Először végeztek csonton belüli eszközzel, a PRECICE mágneses végtaghosszabbító készülékkel végtaghosszabbítást a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikáján, amely hazai viszonylatban is az első ilyen beavatkozás volt. A bemutató műtétet a Londonból érkezett dr. Peter Calder hajtotta végre, majd a második beavatkozást már a klinika egyetemi tanársegédje, dr. Domos Gyula végezte. A brit ortopédsebész kollégájával, dr. Robert Hill-lel érkezett a klinikára, aki speciális külső végtaghosszabbító készülékeket adott át adományként.

Két elismert brit ortopédsebész tett háromnapos látogatást az Ortopédiai Klinikán. Dr. Robert Hill, a híres londoni gyermekkórház, a Great Ormond Street Hospital ortopédiai osztályának főorvosa immár második alkalommal adott át adományként a klinikának speciális, Taylor végtaghosszabbító és végtagrekonstrukciós készülékeket. A korábbi, 2013-as adományának köszönhetően 25 gyermeket és felnőttet operáltak meg az elmúlt években, az ő képeikből készült tablót ünnepélyes keretek között adták át a brit ortopédsebész professzornak.

Az országban csak az Ortopédiai Klinikán alkalmazott Taylor eszközrendszer különlegessége, hogy a hozzá tartozó szoftver segítségével modellezhetők a korrigálni kívánt végtagdeformitások, és pontosan megtervezhető a korrekció. A Taylor végtaghosszabbító készülékkel súlyos, komplex végtagdeformitások is eredményesebben és kevesebb szövődménnyel kezelhetők a korábban használt külső végtaghosszabbító készülékekhez képest.

Az angliai stanmore-i  Royal National Orthopaedic Hospitalból érkezett dr. Peter Calder bemutató műtétet tartott a klinikán: először végzett Magyarországon csonton belüli végtaghosszabbító eszköz beültetést egy olyan betegen, akinek esetében 4 centiméteres különbség volt a két alsó végtag hossza között. A bemutatót követően dr. Domos Gyula, az Ortopédiai Klinika egyetemi tanársegédje elvégezte a második ilyen, magyar betegen végrehajtott műtétet, itt 4,5 centiméteres differencia volt a két alsó végtag között.

Galéria

4kép

Magyarországon eddig csak külső hosszabbító készülékekkel, a készülék egyes részeit összekötő rudak manuális állításával történt a hosszabbítás. Ebben az esetben a készüléket – két vagy három darab nagy fémgyűrűt – a bőrön és a lágyrészeken áthatoló csavarok és drótok rögzítik a csonthoz, míg az új, csonton belüli készülék használatakor kívülről nem látszik semmi a betegen, nincs semmilyen külső eszköz – magyarázta dr. Domos Gyula. Az új eljárás – amelynek az Ortopédiai Klinikára való bevezetése dr. Szőke György igazgató támogatásával valósult meg – esetében a csont fokozatos hosszabbítása külső mágneses vezérléssel történik: a csont belsejébe beültetett speciális velőűrszeget egy mágneses teret létrehozó eszközzel lehet irányítani, amit csak naponta háromszor két percre kell a betegnek a bőr fölé helyezni. Ezzel a technikával naponta 1 milliméternyit hosszabbítható a végtag, miközben a lágyrészek, izmok sértetlenül maradnak – emelte ki dr. Domos Gyula. Mint hozzátette: a folyamat a beteg mindennapi életét kevésbé befolyásolja, és lényegesen kisebb megterhelést jelent, mint az említett külső hosszabbító készülék. Utóbbi esetében egyébként – függően a beteg életkorától és a hosszkülönbség mértékétől – fél év és két év között terjed az az időszak, amíg viselni kell a kényelmetlenséget okozó külső eszközt.

A végtaghosszabbítás olyanokon segít, akiknek valamilyen fejlődési rendellenesség, baleset, tumor vagy csontgyulladás következtében több centiméteres hosszkülönbség alakul ki a két alsó végtagja között. A csonton belüli végtaghosszabbító eszközt azoknak a betegeknek javasolják, akik esetében legalább 3,5-4 centiméteres különbségről van szó. Dr. Domos Gyula szerint évente 10-15 betegnek lehet szüksége ilyen beavatkozásra Magyarországon, az Ortopédiai Klinika azt reméli, hogy az első két műtét pozitív tapasztalatainak összegzését követően a társadalombiztosítás egyedi méltányosság alapján támogatja a további beavatkozásokat.

Európai szinten a bemutató műtétet végző dr. Peter Calder hajtja végre a legtöbb ilyen beavatkozást a PRECICE mágneses végtaghosszabbító eszközzel, korábban dr. Domos Gyula is nála járt tapasztalatokat gyűjteni. 

Dobozi Pálma
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.