Szakmai konferenciával egybekötött tanúsítvány-átadó ünnepséget tartottak a Nagyvárad téri Elméleti Tömbben. Az országban elsőként a Semmelweis Egyetemen  indult vezetőképzés mesterszintű kurzusát 214 szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi területen dolgozó intézményvezető teljesítette sikeresen és vehette át tanúsítványát. Az ünnepségen dr. Merkely Béla rektor, dr. Szász Károly kancellár és dr. Szócska Miklós, az Egészségügyi Menedzserképző Központ igazgatója köszöntötte a végzetteket, illetve a konferencia résztvevőit.

„Szakmatörténeti nap a mai, hiszen a Semmelweis Egyetemen indult el az országban elsőként a szociális vezetőképzés” – kezdte ünnepi köszöntőjét dr. Merkely Béla rektor. Hozzátette: a képzés elindulása a társadalomtudományok felé történő szakmaterületi nyitást jelent az egyetem számára, egy hosszú távú szakmai tudományos koncepció részeként. „A Semmelweis Egyetemen azért dolgozunk, hogy az egymás határterületén mozgó szakterületek lehetőséget és eszközt kaphassanak ahhoz, hogy az embert középpontba helyezve, összehangoltan, együttműködve, közös innovációk útján holisztikus szemlélettel dolgozhassanak” – fogalmazott a rektor. Szólt róla, hogy a Pető András Kar csatlakozása, a menedzserképző program vagy a szociális vezetőképzés is jól mutatja az egyetem multidiszciplináris tevékenységét. Kiemelte, hogy az egészségügyi és szociális szakma ezer szálon kötődik egymáshoz, ami számos lehetőséget rejt magában. Az itt végzett hallgatók az emberekért végzett vezetői munkájukhoz új szemléletet, kurrens tudást és használható eszközöket kapnak. „Célunk, hogy a képzés mindennapjaiban érezzék, hogy a világ 400 legjobb egyetemének egyikébe járnak, ahol színvonalas, gyakorlatorientált képzési tartalom, korszerű módszerek, magasan képzett oktató kollégák és jó hangulat várja önöket” –zárta gondolatait a rektor.

Dr. Szász Károly kancellár felidézte, hogy a szociális vezetőképzés pilot programja 2018 májusában indult el az egyetem Egészségügyi Közszolgálati Karán, amit egy hosszas szakmai program kidolgozása előzött meg. Hozzátette: az egyetem jelentős forrásokkal megelőlegezte a képzés elindítását és egyúttal örömét fejezte ki, hogy ez mára már jórészt európai uniós forrásokból valósul meg. A kancellár beszélt a vezetői feladatokról: Robin Sharmat idézve elmondta, a vezetés azt jelenti, hogy segítjük az embereket többé válni, mint amivé önmaguk által lettek volna. Egy jó vezető felfedezi mindenkiben az értéket és ennek megfelelően motiválja munkatársait – fogalmazott, hozzátéve, hogy a képzés résztvevőinek még a szociális intézmények szolgáltatásait igénybe vevőkre is oda kell majd figyelniük. Köszönetét fejezte ki a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságnak, mint a konzorcium létrehozójának, valamint a társegyetemeknek, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemnek és a Károli Gáspár Református Egyetemnek. „Büszkeséggel tölt el, hogy a Semmelweis Egyetem ennek a konzorciumnak a részeként vesz részt a programban” – szögezte le.

Országos képzés a Semmelweis Egyetem programja alapján  
2018. január elsejétől átalakult a szociális ágazaton belül a továbbképzés rendszere, bevezették a vezetői megbízással foglalkoztatott szakemberek számára a kétszintű szociális vezetőképzést. A Semmelweis Egyetem az országban elsőként indított mester- és alapszinten is ilyen képzést, 12 mester- és 2 alapszintű csoport kezdte meg tanulmányait. A szociális szolgáltatást nyújtó intézmények felső-, és középvezetőinek képzése egy olyan oktatási program alapján történik, amelyet a Semmelweis Egyetem dolgozott ki. Az SZVK képzései hamarosan vidéki nagyvárosokban is megkezdődnek: áprilisban és májusban Szegeden, Pécsett és Debrecenben indulnak alapszintű csoportok.

„Úttörő vállalkozás, amibe most fogtak” – szólt a végzettekhez dr. Szócska Miklós. Elmondta, a 250 éves egyetem színvonalának megfelelő vezetőképzés kialakításán dolgoznak, céljuk, hogy a szociális diszciplína hosszabb távon és idővel magasabb  képzési szinten is jelen legyen az egyetem palettájában. Köszönetét fejezte ki, hogy az egyetem befogadta a szociális vezetőképzés programját, és kiemelte a társegyetemekkel való együttműködés fontosságát. „A képzés megerősíti Önöket vezetői küldetésükben, segít, hogy innovatívan vezessenek, hogy minőségibb szolgáltatást nyújtsanak” – fogalmazott.

A köszöntők után szakmai előadások következtek, majd dr. Gaál Péter, az EKK dékánja, dr. Sinkó Eszter gazdasági dékánhelyettes, dr. Pethesné Dávid Beáta oktatási-kutatási dékánhelyettes és Nyitrai Imre stratégia vezető adta át a 214 végzett szociális vezető tanúsítványát. 

 

Galéria

7kép

Bódi Bernadett
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.