A Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika önkéntes dolgozójának, Lipták Zsuzsannának a fotóiból nyílt kiállítás a klinika magasföldszintjén. A képek között természetfotók, valamint épületrészeket ábrázoló művek is láthatók, melyekkel az alkotó örömteli pillanatokat szeretne okozni a klinika betegeinek. A tárlatot dr. Holló Péter, a klinika igazgatóhelyettese nyitotta meg.

A művészt méltatva dr. Holló Péter igazgatóhelyettes elmondta: Lipták Zsuzsanna már tíz éve dolgozik a klinika önkéntes segítőjeként. A fotózást 2007-ben kezdte, egy művelődési ház fotóklubjában, majd 2010-ben elvégzett egy tanfolyamot is, mely sokat változtatott látásmódján, a képalkotás elvi és gyakorlati technikáján. Jelenleg tagja a Szenior Fotográfusok Klubjának; képeivel már tíz éve rendszeresen részt vesz különböző egyéni és csoportos kiállításokon, pályázatokon – ismertette. Köszönetét fejezte ki, hogy ezekkel a fotókkal színesíti a klinika auláját, sok örömteli pillanatot okozva az ott dolgozóknak és a betegeknek egyaránt.

Galéria

10kép

Lipták Zsuzsanna szólt róla, hogy a múló pillanat megörökítése nagy kihívást jelent számára, de egyúttal sok örömet is okoz. Reményét fejezte ki, hogy ebből valamennyit át tud adni a képeit megtekintőknek is. Mint mondta, fotóinak témái nagyon szerteágazóak, kedveli az utcai, a portré- és a természetfotózást, valamint szívesen megörökít érdekes épületeket is. A kiállított fotók között szerepel például a II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika falára festett graffiti részlet is. Képeit eddig 45 alkalommal állították ki, a tárlatok általában egy meghatározott témát dolgoztak fel, de ezúttal a kedvenc képeiből készült válogatást hozta el – mutatott rá.

Bódi Bernadett
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.