|
Szerzők:CSÓKA SZILVIA1, SZABÓ GÁBOR1, SÁFRÁNY ESZTER2, ROCHLITZ RÉKA2, BÓDIZS RÓBERT1 1Semmelweis Egyetem, Magatartástudományi Intézet, Budapest A kézirat elfogadva: 2007. augusztus Jóllehet a felnőttkori kötődés mérése kiemelkedő alap- és alkalmazott kutatási jelentőségű, e célból alkalmazható validált magyar nyelvű kérdőív nem található a szakirodalomban. A felnőttkori kötődés mérése céljából a Relationship Scale Questionnaire-t (RSQ) fordítottuk és adaptáltuk. A kérdőív a biztonságos, aggodalmaskodó, elkerülő és a bizalmatlan kötődési mintázatok mérésére szolgál. A magyarra fordított változat pszichometriai elemzéséhez 303 egyetemi hallgatóval és kórházi dolgozóval vettük fel a kérdőívet. A faktoranalízis 3 faktor szerint rendezte csoportokba a kérdéseket, melyek együttesen a variancia 43,9%-át magyarázták. Az első faktorban az eredetileg elkerülő (dismissing) kötődési mintára utaló kérdések szerepelnek nagyrészt. Tartalomelemzést követően a faktor az önállóság-függetlenség nevet kapta. A második faktor az aggodalmaskodó (preoccupied) stílus mérésére szolgáló tételek egy részét tartalmazza, ezért aggodalmaskodás névvel jelöltük. A harmadik, bipoláris faktorba összesen két kérdés került, a tartalomelemzés után a faktor a kapcsolat nevet kapta. A biztonságos kötődésre utaló itemek egyike sem szerepel az így kapott faktorokban. A főkomponens-analízis elvégzése 4 faktort eredményezett, de itt sem jelentek meg egyértelműen a biztonságos csoport kérdései, amelyek szétszórtan találhatók a faktorokban. A kérdőív elméleti hátterét figyelembe véve a szigorúbb faktoranalízis eredményeként kapott faktorok közül az első kettő bevonásával c1uster-analízist is végeztük, ami a függetlenség és az aggodalmaskodás által meghatározható kötődésmodellt erősítette meg. Eszerint a biztonságos csoport is mérhetővé válik, de nem az eredetileg erre szánt kérdésekkel, hanem a két dimenzió negatív értékei által. Eredményeink alapján az RSQ-kérdőív magyar verzióját a diszkrét kötődési minták meghatározása helyett a függetlenség és az aggodalmaskodás dimenziók mérésére ajánljuk, melyek értékes és használható információkat nyújtanak a felnőtt kötődésről. BEVEZETŐA kötődésrőlBowlby – Lorenz és Tinbergen eredményeitől lenyűgözve – elsőként ismerte fel, hogy a humán kötődés fogalmának leírásakor a darwini evolúcióelmélet és az etológia kulcsfontosságú szerepet kapnak. Anyának és sérülékeny utódjának közös evolúciós érdeke a szoros kapcsolat, ennek biztosítására alakul ki kettejük között a kötődés (Bowlby, 1969). A biztonságosan kötődő kisgyermek azzal a biztos tudattal indul a világ felfedezésére, hogy veszély esetén biztosan számíthat védelemre anyjától/gondozójától. Bowlby feltételezte továbbá, hogy ezek a korai életkorban, még az anyanyelv elsajátítása előtt átélt tapasztalatok az anyai segítségnyújtásról, válaszkészségről, érzékenységről vagy éppen ezek hiányáról tartósan befolyásolják a későbbi élet során kialakuló kapcsolatokhoz való hozzáállást. Finomítva Freud elképzelését – miszerint a szülő-gyermek kapcsolat prototípusként szolgálna a későbbi párkapcsolatok során – Bowlby inkább egy belső munkamodell kialakulását feltételezte, melynek során a kisgyermek megtanulja, mit várhat el a másik féltől egy intim kapcsolatban (Waters és mtsai, 2002). Ha nem fejlődik ki a fent említett egyértelmű bizonyosság az anya által nyújtott biztonság iránt, az utódnak alternatív stratégiát kell kidolgoznia a stresszhelyzetek kezelésére. Így alakulnak ki az Ainsworth által mérhetővé tett bizonytalan kötődési mintázatok (Ainsworth és mtsai, 1978). Ilyen esetekben az utódok nem tekintik édesanyjukat megnyugtatásukra képes, biztonságos háttérnek, ezért vagy nem is fordulnak hozzá a kialakult stresszhelyzetben (bizonytalan-elkerülő kötődés), vagy felveszik ugyan a kapcsolatot, és keresik a közelséget, de ettől nem nyugszanak meg (bizonytalan-ambivalens kötődés). A kötődés stabilitása, kontinuitásaA belső munkamodell elméletét fontos szem előtt tartani a kötődési mintázatok időbeli változásával kapcsolatos kutatások során. Crowell és Treboux (1995) hangsúlyozzák ennek a modellnek a nyitottságát. Eszerint az utód gyermekkori tapasztalatait bázisként használja a későbbi interakciók nagy többségében, azonban egy jelenkori szoros, intim kapcsolat élményei módosíthatják, ritkán felülírhatják