2025. november 25-én kiemelkedő szakmai sikerrel zajlott le a Semmelweis Egyetem Transzlációs Medicina Központ által szervezett Seminar Lecture programsorozat újabb állomása. A rendezvény iránti érdeklődés a vártnál is nagyobb volt: a Baross utca 22. szám alatti irodaházban található Marcus Aurelius terem teljesen megtelt, és több résztvevő a szomszédos teremben elhelyezett élő közvetítésen keresztül követte az előadásokat.

A programot Prof. Hegyi Péter, a Robert F. Pitts Award 2025. évi díjazottja nyitotta meg (Semmelweis Egyetem, Transzlációs Medicina Központ).

A nyitóbeszédet követően a délután kiemelt tudományos eseményére került sor: Peter Ratcliffe, a 2019. évi Nobel-díj (orvosi-élettani kategória) kitüntetettje tartotta meg „How cells sense oxygen levels” című előadását. Ratcliffe professzor ismertette azokat az alapkutatási eredményeket, amelyek feltárták a sejtek oxigénérzékelő mechanizmusait, és amelyek a modern orvostudomány számos területén új diagnosztikai és terápiás irányokat nyitottak meg. Jelentős szakmai érdeklődés övezte az előadást, amely a rendezvény tudományos csúcspontját jelentette.

A program folytatásában Prof. Hegyi Péter mutatta be „Why does the Pancreas Secrete Bicarbonate?” című előadását, amelyben több mint 25 év kutatási eredményeit foglalta össze. Ismertette a hasnyálmirigy bikarbonát-szekréciójának élettani és kórélettani jelentőségét, valamint bemutatta a pancreatitis kutatásának legújabb, transzlációs szemléletű megközelítéseit.

A délután utolsó előadását Prof. Shahrokh Shariat, a Bécsi Orvosi Egyetem vezető urológusa tartotta, aki 2017-ben elnyerte a Gold Cystoscope Award kitüntetését. „Academic Health Sciences: 11 Ways to Level up your Game” című előadásában az akadémiai egészségtudományi pályák fejlődési irányait, valamint a stratégiai karrierépítés lehetőségeit mutatta be.

A program különösen értékes lehetőséget biztosított a Transzlációs Medicina Képzési Program résztvevőinek, akik első kézből tanulhattak vezető nemzetközi kutatóktól és közvetlenül ismerkedhettek meg a legújabb tudományos eredményekkel. A Seminar Lecture programsorozat így fontos szerepet tölt be a tudományos ismeretek átadásában és a következő generáció kutatóinak szakmai fejlődésében.