Hemokromatózis Világnap: Ötvenezer magyar embert érint

Dr. Várkonyi Judit

A vastúlterhelődés alattomos, tünetszegény, éppen ezért nehezen felismerhető betegség, mely évek alatt visszafordíthatatlan szervkárosodáshoz vezet, míg végül az érintettek máj- és szívbetegségben, különböző daganatos betegségekben halnak meg gyakran az aktív éveikben. A Hemokromatózis Világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a leggyakoribb örökletes betegségre. Ha a bajt időben felfedezik és az érintett gondozása megkezdődik, a betegek ugyanolyan hosszú és egészséges életet élhetnek, mint bárki más.

A világnap kapcsán a Semmelweis Egyetem III. Sz. Belgyógyászati Klinika soron kívüli betegtalálkozót szervezett, melynek megnyitóján Dr. Várkonyi Judit, a klinika docense elmondta: Mindennapos gyakorlatában nagyon sok daganatos májbeteggel, és májzsugorodásban szenvedő középkorú, főként férfibeteggel találkozik. Köztük gyakran előfordulhatnak olyan, fel nem ismert hemokromatózisos betegek, akik – mivel nem tudják, milyen géneket örököltek, nem irányítják megfelelően életmódjukat sem.

A hemokromatózis korai tünetei, (például a fáradékonyság, depressziós hangulat, ingerlékenység, izületi fájdalom, impotencia vagy az elmaradó menstruáció) nem utalnak egyértelműen a betegségre. Mivel a vastúlterhelődés minden kétszázadik magyar embert érinti, érdemes lenne szűréssel segíteni a megelőzést – emelte ki előadásában Dr. Várkonyi Judit.

A Semmelweis Egyetem III. Sz. Belgyógyászati Klinikán két év alatt tizenötezer ember szűrését végezték el, közülük nyolcvannégyen szenvednek hemokromatózisban.

A szűrés után az érintettek háziorvosai értesítést kaptak az eredményről, akik a klinikára génvizsgálat céljából visszairányították a betegeket. Ők ezután részletes tájékoztatást kapnak a betegségről és a követendő életmódról.

„Sok száz családot tudunk így megmenteni a családfő idő előtti megbetegedésétől, korai halálától. Ez igazi betegségmegelőzési tevékenység, melyet a jövőben is szeretnénk folytatni.” – Emelte ki Dr. Várkonyi Judit.

A vas életfontosságú, nélkülözhetetlen elem, alkotórésze az oxigént szállító hemoglobinnak. Normális esetben ugyanannyi vas szívódik fel a vékonybélből, mint amennyi kiürül. Hemokromatózis esetén ez az egyensúly felborul, és egyes szervek (főként a máj, lép, hasnyálmirigy, bőr, szív, pajzsmirigy, agyalapi mirigy) vastartalma megnő, a feleslegben lerakódott vas helyben roncsolja a szöveteket.

Míg a vashiány, a vashiányos vérszegénység közismert fogalmak, az örökletes vastúlterhelődéses állapotról még mindig kevesen tudnak. Az elmúlt tíz évben kiderült, hogy az örökletes megbetegedés a kaukázusi eredetű népeket komolyan érinti, ennek megfelelően a betegség főként Észak-, és Közép-Európa valamint Észak-Amerika országaiban fordul elő. Tudományos berkekben lázas kutatómunka folyik a részletek, a mélyben zajló folyamatok megértésére. Hazánkban ötvenezren lehetnek érintettek, ami egy Hódmezővásárhely nagyságú város teljes lakosságának felel meg.

A vastúlterhelődésben szenvedőknek az alkoholtilalom mellett vasszegény diétát kell tartani, a vörös húsok fogyasztása például egyáltalán nem javasolt. Mivel a C-vitamin segíti a vas felszívódását, túlzott fogyasztása nem ajánlott, ugyanez vonatkozik minden savas hatású ételre, míg például a tej, az áfonya és a fekete tea segít az egészség megőrzésében.

A betegség legjobb kezelési módja az időszakonkénti vérlebocsátás, mellyel a szervezetben felhalmozódott vas mennyiségét csökkentik, ez megakadályozza a további szervkárosodást. Ma Magyarországon a betegségben szenvedők vérét nem hasznosítják, bár több Nyugat-Európai országban erre már van gyakorlat.

Töreky Ilona

Dr. Töreky Ilona dietetikus kiemelten beszélt az alkohol kettős ártó hatásáról, valamint arról, hogy a dohányfüstben lévő vas belélegezve a tüdőben felszívódik, ami szintén vasbevitelt jelent. Dr. Kun Levente, a Hemokromatózisos Betegek Egyesülete elnöke a szervezetről szóló aktuális információkkal fejezte be a világnapi rendezvényt.

SzZs