egykor kialakult kötődési viselkedését. Ha figyelembe vesszük ezt a tényt, könnyebben érthetővé válnak a sokszor ellentmondásosnak tűnő eredmények a kötődés stabilitásával kapcsolatban. Az ezzel foglalkozó kutatások eredményei szerint többnyire összefüggést találunk a csecsemő, illetve kisgyermekkori kötődési stílusok és a későbbi jellemzők, illetve életesemények között. Waters és munkatársai (2000) egyedülálló longitudinális vizsgálatuk során 20 év elteltével mérték ugyanazon személyek kötődését, amely feltűnő egyezést mutatott. Nemzetközi tekintélyű e tekintetben a Budapesti Családvizsgálat is, amely 103 családban kezdte követni elsőszülött gyermekek érzelmi-szociális fejlődését a családi kötődési kapcsolatok erőterében. Ebben a vizsgálatsorozatban mutatkozott meg az első életév eseményeinek és egyes genetikai tényezőknek a kötődés mintázatokra gyakorolt együttes hatása (Lakatos és mtsai, 2005; Gervai és mtsai. 2005). Más kutatások a kötődés egyéb szociális interakcióban fellelhető hatását vizsgálták. Így például nyomon követték az óvodai társas kapcsolatok alakulását a kötődés függvényében (Inántsy-Pap, Máth, 2004), vizsgálták továbbá a testvérekkel, barátokkal fenntartott viszony jellemzőit (Feeney, Noller, Patty, 1993; Allen, Land, 1999), a pszichoterápia során kialakuló kapcsolat minőségét (Slade, 1999), illetve vallásos közegben Istenhez való viszonyulást (Kirkpatrick, 1999). A felnőtt kötődést mérő módszerek rövid áttekintéseA felnőtt kötődést mérő eszközöket formai és elméleti alapon is csoportosíthatjuk. Crowell és Treboux (1995) részletes rendszerező tanulmányt közöltek, technikájuk szerint 3 csoportra osztva a módszereket: 1. Interjúk:
Current Relationship Interview (CRI) (Crowell, 1990) 2. Q-válogatás módszerek:
3. Kérdőívek:
A cikk egyben kitér a különböző módon kapott eredmények hasonlóságaira, különbözőségeire. A kötődést vizsgálni kívánó módszerek elméleti alapja is különbözik, két alapvető elképzelést találunk. Az egyik a gyermekkori szülő-utód kapcsolatról való felnőttkori beszámoló alapján próbál következtetni az egykori kötődésre (pl. AAI), míg a másik módszer a jelenlegi romantikus kapcsolat jellemzőit figyelembe véve von le következtetéseket (pl. RSQ). Az előbbi módszer előnye, hogy a tényleges anya-gyermek kapcsolat áll a vizsgálat középpontjában, hátránya viszont a nagy időbeli ugrásból származó esetleges hiányok, torzítások sora. Az utóbbi módszer elméleti alapja a már említett munkamodellek létezése mellett az anya-gyermek és a romantikus kapcsolatok közötti párhuzamok. Egymás közelségének keresése, szorongás vagy kellemetlen érzés szeparáció esetén, gyakori fizikai kontaktus, vokalizáció a két személy között, a szeparációt követő megnyugvás, megnyugtatás érintéssel, ezek mind lehetnek egy anya-gyermek, de egy felnőtt férfi-nő kapcsolat jellemzői is. Az RSQ kérdőív elméleti háttereBartholomew a kötődés-kérdőív kialakítása során alapvetően Bowlby belső munkamodell teóriájából indult ki. Az elméletet továbbgondolva, két korábban már kidolgozott – Main Felnőttkötődés Interjúja (AAI), Hazan és Shaver felnőttkötődés-kérdőíve (AAS) – módszer által kapott eredményeket figyelembe véve alkotta meg a kérdőív alapjául szolgáló kétdimenziós, négykategóriás kötődési modellt (Bartholomew, Horowitz, 1991). Eszerint a gyermekkorban szerzett kellemes, illetve kellemetlen tapasztalatok két dimenzió szerint rendeződnek munkamodellé. Az egyik dimenzió a gyermek önmagáról alkotott képe a kapcsolatban átélt érzelmek alapján (model of Self vagy szorongás), a másik dimenzió pedig az ugyanezen tapasztalatok alapján épült modell a másikról (model of Other vagy elkerülés). A két dimenzió végpontjai 4 kötődési mintát határoznak meg (1. ábra). Ha az egyén önmagáról és másokról kialakított képe is pozitív, önmagát szeretetreméltónak tartja, másokat értékesnek, támogatónak, szerethetőnek véli, a modell szerint biztonságosan (secure) kötődik. Ha az önmagáról alkotott képe pozitív, de a másokról kialakult kép negatív lett az átélt események alapján, elkerülő (dismissing) kötődési mintát találunk. Önmagát szeretetre méltatlannak, negatív módon látó, de a másikat támogató, pozitív képben feltüntető egyén kötődése aggodalmaskodó (preoccupied), míg az önmagáról és másokról is negatív képet alkotó személy bizalmatlan (fearful) módon kötődik.
