Az ötven éven felüli korosztályt segítenék innovatív egészségügyi szolgáltatásokkal, termékekkel azok a start-up cégek, melyek az EIT Health nemzetközi konzorcium keretében kaptak képzést termékeik sikeres piacra dobásához. A program résztvevői két hetet Budapesten is eltöltöttek a Semmelweis Egyetem szervezésében.

Tíz európai uniós ország tizenöt start-up cégének a képviselője vehetett részt egy kéthónapos képzésen az EIT Health nemzetközi konzorcium szervezésében, amelyben a Semmelweis Egyetem is társult partner. Az ún. Okos Öregedés Tábor olyan résztvevőket fogott össze, akik időseknek szóló egészségügyi terméket vagy szolgáltatást kívánnak piacra vinni, vagyis az ötven feletti korosztály életét segítenék különböző digitális, illetve biotechnológiai vívmányokkal. A képzésben résztvevő start-upok körvonalazódó szolgáltatásai és termékei érintik az egészségügyi öngondoskodás, életmódváltás, funkcióvesztések áthidalása és krónikus betegségek kezelése és gyógyítása témaköröket.

Az összesen hat országban megszervezett képzés célja, hogy a fejlesztés kezdeti fázisában lévő start-up cégek minden tudást, információt és segítséget megkapjanak az adózási és HR-kérdésektől kezdve a prezentációs képességekig ahhoz, hogy az innovatív termékeiket és szolgáltatásaikat a lehető legnagyobb sikerrel tudják piacra dobni – magyarázta Sódar Gabriella, az Innovációs Igazgatóság projektmenedzsere. A program négy hét képzés után négy hét gyakorlatorientált ún. validációt tartalmaz; a Semmelweis Egyetem szervezésében egy képzési hetet és egy validációs hetet töltött a mintegy harminc résztvevő Budapesten. Az októberi validációs héten egyebek mellett magyar start-upokkal, befektetőkkel is találkozhattak a résztvevők.

A programba bevont start-upok közül van amelyiknél már prototípus is készült, míg mások még csak az kezdeti stádiumában vannak. A leendő innovatív termékek és szolgáltatások széles skálán mozognak, van közöttük macskadorombolás hangját imitáló ultrahangos gyógyító ágy, antibiotikum-rezisztenciát detektáló szolgáltatás, de olyan genetikai teszt is, mellyel személyre szabott táplálkozási tanács adható.

Dobozi Pálma
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatósága tette közzé.