a Semmelweis Egyetem
46 nap
13 óra
3 perc
41 mp

Hatan kaptak Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat a Semmelweis Egyetemről, szintén hat egyetemi kutatót pedig Bolyai-emléklappal tüntettek ki a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) megrendezett Bolyai-nap keretében. Az MTA összesen 151 PhD fokozattal rendelkező kutató munkáját támogatja az ösztöndíjjal idén. 837 pályázat érkezett a kiírásra.

A Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratóriumának tagjai huszonkettedik alkalommal ítélték oda a fiatal kutatók legnagyobb presztízsű ösztöndíját, melyet idén 837 érvényesen pályázó közül 151-en nyertek el. A Semmelweis Egyetem hat nyertes pályázója Dr. Dunkel Petra Zsófia (Szerves Vegytani Intézet), Dr. Gerő Domokos Marcell (Kórélettani Intézet), Dr. Kapitány-Fövény Máté (Addiktológiai Tanszék), Dr. Matkovicsné Varga Andrea (Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet), Dr. Tóth Gergő (Gyógyszerészi Kémiai Intézet), Dr. Varga Zoltán (Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet). Az ösztöndíjasok teljes listája ide kattintva olvasható.

A Bolyai-napon Bolyai-plakettet, illetve emléklapot vehettek át azok az ösztöndíjasok, akik záró kutatói jelentésükre kiemelkedő minősítést kaptak. A Kuratórium 172 fő záró kutatói jelentését értékelte, közülük 80 főnek emléklapot, 14 főnek pedig plakettet is adományozott. A Semmelweis Egyetem hat Bolyai-emléklapot kapott munkatársa: Dr. Bikov András (Pulmonológiai Klinika), Dr. Kenessey István (II. Sz. Patológiai Intézet), Dr. Szanda Gergő (Élettani Intézet), Dr. Szász Attila Marcell (Onkológiai Központ), Dr. Tamási Lilla (Pulmonológiai Klinika), Dr. Wiener Zoltán (Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet).

Galéria

4kép

Az elmúlt két évtizedben a Bolyai-ösztöndíj a fiatal kutatókat érintő legnagyobb presztízsű ösztöndíjjá alakult, amely a pálya elején kiemeli a kiemelésre méltókat, és további lehetőségeket kínál számukra – mondta köszöntő beszédében Dr. Tulassay Tivadar, a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratóriumának elnöke, az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika professor emeritusa. Hozzátette: sokan a Bolyai-ösztöndíjat a nagydoktori fokozat megszerzésének előszobájaként is tekintik.

Az MTA Dísztermében megtartott ünnepélyes rendezvényen Dr. Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a nemzetközi kiválósághoz többlépcsős folyamat vezet. Mint elmondta, a Bolyai-ösztöndíj a pályája első szakaszában képes segítséget nyújtani évente másfél száz kiváló kutatónak.

Az ösztöndíj a tudományos pálya iránt elkötelezett fiatal kutatók munkáját támogatja. A pályázatra 45 évnél fiatalabb, PhD vagy azzal egyenértékű tudományos fokozattal rendelkező magyar kutatók jelentkezhetnek. Az ösztöndíj határozott időre, egy, két vagy három évre szól, és legfeljebb két alkalommal nyerhető el. Az MTA célja a pályázattal, hogy az elkötelezett tudósokat a magyarországi kutatások folytatására, valamint az akadémiai doktori értekezés megírására és az MTA doktora tudományos cím megszerzésére ösztönözze.

Bódi Bernadett (forrás: MTA)
Fotó: Szigeti Tamás – MTA

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatósága tette közzé.