Eszerint a modell szerint négy kötődési prototípust mérhetünk, eltérően az eredeti, Ainsworth által leírt három kötődési mintázattól. Korábban Kobak és Sceery (1988) a szintén 3-as felosztású (biztonságos, ambivalens, elkerülő) AAI módszerét használva felmérést végeztek, a három kötődési mintázathoz tartozó önképet és a másokról alkotott reprezentációkat vizsgálták. Eredményeik hasonlítanak a Bartholomew modelljében leírtakhoz. Az AAI által használt elkerülő kötődési minta jellemzője – Kobakék eredményei szerint – a pozitív énkép mellett a másik megbízhatatlan, negatív reprezentációja. Ezek alapján megállapíthatjuk, hogy melyik, Bartholomew által leírt kötődési minta nem szerepel az AAI – és ugyanígy az Ainsworth-kategóriák – módszertanában. A bizalmatlan nevet viselő, mind önmagát, mind pedig másokat negatívan, szeretetre alkalmatlannak, illetve képtelennek látó csoport jelenik meg újként az RSQ-ban. Main és Solomon 1986-ban bevezette a dezorganizált kötődés fogalmát. Azok az Idegen Helyzet Teszt során vizsgált gyermekek tartoznak ide, akiket Ainsworth egyik kategóriájába sem lehet megbízhatóan besorolni. Általános jellemzőjük, hogy nincs egy felismerhető, koherens megküzdő stratégiájuk a szeparáció okozta stressz kezelésére. Érdekes elméleti párhuzamot lehet vonni a szétesett viselkedéssel, a megküzdésre való képtelenséggel jellemezhető dezorganizált kötődést mutató gyermekek és a Bartholomew által újként leírt bizalmatlan mintázat között, melynek fő jellemzője a másik három kategóriával szemben – ahol legalább egy pozitív, támaszpontként használható reprezentáció szerepel -, hogy az én- és a másokról kialakult kép is negatív, szeretetre, elfogadásra alkalmatlan. Az RSQ-kérdőív eddigi felhasználásairólAlapvetően két irány szerint követhetjük a kérdőívvel kapcsolatos szakirodalmat. Új kötődéselméleti alapja miatt sok kutatás témája maga az RSQ kérdőív, annak felépítése, faktorstruktúrája (Kurdek, 2002; Fraley, Waller, Brennan, 2000, eredményeinek összevetése az egyéb kötődést mérő módszerek eredményeivel (Stein és mtsai, 2002; Bartholomew, Shaver, 1998), illetve ide sorolhatók még a validálási eljárások is (Backstrom, Holmes 2001). A vizsgálatok másik részében “felhasználói szinten” alkalmazzák a kérdőívet, elfogadva annak elméleti hátterét. Használják klinikai kutatások során (Ciechanowski és mtsai, 2002; Cash, Thériault, Annis, 2004), felnőttek természetes szeparációs helyzetben mérhető viselkedésének kötődési mintákkal kapcsolatos elemzésére (Fraley, Shaver, 1998), illetve mérték a különböző kötődési stílusú emberek álomfelidézési gyakoriságát (McNamara és mtsai, 2001). Az RSQ-kérdőívnek egy, a célnak alárendelt rövidítésével vizsgálták az irritábilis bél szindróma és a kötődés összefüggését (Seres, Bárdos, 2006). Készült még egy egyedülálló, RSQ-t érintő kutatás, melynek során a kérdőív egy- a szerző által- rövidített változatát (RQ) több mint 30 nyelvre fordították le, 62 különböző kulturális régióban vették fel (Schmitt és mtsai, 2004). A vizsgálat egyik fő célja a nyugati kultúrákban, korábbi eredmények szerint ténylegesen mérhető két dimenzió keleti és afrikai országokban való tesztelése volt. Az eredmények szerint az énkép és a másokról kialakított kép dimenziói univerzálisan, kultúrától függetlenül értelmezhetők, egymástól függetlenül alakulnak. Az RSQ-kérdőív használata, értékelési módszereA kérdőív 30 tételt tartalmaz, a szerző ebből az általa javasolt értékelés során 17 kérdést vesz figyelembe. A többi kérdés a Simpson és munkatársai által javasolt (1992), illetve Collins és Read (1990) kérdőíve által kapott alskálák mérésére szolgál, így a teljes RSQ alkalmas mérőeszköz lehet egyéb kötődésteóriák tesztelése során is. A 17 tételből 5 item a biztonságos kötődést méri, 5 kérdés az elkerülő kötődési mintára vonatozik, 4 az aggodalmaskodó csoportra jellemző és 4 a bizalmatlan stílusra (egy kérdés két minta mérésében is szerepel). A csoportokhoz tartozó kérdések átlagpontszámának Z-transzformációja alapján történik a