Hazaérkeztek Afrikából a Semmelweis Egyetem önkéntes orvosai

Két hét alatt negyvennégy műtétet végzett Malawiban az az öttagú orvosi misszió, amelynek a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikájának két orvosa, Dr. Polony Gábor egyetemi adjunktus és Dr. Forgács Gábor szakorvosjelölt is a tagja volt. A legfiatalabb betegük 5 hónapos, míg a legidősebb 72 éves volt. Dr. Forgács Gábor elmondta, az egyik legnagyobb kihívásnak az számított, hogy az alacsony színvonalú egészségügyi ellátás miatt sokszor nagyon előrehaladott stádiumban lévő pácienseket kellett ellátniuk.

Pécsi kollégáikkal két műtőben dolgoztak reggeltől kora estig, összesen 44 operációt hajtottak végre, túlnyomórészt fül- és orrműtéteket, de nyaki elváltozásokat és pajzsmirigyműtéteket is végeztek. Mivel az egészségügyi ellátás nagyon alacsony színvonalú az afrikai országban, így többnyire nagyon előrehaladott állapotú betegek várták őket, volt olyan páciens, akinek a csecsemőfej nagyságú pajzsmirigyét kellett megoperálni. Mivel nem állt rendelkezésre képalkotó berendezés, így többnyire csak a műtét során derült fény arra, mekkora kiterjedésű is valójában az elváltozás.  Dr. Forgács Gábor elmondta, a legfiatalabb betegük 5 hónapos volt, míg a legidősebb 72 éves.

Két hét alatt annyi beavatkozást végeztek el, mint a helyiek négy hónap alatt, ennek pedig leginkább az az oka, hogy nincs elegendő műtői személyzet – mondja Dr. Forgács Gábor. Hozzátette, hogy a helyiek sokszor nem tudják, hogyan is kell használni a rendelkezésükre álló eszközöket, ezért igyekeztek a kint tartózkodás alatt minél több tudást átadni az ottani kollégáknak.

Kele Tímea
Fotó: Szeremley Csaba

printNyomtatás ▲ Fel ◀ Vissza

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatósága tette közzé.