Dr. Bödör Csaba molekuláris biológus, az I. Sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet tudományos főmunkatársa is önálló kutatócsoportot alakíthat az MTA Lendület programja keretében. A kutató nyáron kapott értesítést arról, hogy megalakíthatja az MTA-SE Lendület Molekuláris Onkohematológiai Kutatócsoportot, mely szeptember 1-jével munkához is látott. Mint fogalmaz, reméli, hogy közelebb kerülhetnek a B-sejtes limfómák személyre szabott kezeléséhez, de a támogatás öt éve alatt egyéb onko-hematológiai megbetegedések terápiás eljárásaihoz is szeretnének hozzájárulni.

RS25545_KA-20141127-IMG_7972-bodor-csaba-interju-scrDr. Bödör Csaba fő kutatási területe az onkohematológiai daganatok – főként a B-sejtes limfómák – genetikai hátterének vizsgálata. A kutató korábban arról számolt be, hogy munkacsoportjával sikerült feltérképeznie a folliculáris limfóma kialakulásáért felelős génmutációkat, illetve számos addig nem vizsgált mechanizmust is leírtak. Honlapunknak most elmondta: az I. Sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetben két PhD- és négy TDK hallgatóval ezt a kutatást és a londoni Barts Cancer Institute-ban néhány évvel ezelőtt megkezdett vizsgálatait folytathatja, ezzel pedig egy régóta dédelgetett terv válhatott valóra. A Lendület program keretében megalakult kutatócsoport modern genomikai eljárásokkal fogja vizsgálni, hogy a génexpresszió szabályozásában szerepet játszó enzimek – úgynevezett epigenetikai szabályozó molekulák mutációi – hogyan befolyásolják a betegek hagyományos és új, kísérleti szerekre adott terápiás válaszát.

RS25530_KA-20141127-IMG_8026-bodor-csaba-interju-scrAz ötéves kutatási program eredményei a hematológiai daganatos betegségek okainak jobb megértésén túl olyan diagnosztikus eljárások kidolgozásához is hozzájárulhatnak, amelyek lehetővé teszik, hogy a betegek a genetikai profiljuk alapján részesüljenek megfelelő kezelésben.

A 2009 óta működő MTA Lendület program célja az akadémiai intézmények és egyetemi keretek között működő kutatócsoportok dinamikus megújítása. Ezt külföldön élő, nemzetközileg kimagasló teljesítményű kutatók és kiemelkedő fiatal tehetségek hazahívásával, illetve itthon tartásával igyekszik megvalósítani. A Molekuláris Onkohematológiai Kutatócsoport tartaléklistáról kerülhetett be a programba, felmerült ugyanis az egyik nyertes visszalépése. Mivel azonban végül valamennyi munkacsoport megkezdhette munkáját, idén eggyel több, összesen 13 kutatócsoport létrehozására nyílt lehetőség. Mint arról korábban beszámoltunk, az idei program keretében a Semmelweis Egyetemről még dr. Tory Kálmán, az I.Sz. Gyermekgyógyászati Klinika adjunktusa is kutatócsoportot alakíthat.

Nemes-Mozer Mária

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.