenior Akadémia, amelyre a férőhelyek már a jelentkezési határidő lezárulta előtt beteltek. A következő szemeszter részletes programja a rendezvény honlapján olvasható.

Bódi Bernadett
Fotó: Dimény András

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.