Képzési Program
A Transzlációs Medicina Képzési Program innovációja többek között abban rejlik, hogy a doktoranduszokat nemcsak témavezetőjük, hanem interdiszciplináris szakértői csapat is támogatja: tudományos módszertani tanácsadók, biostatisztikusok, IT-szakemberek és etikai engedélyezési specialisták segítik kutatómunkájukat.
A képzés struktúrája pontosan tervezett és rugalmasan illeszthető a hallgatók életéhez, akár más városból vagy országból is. Az oktatás fő formái:
- E-learning – elméleti ismeretek bárhonnan, önálló tempóban
- Workshopok – a tanultak gyakorlati alkalmazása
- Csoport- és projektmegbeszélések – kutatási visszacsatolás szakértői vezetéssel
- Seminar Lecture – inspiráló előadások, gyakran világhírű, Nobel-díjas előadóktól
- Progress Report – rendszeres prezentációs lehetőség, amely erősíti a tudományos kommunikációs és előadói készségeket
Ez a komplex és támogató környezet biztosítja, hogy a hallgatók már a képzés során valódi kutatói közösség részévé váljanak.
I. év – Tudományos alapozó év
A doktori képzés első éve a tudományos kutatói életpálya megalapozásának időszaka. A hallgatók ebben az évben négy kötelező Progress Reporton vesznek részt, amelyek célja a kutatás következetes dokumentálása, a tudományos gondolkodás és kommunikáció fejlesztése, valamint a rendszeres visszacsatolás.
- 4 Progress Report (I–IV): a kutatási terv, az első eredmények és a módszertani haladás bemutatása
- E-learning modulok: a transzlációs medicina elméleti hátterének elsajátítása
- Gyakorlati workshopok (class): az elméleti tudás elmélyítése gyakorlatokkal
- Csoport- és Group meetingek: strukturált szakmai párbeszéd a hallgatók, témavezetők, módszertani tanácsadók és biostatisztikusok között
Az év végére a cél, hogy a hallgatók stabil alapokra helyezzék kutatásukat, és elsajátítsák a transzlációs orvostudomány legfontosabb módszertani és etikai alapelveit, amelyekre a későbbi évek épülnek.
Nézd meg, kik alkotják az I. éves közösséget!
II. év – Felkészülés a komplex vizsgára
A doktori képzés második évének központi eleme a komplex vizsgára való felkészülés, amely a képzés első szakaszát zárja le. A hallgatók kutatásaik elmélyítése mellett kiemelt figyelmet fordítanak elméleti tudásuk rendszerezésére és módszertani felkészültségük fejlesztésére.
A második évben ritkább, de továbbra is rendszeres csoport- és projektmegbeszélések zajlanak; pótolhatók az I. évben elmaradt e-learning modulok és workshopok, és kötelező a Seminar Lecture sorozaton részt venni.
Két kötelező tudományos beszámoló:
V. Progress Report – eddigi eredmények bemutatása;
VI. Progress Report = Komplex vizsga – írásbeli és szóbeli vizsgarészek nemzetközi bizottság előtt.
Nézd meg, kik alkotják a II. éves közösséget!
III–IV. év – Doktori fokozatszerzés
A doktori képzés második szakasza – a kutatási és disszertációs szakasz – a komplex vizsga sikeres teljesítése után kezdődik. Középpontjában a doktori disszertáció elkészítése és a fokozatszerzésre való felkészülés áll.
A hallgatók mélyítik kutatásaikat, véglegesítik tudományos eredményeiket, és aktívan dolgoznak a PhD-értekezésen, miközben célzott támogatást kapnak témavezetőjüktől és a TMK szakmai közösségétől.
Két kulcsfontosságú mérföldkő:
VII. Progress Report – házi védés (disszertáció előzetes bemutatása) és
VIII. Progress Report – nyilvános védés (végleges értekezés bemutatása).
A doktori disszertáció megírása nemcsak tudományos feladat – ez az az út, amely a hallgatóból tudományos szakembert formál. Tekintsd meg, kik járnak épp ezen az úton – és mit értek el!