067Különleges meglepetéssel készültünk idén karácsonyra kedves olvasóinknak!
Kísérleti jelleggel elkészítettük a decemberi Semmelweis Újság e-folyóiratos változatát. Így már lehetőség van arra, hogy a pdf olvasása mellett e-pub vagy mobi formátumot választva szinte minden olvasóeszközön lapozgathassák az újságot.

Azok számára, akiknek ezek a formátumok még újdonságnak számítanak, néhány praktikus tanáccsal szeretnénk az olvasást egyszerűbbé tenni.
Mivel ez az újság az általánosságban elterjedt e-könyvekhez képest jóval több színesítést tartalmaz, így nem minden olvasóprogram tudja ezeket megfelelően megjeleníteni. Tapasztalataink szerint számítógépen az epub formátumnál eddig még csak az Adobe Digital Editionsban jöttek be szépen az oldalak, más programokban kimaradtak elemek.
Mivel ez a program nem minden operációs rendszeren elérhető, ezért mellékeltünk egy mobi kiterjesztésű fájlt is, ami az Amazon Kindle olvasóprogramjával tulajdonképpen minden platformon olvasható. Az Amazon – nagyon helyesen – minden operációs rendszerre készített Kindle olvasóprogramot, s ezzel ugyanúgy jelenik meg az e-könyv a windows-os alatt, mint a macintoshon vagy akár táblagépen, telefonon – legyen az androidos vagy IOS rendszerű. Még a Kindle e-book olvasón is olvasható az újságunk, persze csak szürke képekkel, de így már örülhetnek a Kindle-tulajdonosok is. (Azt meg kell jegyeznünk, hogy a Kindle e-book olvasók első generációi még nincsenek felkészítve a színes alapon levő fehér szöveg értelmezésére, így ott az ilyen rész üresen marad. Ezt a hiányosságot az újabb Kindle-készülékeknél már kiküszöbölték.)
Letöltéskor célszerű a mobi fájlokat a Kindle könyvtárba másolni, mert akkor azonnal felismeri a program, hogy új olvasnivalónk van. Azoknak, akik érintőképernyőt használnak, érdemes kipróbálni a képre hosszan rátett ujj utáni felugró ablak zoomolási lehetőségét, mert utána már tetszőlegesen nagyítható tovább kézzel a kép és részleteiben is nézhető.

Reméljük sokaknak szereztünk ezzel a próbaszámmal kellemes meglepetést. Osszák meg másokkal is ezt a lehetőséget és ha tetszett, kérjük jelezzenek vissza nekünk, akár dicsérve, akár a hibákat elmondva, hogy a későbbiekben javíthassunk ezeken.

Tartalom:

4. oldal
Dr. Somogyi Péter kapta a Semmelweis Budapest Awardot
5. oldal
Itt születtek a legnagyobb felfedezéseim
6. oldal
Dr. Noszál Béla vehette át a Semmelweis-emlékérmet
7. oldal
Jubileumi díszoklevél-átadó ünnepség a GYTK-on
8. oldal
Felavatták Szentágothai János szobrát az egyetemen
10. oldal
Dr. Füst Györgyről nevezték el a Komplement Diagnosztikai Laboratóriumot
11. oldal
Nimm Abschied und gesunde
12. oldal
Szakmai VITA – hagyományteremtő vándorgyűlés aneszteziológiai és intenzív terápiás szakdolgozóknak
13. oldal
Ott vannak a legnagyobb csodánál – XXIII. Országos Szülésznő, Védőnő, Gyermekápoló Konferencia
14. oldal
Felújított bonctermek az Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézetben
15. oldal
Kiváló PhD-oktató: dr. Sipos Kornél
16. oldal
Húszéves a Családorvosi Tanszék
17. oldal
A zajos környezet betegebbé tesz? – VII. Életmód Konferencia
19. oldal
Interjú dr. Barna Tiborral: külső okok – belső feltételek
20. oldal
70. születésnapján köszöntötték dr. Darvas Katalint
21. oldal
85 éves dr. Schuler Dezső
22-23. oldal
100 éves a Városmajori Klinika – ünneplés emlékkönyvvel, tudományos programmal és focival
24. oldal
Jog és filozófia – a Baráti Kör novemberi rendezvénye
25. oldal
Kőnig Frigyes kiállítása a Semmelweis Szalonban
26. oldal
Genersich-tanulmányút a Szepességbe