A háromnapos rendezvény során a Semmelweis Egyetem Transzlációs Medicina Központ valamennyi PhD-hallgatója sikeresen megtartotta előadását. Az előadók arról nyújtottak tájékoztatást az összesen 86 prezentációban, hogy milyen eredményeket értek el a program szeptemberi indulása óta.

A Progress Report elnevezésű szakmai konferencia zárónapján, december 2-án Feketéné dr. Szabó Éva, stratégiai és fejlesztési rektorhelyettes köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, az egyetem életéhez az is hozzátartozik, hogy a hallgatókból kutatók váljanak. A Semmelweis Egyetem célja világos: további sikereket elérni, ehhez pedig elengedhetetlen a kiválóság és a minőség. A Transzlációs Medicina Központ mindezek elérését jelentősen támogatja. Csaknem valamennyi egyetemi kar részt vesz a centrum PhD-programjában, így az értékes közös munka biztosított − tette hozzá a rektorhelyettes.

Hasonlóan a háromnapos szimpózium első két napjához, dr. Hegyi Péter, a központ vezetője az esemény zárónapján résztvevőkkel is ismertette a PhD-programot és annak célkitűzéseit, amelyek illeszkednek az egyetem céljaihoz. Felhívta továbbá a megjelent hallgatók figyelmét az egyes prezentációk utáni kérdések fontosságára, hiszen − mint mondta − minden nézőpont különböző, így az érdeklődéssel további megoldások, válaszok megfogalmazásához vezethetjük egymást.

Az igazgató a beszédét követően átadta dr. Szabó Anettnek „A hónap hallgatója” részére megítélt elismerő oklevelet. „A hónap csoportja” díjat a nőgyógyászati és urológiai csoport vehette át, míg „A hónap témavezetője” dr. Csupor Dezső lett novemberben.

Fotó: Kovács Zoltán
 

A Transzlációs Medicina Központ PhD-hallgatóinak projektjei ezen az oldalon tekinthetőek meg, míg a Progress Report rendezvény első két napjáról szóló tudósítások ezen és ezen a linken olvashatóak.

Barta Ágnes