32 felnőtt intenzív, 15 gyermek intenzív szakápoló és 19 aneszteziológiai szakasszisztens vehetett át oklevelet a Semmelweis Egyetem OKJ-s képzése keretében. A specializációkat frissen megszerzők mintegy harmada egyetemi munkatárs.

Az oklevélátadó ünnepségen a képzések szakmai vezetői, dr. Szabó Attila Klinikai Központ elnök, klinikai rektorhelyettes, az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika igazgatója és dr. Gál János, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika (AITK) igazgatója köszöntötte a frissen végzetteket. A 32 felnőtt intenzív szakápoló és a 19 aneszteziológiai szakasszisztens dr. Hargitai Zoltántól, az AITK főorvosától és Mezőcsáti Melinda klinikai vezető ápolótól vehették át az okleveleket, míg a gyermek intenzív szakápolók oklevelét az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika részéről dr. Lódi Csaba adjunktus és Négrádi Éva klinikai vezető ápoló adta át.

Galéria

4kép

A hiányszakmáknak számító specializációkat különböző szintű ápolói képzettségre lehet ráépíteni. A Semmelweis Egyetem által engedélyeztetett és akkreditált, több mint 20 éve folyó képzések célja, hogy segítsék a hiányszakmák utánpótlásának biztosítását – mondta honlapunknak Kormos Ágnes, az Ápolásvezetési és Szakdolgozói Oktatási Igazgatóság vezetője.

Dobozi Pálma
Fotó: Ápolásvezetési és Szakdolgozói Oktatási Igazgatóság

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.