besorolás, amelyik csoportban a legmagasabb Célkitűzések – hipotézisPszichofiziológiai kutatásaink során felmerült az igény egy egyszerűen használható, önkitöltős felnőtt kötődést mérő eszközre. Célunk ennek megfelelően az RSQ-kérdőív magyar mintán való validálása volt, elsősorban kutatási, de – megfelelő mennyiségű tapasztalat birtokában – akár klinikai vizsgálatok kivitelezéséhez is eszközt rendelkezésre bocsátani. Hipotézisünk, hogy jelen kérdőív rövidített változatával 62 kultúrában mért dimenziók (Model of Self, Model of Other) a mi mintánkon is kirajzolódnak. MÓDSZERVizsgálati személyekAz RSQ-kérdőívet összesen 304 emberrel vettük fel, 274 egyetemi hallgatóval (153 nő és 121 férfi, 18-31 éves, átlagos életkor 21,8 ± 2,4), illetve 30 kórházi dolgozóval (22 nő és 8 férfi, 20-65 éves, átlagos életkor 38,12 ± 14,4). Az UCLA magányosság kérdőívet 58 személy töltötte ki (33 nő és 25 férfi, 18-31 éves, átlagos életkor 22 ± 2,5). A vizsgálatban részt vevők egyénileg, illetve csoportosan töltötték ki a kérdőíveket. Az egyetemi hallgatók két egyetemről (Semmelweis Egyetem, Károli Gáspár Református Egyetem) kerültek ki, a kitöltés önkéntes volt, minden – egy tanóra után felkért – személy kitöltötte kérdőívünket. Az UCLA-kérdőívet kitöltők az egyetemi részmintából származtak. Eszközök1. RSQ-kérdőív: A kérdőív angol nyelvű, eredeti formája Griffin és Bartholomew (1994) publikációjának B mellékletében található. Kim Bartholomew – miután tájékoztattuk validálási céljainkról – rendelkezésünkre bocsátotta az RSQ-t. Az angol nyelvű kérdőívet egymástól függetlenül három személy magyarra fordította, majd egy közös változat kialakítása után, ellenőrzés céljából ezt egy negyedik személy visszafordította angolra (Függelék). 2. UCLA Loneliness Scale A validitásvizsgálat részeként az UCLA magányosság kérdőívet is felvettük a résztvevők közel harmadával. A kérdőívet eredeti angol formájában megkeresésünkre Daniel W. Russell egy publikációja keretén belül küldte el (Russell, 1996). Felmérésünk egyik korlátja, hogy a kérdőív egyelőre még nincs validálva. Felépítése és használata azonban olyan egyszerű, hogy minden bizonnyal a konstruktum validitás vizsgálatához felhasználható. Az UCLA-kérdőív első változatát 1978-ban közölték Russell és munkatársai. A 20 itemből álló ív összes kérdése negatív formában volt megfogalmazva, ezért 1980-ban a szerzők a válaszbeállítódások elkerülése érdekében átfogalmazták a kérdőívet: 10 kérdés negatív, direkt módon kérdez rá a magányosságra, míg 10 kérdés pozitív módon, az emberek, barátok közelségével, elérhetőségével mér (Russell, és mtsai, 1980). Az utolsó simításokat 1996-ban végezték (Russell, 1996), azóta is ez a verzió van használatban, a magányosság mérésére széles körben használt kérdőív. Elemzési módszerekAz értékelés során a szerző által javasolt módon jártunk el, a 30 tételből 7-et vettünk figyelembe. A kérdőív belső struktúrájának megismeréséhez faktoranalízist és főkomponens analízist alkalmaztunk. Cronbach-alfával teszteltük a kialakított faktorok belső konzisztenciáját. A faktorok egy részével klaszteranalízist is végeztünk. A validitásvizsgálat részeként az UCLA magányosság kérdőívben elért pontszámok és a kötődést mérő skálák értékei közötti összefüggést Pearson-féle korrelációval vizsgáltunk A teszt-reteszt megbízhatóság elvégzése érdekében 35 egyetemista két alkalommal töltötte ki a kötődés kérdőívet. A két tesztelés között 2 hét telt el. A két adatsor egyezőségét Pearson-féle korrelációszámítással, illetve összetartozó mintás t-próbával ellenőriztük. EREDMÉNYEK1. Faktoranalízis – maximum likelihood módszerAz elemzés során szokásos módon lépésenként kiejtettük a 0,3 alatti kommunalitású tételeket. Az így megmaradt 9 kérdés 3 faktorba rendeződött, melyek együttesen a tételek varianciájának 43,9%-át magyarázták. Ezután a faktorokat varimax módszerrel rotáltuk. A modell illeszkedési szignifikanciája 0,101 volt. A rotáció eredményeként az 1. táblázatban feltüntetett faktormátrixot kaptuk (1. táblázat).
