A Gyermek csapatunk Balázs Mikivel az FTC és a BVSC után a másik nagy riválist, a KSI-t is legyőzte, így a naptári év utolsó előtti meccse egy óriási rangadó lesz a 100%-os UVSE ellen! Addig pedig a második helyről figyeljük az eseményeket!
KSI SE – Semmelweis OSC 9-10
Gólszerzőink: Demjén Barnabás 3, Maschl Bertalan, Szőnyi Barnabás,2-2 Szabó Bence, Andréka Márton Bertalan, Széles Dominik
Balázs Miklós értékelése:
Betalált nekünk a múlt heti hazai pofon, egy teljesen más arcunkat képviseltük, vagyis inkább visszataláltunk az igazi önmagunkhoz. Bízom abban, hogy ez nem kizárólag erre az egy mérkőzésre szólt, hanem hosszabb időre is berögzül az, hogy a saját sikereinknek mi vagyunk a kovácsai, és ezt semmilyen körülmények között nem felejtjük el. Ami a mérkőzést illeti: két erős és nagyon jól felkészült csapat feszült egymásnak, remek kis összecsapás volt, aminek minden pillanatát élveztük elejétől a végéig. Bármelyik csapat megszerezhette volna a győzelmet – ma mi tudtuk jobban kontrollálni a meccset, amiért jár a dicséret a csapatnak. Gratulálok a serdülők győzelméhez és az ifik pontszerzéséhez is!
A bajnokság állása a 13. forduló után:
