Ötödik alkalommal nyílt kiállítás a Pető András Kar (PAK) integrált művészeti táborában készült alkotásokból a Madách Színházban. A tárlatot Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára nyitotta meg. 

A Madách Színház igazgatója, Szirtes Tamás hangsúlyozta: életöröm árad a kiállított képekből, látszik, hogy alkotóik tele vannak életkedvvel, vággyal, tehetséggel és kreativitással.

Galéria

13kép

„Mindannyian egyéniségek vagyunk, a másság elkülönít, azonban a hasonlóság közel hoz egymáshoz” – mondta Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára az esemény megnyitóján. Hozzátette: ez a felismerés vezette Pető Andrást a konduktív pedagógiai elmélet és gyakorlat kidolgozásánál, mely egyedülállóan hatékony módszerré fejlődött a cerebrál paretikus (központi idegrendszeri sérülésben szenvedő) gyermekek rehabilitációjában – emelte ki. Pető András módszere a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatását célozta meg a hatékony közösségi munkát, együttlétet, odafigyelést alkalmazva. Kiemelte, hogy az integrált művészeti táborokban a különböző korosztályú gyerekek szakmai irányítás mellett alkotói folyamatokban vehetnek részt, mely segítségével kiteljesíthetik saját világukat is. Mint arra rávilágított, ezek az alkotó táborok mindig más tematika köré szerveződnek, ezúttal a környezetvédelem, ezen belül is a virágok volt a fő téma. Az államtitkár hangsúlyozta: ez a kiállíts is jó példája annak, hogy a művészetben mindenki egyenlő. Rámutatott: a PAK integrált művészeti tábora sokat tesz a tevékeny és alkotó életmódra nevelésben. 

A tárlat a kialakult járványügyi helyzet miatt jelenleg nem látogatható.

Bódi Bernadett
Fotó: Tatai Balázs

 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.