Az Európai Klinikai Kutatási Infrastruktúra Hálózatban történő sikeres magyar részvételt tűzte ki célul a HECRIN (Hungarian European Clinical Research Infrastructures Network) konzorcium, melynek létrehozásáról írt alá szándéknyilatkozatot három egyetem vezetője az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkárságának épületében. A társulásban a Semmelweis Egyetem, valamint a Pécsi és a Szegedi Tudományegyetem működik együtt az Egészségügyi Tudományos Tanács szakmai felügyelete mellett. A megállapodás értelmében Magyarország testületileg és szervezetileg, kontrollált keretek között vehet részt az európai uniós nonprofit kutatási pályázatokon.

RS14589_KA-20140331-IMG_5069-scr (1)Dr. Kovács L. Gábor, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Klinikai Központ Laboratóriumi Medicina Intézetének egyetemi tanára köszöntőjében elmondta: a minisztériummal, illetve az Egészségügyi Tudományos Tanáccsal (ETT) történt tárgyalásokat követően három egyetem döntött úgy, hogy csatlakozik az Európai Klinikai Kutatási Infrastruktúra Hálózathoz (ECRIN) egy nonprofit szervezet létrehozásával, és ez által még inkább bekapcsolódik az európai kutatások vérkeringésébe. Az újonnan induló hálózat központját a Pécsi Tudományegyetem új Szentágothai János Kutatási Központja fogadja be – tette hozzá a PTE egyetemi tanára.

RS14588_KA-20140331-IMG_5084-scr (1)„Mindig is világos volt, hogy az egészségügyi kutatásokat, melyekben Magyarország az élmezőnyben szerepel, érdemes fejleszteni” – kezdte beszédét dr. Kissné dr. Horváth Ildikó. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkárságának főosztályvezetője szerint a klinikai vizsgálatok elindítása azért nehéz, mert ezekhez elengedhetetlen a pontos adminisztráció, a megfelelő financiális háttér, illetve a szervezeti támogatás. A minisztérium ezért teljes mértékben támogatja a kezdeményezést, mellyel ténylegesen erős és méltó partnerei lehetünk az ECRIN-nek – fogalmazott dr. Kissné dr. Horváth Ildikó.

RS14587_KA-20140331-IMG_5094-scr (1)Dr. Mandl József, az Egészségügyi Tudományos Tanács titkára, a Semmelweis Egyetem Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézet egyetemi tanára kifejtette: az Európai Klinikai Kutatási Infrastruktúra Hálózat országonként egy szervezettel áll kapcsolatban, Magyarországon erre mostantól, a Magyar Klinikai Kutatási Hálózat megszületésével nyílik lehetőség. Hozzáfűzte: ez egyben lehetővé teszi a magyar kutatóhelyek bekapcsolódását az európai uniós nonprofit klinikai vizsgálatokba. Dr. Mandl József befejezésül egy előkészítő eljárás végének, ám egy tényleges folyamat kezdetének nevezte a szándéknyilatkozat aláírását.

A European Clinical Research Infrastructures Network (ECRIN) 2006-ban alakult azzal a céllal, hogy a nem gyógyszergyárak által szponzorált klinikai vizsgálati tevékenységekhez RS14586_KA-20140331-IMG_5096-scr (1)gyógyszereket, orvosi és egyéb eszközöket biztosítson azok számára, akik nem rendelkeznek megfelelő anyagi háttérrel – mondta a kezdetekről dr. Blaskó György. Az Egészségügyi Tudományos Tanács ECRIN Bizottságának elnöke fontosnak tartja, hogy e kutatások minősége és elismertsége éppen akkora legyen, mint a gyógyszergyárak által szponzorált felméréseké. „A szervezet elsődleges feladata az egyetemek, intézmények vagy osztályok által kezdeményezett vizsgálatok elősegítése, megfelelő színvonalon tartása, valamint azok hatósági engedélyeztetése. A finanszírozást pedig az Európai Bizottság erre elkülönített Klinikai Kutatási Fejlesztési Alapja szolgáltatja” – részletezte az elnök, aki úgy gondolja, a sikert a személyes és intézményes kapcsolatok biztosítják, ráadásul a megállapodás hosszútávon az orvosok itthon maradását is elősegítheti.

RS14585_KA-20140331-IMG_5106-scr (1)

Az ECRIN a különböző országok kutatói hálózatát fogja össze, célja az európai klinikai, elsősorban a nem kereskedelmi, akadémiai indíttatású vizsgálatok támogatása. A szervezetben való részvétel minden tagország számára lehetővé teszi a multinacionális klinikai kutatási projektek kezdeményezését és az azokban való részvételt, kihasználva az Európai Unió népességének méretéből adódó előnyöket. A magyar konzorcium, a HECRIN célja többek között annak biztosítása, hogy hazánk testületileg és szervezetileg, kontrollált keretek között vegyen részt az európai uniós nonprofit pályázatokon. Az ennek létrehozásáról szóló szándéknyilatkozatot a Semmelweis Egyetem tudományos rektorhelyettese, dr. Molnár Mária Judit, valamint dr. Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem, illetve dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora hitelesítették aláírásukkal.

Mozer Mária

Fotók: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.