Az UVSE ellen másodjára játszottunk edzőmecset, a játék pedig ismét pozitív képet mutatott. Az első augusztusi hét egy Honvéd elleni „kétkaput”, a női csapat felkészülésének kezdetét és az UP táborok folytatását hozza!
Tóth László csapatához visszatért Hessels Benjamin, Hessels Sebastian és Gál Dávid is, utóbbi vakbélműtéten esett át július elején, de Dávid már hamarosan 100%-os edzésmunkát végez a csapattal. Egyelőre Balogh-Bottlik Emese kezei közt erősíti, stabilizálja a hasizmait.
 
Szerdán délelőtt egy komoly erőpróba érkezik, a Szívós Márton által vezetett Endo Plus Service-Honvéd lesz az edzőpartnerünk a 11 óra után kezdődő felkészülési mérkőzésen, ahová sok szeretettel várjuk érdeklődő szurkolóinkat! A mérkőzés megtekintése ingyenes, de kérünk minden résztvevőt, hogy jelezze szándékát a konya.ferenc@semmelweis.hu e-mail címen, hogy minden információt megtudjon az érkezéssel kapcsolatban!

Bővebben ITT olvashattok az eseményről!

A hét összefoglalója a megszokott videóban: