A Korányi projekt keretében megvalósuló Központi Betegellátó Épület építése újabb fázisba ért, így időszerű lett a leginkább érintett klinika, a II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika részleges költözése. Az átszervezés a klinika szülészeti ellátását és a koraszülött intenzív osztályt (PIC) érinti, melyek a tervek szerint 2013. június 17-21. között költöznek át az Üllői útról a Tömő utca 25-29. alá. A helyszín már nem ismeretlen a kismamák körében, hiszen a szülészeti és nőgyógyászati szakrendelőket már tavaly ősszel áthelyezték a Tömő utcába. A két épület néhány száz méterre van egymástól, gyalogosan pár perc alatt megközelíthető.

A Tömő utcában magas színvonalú ellátás (császárműtő, szülőszoba, vajúdó, őrző és kórterem) várja majd az édesanyákat és az újszülötteket. A költözést úgy szervezték, hogy a lehető legkevésbé érintse a betegeket, így azokat a gyermekágyas kismamákat, akik a költözés ideje alatt az Üllői úti épületben hozták világra gyermeküket, onnan is engedik haza, illetve a Tömő utcában a hét második felétől fokozatosan fogadják a szülő nőket.

A szülészet (várandós osztály, gyermekágy és a normál újszülött osztály) 70 felnőtt ággyal költözik, e mellett a kiszolgáló egységek (pl. az ultrahang, a vérvétel labor és az aneszteziológia) is a Tömő utcába kerülnek át. A 35 ágyas nőgyógyászati osztály marad az Üllői úti klinikán az épület legvédettebb, már felújított részében.

Akinél a szülés várható időpontja a költözés idejére esne, azt előzetesen kezelőorvosa tájékoztatja a változásokról. Az átszervezést annak érdekében hajtják végre, hogy a betegellátás folyamatos és zavartalan legyen az építkezés ideje alatt is.

Minderre azért volt szükség, mert a II. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán a közműveket részlegesen felújítják. Az Üllői út felőli részen új előcsarnok épül, ez lesz az új főbejárat. Az építkezés II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikát érintő része a tervek szerint 2013.10.31-ig készülhet el.

A beruházás megvalósításának időszakában az esetleges kényelmetlenségekért a betegek és a látogatók megértését kéri a kivitelező és a Semmelweis Egyetem.

Az éppen folyó munkákról felvilágosítást kaphatnak a www.koranyiprojekt.hu oldalon, illetve az info@koranyiprojekt.hu e-mail címen.

KMOP-4.3.1/A_2-09-2f-2010-0001

TÁMOP-ERFA