Látható, hogy a táblázatban szereplő tételek egyértelműen rendeződtek faktorokba. Az így csoportokba rendeződött kérdések tartalomelemzése után neveztük el a faktorokat. A Cronbach-alfa értékek alapján az 1. és 2. faktor belső konzisztenciáját megfelelőnek találtuk. A 3. faktor esetén, mivel két tételből áll, csak korrelációról beszélhetünk, melynek nagysága szintén elfogadható. 1.1 Az 1. faktor Az első faktorban szereplő négy kérdés témája az önállóság, függetlenség. Az eredeti értékelési eljárás szerint ezek a kérdések az elkerülő kötődési mintát mérő tételek közé tartoznak. A faktor az önállóság-függetlenség nevet kapta. 1.2 A 2. faktor A második faktornak az aggodalmaskodás nevet adtuk, mert olyan kérdések szerepelnek itt, melyeknek tartalma az aggodalom, az attól való félelem, hogy mások elutasító magatartással lépnek fel. Az eredeti értékelési rendszer szerint ezek a kérdések az aggodalmaskodó mintázatot mérik. 1.3 A 3. faktor A harmadik faktorban összesen két kérdés szerepel, ellentétes előjelű faktorsúlyokkal, mindkét kérdés kifejezetten a kapcsolat iránti vágyról szól, ezért a kapcsolat nevet kapta a faktor. 1.4 A faktorok alapján létrehozott skálák leíró statisztikái A maximum likelihood módszerrel kapott faktorok alapján létrehozott skálák leíró statisztikáit a 2. táblázat tartalmazza.
A nemek tekintetében a Mann-Whitney-teszttel különbséget találtunk a 3. skála értékeiben, a két bipoláris kérdésre adott válaszokból kiderül, hogy a férfiak kevésbé vágynak szoros érzelmi közelségre (U = 7165,5; p<0,005) 2. Főkomponens-analízisMivel az előző elemzés során sok kérdés esett ki, ezért a kevésbé szigorú főkomponens-analízis módszerével is megvizsgáltuk a belső struktúrát. Így négy faktort kaptunk, melyek a variancia 50,9%-át magyarázták. A faktorokat varimax módszerrel rotáltuk, és a 3. táblázatban feltüntetett faktor mátrixot kaptuk (3. táblázat).
A Cronbach-alfa értékek alapján az 1., a 2. és a 3. faktor belső konzisztenciáját megfelelőnek ítéltük meg. Bár a 3. faktor Cronbach-alfája 0,468 volt, de az item-maradék értékek 0,24 fölöttiek voltak. A 4. faktor esetén, mivel két tételből áll, csak korrelációról beszélhetünk, melynek nagysága szintén elfogadható. A Varimax-rotáció mellett ferde szögű forgatással is próbálkoztunk. Tekintettel azonban arra, hogy a kapott faktorstruktúra és a tételsúlyok alapvetően megegyeztek a Varimax-rotációval kapott eredményeinkkel, ezért ennek közlésétől eltekintünk. A Varimax-rotáció eredményeképpen létrejött 2.1 Az 1. komponens Az első faktor az előző struktúrához képest egy kérdéssel bővült, ez a kérdés szintén a függetlenséggel kapcsolatos, így a faktor neve továbbra is maradt önállóság-függetlenség. 2.2 A 2. komponens A második faktorhoz az előbbi három item mellé újabb három kérdés került, mind a három a másokkal való kapcsolat során fellépő aggodalmakról, bizalmatlanságról, sebezhetőségről szól, így ennek a faktornak a nevét kiegészítettük: aggodalmaskodás-bizalmatlanság. Az új itemek eredetileg a bizalmatlan kötődési minta mérésére szolgálnak, ebben az elemzésben keverednek az aggodalmas típusra jellemző kérdésekkel. 2.3 A 3. komponens A harmadik faktor kérdései az előző felosztásban sehol nem jelentek meg: A kérdések a könnyed kapcsolatkialakítás preferenciája mellett az egyedüllét kerüléséről is szólnak, ezért a kapcsolatigény nevet adtuk ennek a csoportnak. Az ide tartozó kérdések fele a biztonságos kötődést mérné a hagyományos értékelés szerint, de ugyanígy találunk a faktorban biztonságos kötődésre vonatkozó, de azt ellentétes módon mérő, mégis pozitív faktorsúlyú itemet, illetve még egy elkerülő kötődési mintára vonatkozó kérdés is szerepel a tételek között. Sok korábbi eredményhez hasonlóan a mi eredményeink is azt tükrözik, hogy a biztonságos kötődésre vonatkozó kérdések a legkevésbé értelmezhetők, használhatók. 