Többnapos látogatást tett Kínában a Semmelweis Egyetem és az Országos Idegtudományi Intézet közös delegációja, mely egyebek mellett részt vett a Kínai-Közép-Kelet-Európai Országok Kórházszövetségének első taggyűlésén, valamint több helyszínen is tanulmányozta a rapid fejlődésen keresztülmenő kínai egészségügyet. Az út során a szövetség ismételten két évre megválasztott európai elnökét, dr. Merkely Béla klinikai rektorhelyettest, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatóját két kínai egyetem is tiszteletbeli professzorává, illetve elnökévé avatta.

A két intézmény közös, 15 fős delegációja látogatásának előzménye, hogy a magyar kormány 2011-ben meghirdetett keleti nyitás politikájának részeként az egészségügy területén is együttműködés kezdődött Kína és Magyarország között. A kínai és közép-kelet-európai országok első egészségügyi miniszteri csúcstalálkozóján, 2015 júniusában, megállapodtak a Kínai-Közép-Kelet-Európai Országok Kórházszövetségének létrehozásáról, melynek első európai elnökévé dr. Merkely Béla klinikai rektorhelyettest választották, a kínai társelnök, Zhao Yupei professzor mellé.  

A kórházszövetség most tartotta első taggyűlését Nanjingban, melyen a delegáció is részt vett. A két elnök, dr. Zhao Yupei és dr. Merkely Béla köszöntője után dr. Xue Xiaolin, a kórházszövetség főtitkára beszámolót tartott, majd bemutatkozott a tizenkét kínai és tizenegy közép-kelet-európai kórház, mely tagfelvételért folyamodott. A kórházszövetség 71 tagja egyhangúlag támogatta dr. Merkely Béla és dr. Zhao Yupei professzorok elnökségének további kétéves meghosszabbítását, megszavazták a huszonhárom újabb kórház csatlakozását és a kijelölt együttműködési területeket, valamint azok kínai és európai vezető, koordináló intézményeit.

A hét kijelölt együttműködési terület a kardiológia (vezető európai intézményt Magyarország adja: Városmajori Szív és Érgyógyászati Klinika, dr. Merkely Béla), a neurológia (vezető európai intézmény: Országos Idegtudományi Intézet, dr. Nagy Zoltán), onkológia, gyermekgyógyászat, hagyományos kínai gyógyászat, hepatobiliáris-hasnyálmirigy (vezető európai intézmény: Uzsoki utcai Kórház, dr. Ficzere Andre) és kórházmenedzsment lett. A tagintézmények megtekintették Kína egyik legfejlettebb kórházát, a Nanjing Drum Tower Hospitalt is.

A magyar delegáció a négynapos program keretében látogatást tett az ország első számú orvosegyetemén, a Peking Union Medical College Hospitalban, ahol dr. Merkely Béla rektorhelyettes az intézmény tiszteletbeli professzora címet vehette át dr. Zhao Yupei professzortól, aki Kína egyik leghíresebb sebésze. Az itteni programon részt vett többek között a magyar és a cseh nagykövet, valamint a cseh egészségügyi minisztérium képviselője is. Ellátogattak a szintén Pekingben található National Center for Cardiovascular Disease Fuwai Hospitalba is, ahol az intenzív osztályon minden ágyra jut egy nővér.

Yangzhou városában két napot töltött a delegáció. Itt dr. Merkely Béla és Jingcheng Wang elnök ünnepélyes keretek között aláírta a Semmelweis Egyetem és a Northern Jiangsu People’s Hospital korábbi együttműködési szándéknyilatkozatát kiegészítő új, kétoldalú együttműködésről szóló dokumentumot. Ezt követően dr. Merkely Bélát Jiangsu tartomány egészségügyi minisztere a Northern Jiangsu People’s Hospital tiszteletbeli elnökévé és professzorává avatta. A nap további részében a kardiológusok, neurológusok, képalkotók és patológusok bontott csoportokban kórházlátogatáson és a lehetséges együttműködés lehetőségeit feltáró megbeszéléseken vettek részt. 

A Northern Jiangsu People’s Hospitallal már korábban létrejött bilaterális együttműködés értelmében egyébként a Semmelweis Egyetem és az Országos Idegtudományi Intézet múlt novemberben 20 napos szakmai továbbképzés keretében fogadta a kínai kórház első delegációját, akik kifejezték azt a szándékukat is, hogy a patológia és rákkutatás területén is szeretnének együttműködni. Így a mostani delegációban az I. Sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutatási Intézet is helyt kapott, dr. Matolcsy András igazgató és dr. Bödör Csaba tudományos főmunkatárs képviselték az intézetet.

A Northern Jiangsu People’s Hospital és a Kínai-Közép-Kelet-Európai Országok Kórházszövetsége közös konferenciát is rendezett, melynek fő fórumán dr. Merkely Béla és dr. Nagy Zoltán, az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet igazgatója is előadott. A nap folyamán a magyar delegációt Jiangsu tartomány párttitkára is fogadta.

A delegáció látogatásának végén dr. Merkely Béla Hongkongba utazott, ahol előadást tartott a hongkongi egyetemen, majd a Museum of Medical Centerben dr. Kertész Pál nagykövettel és Edwin Yu elnökkel közösen megnyitotta a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum Aere Perennius/Ércnél Maradandóbb – Magyar orvosok, akiknek nevét alkotásaik őrzik kiállítását, mely korábban a Semmelweis Egyetemen is látható volt.  

A kínai kapcsolatokhoz tartozik, hogy a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika, valamint a Northern Jiangsu People’s Hospital közös kutatási projektet nyújtott be a kínai és a magyar hatóságoknál. Az „​Improving the Detecti​on of Transcatheter Aortic Valve Thrombosis with ​Biomarkers and Non-invasive Imaging” elnevezésű vizsgálatot a magyar hatóság elfogadta. A kínai fél júniusban számít a válaszra.

Június 10-től újabb négy fős delegáció érkezik a Semmelweis Egyetemre egy hónapos továbbképzésre. A június 17-20 között pedig Budapesten lesz a kínai és közép-kelet-európai országok harmadik egészségügyi miniszteri csúcstalálkozója, melyen alfórum keretében vitatja meg a Kínai-Közép-Kelet-Európai Országok Kórházszövetsége a hét kijelölt szakágban rejlő együttműködési lehetőségeket.    

DP
Forrás: Klinikai Központ Kabinet
Fotók forrása: Facebook – dr. Merkely Béla

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.