A Semmelweis Egyetem és klinikái széles körben ismertek és elismertek a magyar lakosság körében – derült ki a Századvég Gazdaságkutató Zrt. kutatásából. A Századvég a Semmelweis-nap alkalmából vizsgálta meg az egyetem megítélését a magyar lakosság körében, beleértve az intézmény által nyújtott egészségügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos attitűdöket is.

A Semmelweis Egyetemet a válaszadók több mint fele (53 százalék) az orvosképzéssel azonosította, míg a kutatást, fejlesztést 25 százalék, az orvostudományt pedig 24 százalék jelölte meg kiemelt területként. A lakosság több mint kétharmada (70 százalék) úgy látja, hogy a Semmelweis Egyetemen nemzetközileg elismert szakembereket képeznek. Szintén 70 százalék vélekedik úgy, hogy nemzetközileg is versenyképes az intézmény, azaz az itt végzettek könnyen el tudnak helyezkedni hazánkban és külföldön egyaránt. A kutatásból az is kiderült, hogy a lakosság 59 százaléka nagyon örülne annak, ha gyermekük a Semmelweis Egyetemre járna.

Kiemelték még, hogy az egyetem klinikáit nagyobb bizalom és pozitívabb megítélés övezi, mint általánosságban a kórházakat. A lakosság több mint fele (52 százalék) menne egyetemi klinikára nagyobb betegség esetén, továbbá 50 százalék szerint a klinikákon – eszközparkban és orvosi felkészültségben – elérhetőek a legújabb kutatáson alapuló gyógyítási lehetőségek.

A Századvég Gazdaságkutató Zrt. közvélemény-kutatása 2019 májusában készült a felnőtt magyar lakosság körében, mely során 1000, véletlenszerűen kiválasztott embert kérdeztek meg telefonos módszerrel.

A kutatás eredményei alapján a magyar lakosság a Semmelweis Egyetemet és a Corvinus Egyetemet tartja a legjobb egyetemnek Magyarországon. A két intézményt egyaránt a válaszadók 19-19 százaléka említette a legjobb magyarországi egyetemként.

Forrás: MTI

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.