2.4. A 4. komponens A negyedik faktor változatlan formában maradt, ugyanazt a két kérdést tartalmazza, így neve is maradt: kapcsolat. A két módszer által kapott eredményeket áttekintve, a további elemzések során az első faktoranalízis háromfaktoros felosztását vettük alapul, mivel a faktorok matematikai szempontból is egyértelműbbek, illetve az egyes csoportokba tartozó kérdések tartalmi szempontból is koherensebbek. Az első faktoranalízis eredményeként kapott 1. faktorba nagyrészt az eredeti modell szerinti elkerülő kötődési mintát mérő kérdések tartoznak. Az elemzés során kapott faktorstruktúra alapján azonban láthatjuk, hogy a kérdőívben szereplő kérdések diszkrét kötődési csoportok mérésére nem alkalmasak (a négy csoport mérésére szolgáló kérdések nem ennek megfelelő elosztásban jelentek meg). Így az első faktort, melyet mi függetlenség-önállóság névvel jelöltünk, a továbbiakban az egyén függetlenségi vágyának skálájaként használjuk. Ugyanígy a második faktort az aggodalmaskodás skálájának tekintjük, annak mérésére használjuk, hogy az egyén mennyire tart mások elutasító viselkedésétől. Az általunk kapott két dimenzió gyakorlatilag megfelel a Bartholomew által leírt elkerülés (Avoidance, Model of Others), illetve szorongás (Anxiety, Model of Self) dimenzióknak. Eddigi eredményeink alapján a kérdések inkább e két dimenzió mérésére alkalmasak, és nem az ezek által meghatározott, elkülönült kötődési minták meghatározására. 2.5. A komponensek alapján létrehozott skálák leíró statisztikái A főkomponens-analízissel kapott komponensek alapján létrehozott skálák leíró statisztikáit a 4. táblázat tartalmazza.
A nemek tekintetében Mann-Whitney-teszttel különbséget találtunk a 4. skála értékeiben, a két bipoláris kérdésre adott válaszokból kiderül, hogy a férfiak kevésbé vágynak szoros érzelmi közelségre (U =7165,5; p<0,005) 3. KlaszteranalízisAz előbbi elméleti párhuzamot teszteltük, a függetlenség-önállóság és az aggodalmaskodás dimenziók bevonásával végzett klaszteranalízis (K-Means nem hierarchikus klaszteranalízis) során. E két dimenzió szerint, a kérdésekre adott válaszaik alapján négy csoportba rendeztük a személyeket (2. ábra). A csoportok eloszlása jól megfeleltethető a kötődési modell elméleti hátterének.
Ezt a párhuzamot figyelembe véve neveztük el a csoportokat a négy eredeti – Bartholomew által javasolt – kategóriáról. A különböző kötődési típusokba osztályozott személyek gyakoriságait a 3. ábra mutatja. A nemek egyenlően oszlottak meg a csoportokban a chi-négyzet próba szerint.
4. Kötődés-magányosság korrelációA magányosság érzése nem független a kötődési stílusokat meghatározó dimenzióktól. Az aggodalmaskodás faktor értékei korrelálnak a magányosság szubjektív megítélésével, minél inkább tart valaki az elutasítástól, nem hisz önmaga szerethetőségében, annál magányosabbnak érzi magát (5. táblázat).
5. Teszt-reteszt megbízhatóságA kétféle faktoranalízis által kapott összes alskálára (három, illetve négy) kiszámítottuk az ismétlési megbízhatóság korrelációs és t-értékeit. A skálák 0,7 fölötti teszt-reteszt korrelációs értéke, valamint a két tesztelés közötti szignifikáns eltérések hiánya arra utal, hogy a teszt megbízhatóan mér (6. és 7. táblázat).
