7524. oldal
Rektorválasztás
A Semmelweis Egyetem Szenátusa február 26-i ülésén támogatta Tulassay Tivadar egyetemi tanár
rektori megbízás elnyerésére benyújtott pályázatát.
5–6. oldal
Benépesülő központi épület, jövőre épülő kollégium
Befejezés előtt az Üllői úti egyetemi főépület első ütemének megvalósítása. Márciusban megkezdődik a műszaki átadás-átvétel és az irodák visszaköltözése – mondta el lapunknak Ivády Vilmos gazdasági-műszaki főigazgató, akitől egyéb beruházásokról is érdeklődtünk.
7. oldal
Családgondozástól a katedráig
Vidéki védőnőként kezdte pályafutását Kahlichné Simon Márta. Később tanításra kérték föl, így lassan végigjárta az oktatói ranglétrát. Munkája elismeréseként tavaly a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt polgári tagozatával tüntették ki.
9–10. oldal
Őszre készül el a Mária utcai szemklinikai épület 
Tavaly nyáron kezdődött a Szemészeti Klinika Mária utcai épületének felújítása. Noha teljes erővel folyik a rekonstrukció, a két korábbi klinika összeköltözése őszre halasztódik. Stubnya Gusztáv stratégiai, működésfejlesztési és igazgatásszervezési főigazgatót, valamint Németh János klinikaigazgatót és helyettesét, Nagy Zoltán Zsolt docenst kérdeztük az építkezésről.
12. oldal
Egyetemi fogyatékosügyi koncepció
A Semmelweis Egyetem nem hagyhatja figyelmen kívül az itt tanuló, fogyatékkal élő hallgatók sajátos helyzetét. Fogyatékos hallgatók bizonyos könnyítésekkel végezhetik tanulmányaikat.
Reichardt Krisztina, az Igazgatási és Szervezési Főosztály vezetője beszélt lapunknak az egyetem fogyatékosügyi tevékenységéről, eredményeiről.
13. oldal
Ellentmondások a foglalkozás-egészségügyben 
Minden egyetemünkre belépő dolgozó találkozott már a Foglalkozás-egészségügyi Szolgálat munkatársaival. Van elég elfoglaltsága a harmadik éve változatlan felállásban tevékenykedő csapatnak. Szilágyi György igazgató tájékoztatása szerint, az összegyetemi létszámot,- mely kb. 8-9 ezer dolgozó, plusz az egyetemisták, rezidensek – három orvos és három asszisztens látja el.
14-15. oldal
A neurobiológia mestere
Szobrot állítottak március 4-én Apáthy István emlékére a Humánmorfológiai és Fejlődésbiológiai Intézet második emeletén. A Kolozsváron élt tudós Budapesten szerezte orvosi diplomáját 1885-ben.
17. oldal
Students of partner grammar schools at the university
The Kerpel-Fronius Ödön Talent Support Council of Semmelweis University organized a Talent Day for 14 partner grammar schools of the university on 18 February.
22. oldal
Zum so genannten integrierten naturwissenschaftlichen Unterricht in der Sekundarstufe
Az integráltnak nevezett középiskolai természettudományos oktatásról 23. oldal
Mandl József professzor gondolatai a témáról.
24. oldal
Hírek, események – röviden 
25. oldal
Jól sáfárkodni az adottságokkal
Évfolyamelsőként végzett az Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi menedzser szakán, övé volt az egyik legkiválóbb projektmunka: Hankó Balázs, az Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési Intézet igazgatóhelyettese arról beszél, milyen volt újra iskolapadba ülni, mit kapott az MSc képzéstől.
27. oldal
Ebéd helyett délidei testmozgás
A Testnevelési és Sporttudományi Kar tanárainak egy csoportja több mint negyven éve hetente kétszer találkozik, hogy két csapatot alkotva összemérje erejét a kosárlabdapályán.