MEGBESZÉLÉSA kérdőív validálásával célunk elsősorban az volt, hogy magyar nyelven elérhetővé tegyünk egy felnőttkötődés mérésére alkalmas eszközt. Ezért a továbbiakban eredményeinknek nem a különböző kötődés elméleti modellekhez való illeszkedésének részleteit tárgyaljuk főként, hanem arra törekszünk, hogy a kérdőívből kiemeljük az adataink alapján használhatónak ítélt tételeket, illetve javaslatot tegyünk a magyar verzió használatára. Backstrom és Holmes (2001) a kérdőív svédországi validálása során – eredményeinkhez hasonlóan – megerősítette a Bartholomew által javasolt két dimenzió létezését. Hangsúlyozzák azonban, hogy máig nem tudjuk, pontosan hány dimenzió szerint lehet megbízhatóan leírni a felnőttkötődést. Saját eredményeik alapján felvetik egy háromdimenziós modell lehetőségét is, de sajnos, ezek elméleti hátterére nem utalnak, és nem is nevesítik ezeket a dimenziókat. Összefoglalásukban kiemelik a biztonságos kötődésre vonatkozó kérdések alacsony megbízhatóságát, javaslatuk szerint az RSQ inkább a két dimenzió mérésére alkalmas. Kurdek (2002) vizsgálata során nem feltáró elemzést végez, hanem különböző kötődéselméleti teóriákhoz illeszti az általa felvett RSQ-kérdőív eredményeit, négy különböző kötődésmodellt tesztel. A Hazan és Shaver (1987) által használt hagyományosnak mondható hármas felosztás (biztonságos, elkerülő, ambivalens) mellett megvizsgálja Collins (1996) elméletét is, mely szerint a kötődés a függőség (dependency), a szorongás (anxiety) és a közelség (closeness) dimenziókkal írható le. A harmadik elképzelés szerint az elkerüléssel (avoidance) és a szorongással (anxiety) határozhatjuk meg a kötődés minőségét, a skálák mérésére azonban Simpson, Rholes, Nelligan (1992) és Feeney és Hohaus (2001) más-más itemeket javasolnak az RSQ-kérdőívből. Végül Bartholomew és Horowitz (1991) már ismertetett modelljét is tesztelik. Az eredmény csak a Simpson által javasolt módszerrel Collins (1996) átdolgozta Hazan és Shaver felnőttkötődés kérdőívét (AAS), az így kapott eredményei szerint a kötődést legjobban három skála alapján írhatjuk le: függőség (dependency), szorongás (anxiety), a közelség (closeness). Saját eredményeinket tekintve hasonlóságot látunk, a szigorúbb faktoranalízis során a mi adataink is három dimenzió szerint különültek el, ezek tartalmilag is megfeleltethetők Collins faktorainak. Az általa függőségnek nevezett dimenziót mi az ellenkező pólusról, a függetlenségről neveztük el, de a két skála valószínűleg ugyanazt méri. A második dimenzió szintén mindkét vizsgálatban nagyon hasonló, szorongást, illetve aggodalmaskodást mér. Eredményeink szerint ez utóbbi dimenzió függ össze a magányosság érzésével. A két említett dimenzió (függetlenség, aggodalmaskodás) azonban majdnem minden, a megbeszélés során említett vizsgálatban megjelenik, ezért az igazán érdekes egyezés a harmadik faktorral kapcsolatos. Elemzéseink során végig különvált két kérdés, mely a kapcsolatra vágyás erősségéről szól, ezért adtuk a faktornak a kapcsolat nevet, ez a dimenzió jelenhet meg Collins eredményeiben is, közelség (closeness) néven. Ez az elkülönülő kérdéscsoport nagyon érdekes, annak ellenére, hogy témája a közelségkeresés, mégis függetlenül jelenik meg az előző két faktortól. Igaz, saját eredményeinkben ez a harmadik dimenzió csak két, ellentétes pólusú kérdés formájában jelenik meg – nehezítve ezzel a faktor tartalmának értelmezését -, de mindegyik elemzés során határozottan elkülönül, azt jelzi, hogy a kapcsolatra vágyás erőssége nem mérhető csak a függetlenség és az aggodalmaskodás skálákkal. Annak ellenére, hogy nem tudjuk, hogyan jelenik meg ez a harmadik dimenzió a kötődési minták alakulása során, az első két dimenzió bevonásával végzett klaszteranalízis visszaigazolta a Bartholomew által javasolt négymintázatos kötődési modell létezését. Ez utóbbi elemzés során különült el először megbízhatóan a biztonságosan kötődők csoportja. Azon személyek tartoznak ide, akik mindkét skála szerint alacsony értékeket jelöltek, tehát nem okoz számukra problémát a kölcsönös függés, és nem félnek a közelségtől sem. Mérhető tehát a biztonságos kötődés, de nem a konkrétan ezt célzó kérdésekkel, hanem a két dimenzió által leírt, jellegzetes kötődési problémákat megfogalmazó tételek indirekt használatával. Úgy tűnik, hogy az egészséges, gyakori, általános megnyilvánulások nehezebben ismerhetők fel, mint az általánostól eltérő, patologikus vagy nem átlagos jelenségek. Analógiaként említve például a depressziót, az ettől szenvedő embereket könnyebben ki lehet szűrni a kifejezetten erre a tünetekre vonatkozó kérdéscsoporttal, mint a depressziós tüneteket nem mutató személyeket ezen kérdések ellenkezőjével. A biztonságos kötődést is mint alapállapotot, jóval nehezebb megfogalmazni, mint egy konkrét problémakörrel jellemezhető és leírható, egyéb kötődési mintára jellemző érzésvilágot. Ennek felismerése új értelmezési, illetve értékelési rendszer kidolgozását teszi lehetővé. Az általunk javasolt értékelési eljárás alapja a függetlenség és az aggodalmaskodás dimenziók mérése. Ennek során azokat a tételeket vesszük figyelembe, melyek az első, szigorúbb faktoranalízis során rendeződtek csoportokba. Ezek szerint a függetlenség dimenzióját négy item (1, 2, 19,26), az aggodalmaskodás skáláját három (16, 25, 28) határozza meg. Ezen itemekre adott válaszok összegei a felnőttkori kötődéssel kapcsolatos klinikai és alapkutatásokban független változókként használhatók. A leíró statisztikai eredményekből kiindulva a 8. táblázatban bemutatott pontszámhatárok alkalmazását javasoljuk a függetlenség és az aggodalmaskodás egyéni szintjének becslésére. E dimenziók kombinációja a Bartholomew-féle felnőttkori kötődési mintázatokat is kiadhatja (a klaszteranalízist).
A jelen munka korlátai közé tartozik, hogy a minta nagyobbrészt egyetemista populáciából származik, ami befolyással lehet a vizsgált kötődési minták gyakoriságára egy kohort hatás révén. Célunknak megfelelően rendelkezésre bocsátunk magyar nyelven egy validált, felnőttkötődést mérő kérdőívet. Kapott eredményeink miatt azonban – hasonlóan a többi ilyen típusú mérőeszközhöz – valószínűleg e kérdőív sokáig áll még a kötődéssel foglalkozó szakemberek vitájának kereszttüzében. Reméljük, kutatási eredményeink közlése hozzájárul a felnőttkötődés mérésével kapcsolatos, nemzetközi szakirodalomban is folyó termékeny vitához. IrodalomAINSWORTH, M.-BLEHAR, M. C.-WATERS, E.-WALL, S. (1978): Patterns of attachment: A psychological study of the Strange Situation. Hillsdale, NJ, Lawrence Erlbaum. ALLEN, J. P. – LAND, D. (1999): Attachment in adolescence. In: J. CASSIDY – P. R. SHAVER (eds.): Handbook of attachment. New York, Guilford Press, 319-335. BACKSTROM, M. – HOLMES, B. M. (2001): Measuring adult attachment: A construct validation of two self-report instruments. Scandinavian Journal of Psychology, 42,79-86. GRIFFIN D. W. -BARTHOLOMEW, K. (1994): The metaphysics of measurement: The case of adult attachment. Advances in Personal Relationships, 5, 17-52. BARTHOLOMEW, K. – HOROWITZ, L. (1991): Attachment styles among young adults: A test of a four-category model. Journal of Personality and Social Psychology, 61, 226-244. BARTHOLOMEW, K. – SHAVER, P. R. (1998): Methods of assessing adult attachment, Do they converge? In SIMPSON, J. A. – RHOLES, W. S. (eds.): Attachment Theory and close Relationships. New York, Guilford Press, 25-45. BOWLBY, J. (1969). Attachment and loss. Vol. 1. Attachment. New York, Basic Books. CASH, T. F. – THÉRIAULT J, – ANNIS, N. M. (2004): Body image in an interpersonal context: adult attachment, fear of intimacy and social anxiety. Journal of Social and Clinical Psychology, 23, 89-103. CIECHANOWSKI, P. S. – WALKER, E. A. – KATON, W. J. – RUSSO, J. E. (2002): Attachment theory: A Model for health care utilization and somatization. Psychosomatic Medicine, 64, 660-667. COLLINS, N. L. – READ S. J. (1990): Adult attachment, working models, and relationship quality in dating couples. Journal of Personality and Social Psychology, 58,644-663. COLLINS, N. L. (1996): Working model of attachment: Implications for explanation, emotion, and behavior. Journal of Personality and Social Psychology, 71, 810- 832. CROWELL, J. A. – TREBOUX, D. (1995): A Review of adult attachment measures: Implications for theory and research. Social Development, 4, 294-327. CROWELL, J. A. (1990): Current relationship interview. Közöletlen kézirat. State University of New York at Stony Brook. FEENEY, J. A. – NOLLER, P. – PATTY, J. (1993): Adolescents’ interactions with the opposite sex: Influence of attachment style and gender. Journal of Adolescence, 16, 169-186. FEENEY, J.A. – HOHAUS, L. (2001): Attachment and spousal caregiving. Personal Relationships, 8, 21-39. FRALEY, R. C. – SHAV FRALEY, R. C. – WALLER, N. G. – BRENNAN, K. A. (2000): An item response theory analysis of self-report measures of adult attachment. Journal of Personality and Social Psychology, 78, 350-365. GEORGE, C. – KAPLAN, N. – MAIN, M. (1985): The adult attachment interview. Közöletlen kézirat. University of California at Berkeley. GERVAI, J.- NEMODA, Z. – LAKATOS, K. – RÓNAI, Z. – TÓTH, I. – NEY, K.- SASVARI-SZEKELY, M. (2005): Transmission disequilibrium tests confirm the link between DRD4 gene polymorphism and infant attachment. American Journal of Medical Genetics Part B: Neuropsychiatric Genetics, 132, 126-130. HAZAN, C. – SHAVER, P. R. (1987): Conceptualizing romantic love as an attachment process. Journal of Personality and Social Psychology, 52, 511-52. INÁNTSY-PAP Judit – MÁTH János (2004): A szülőkhöz való kötődés és az óvodai társas kapcsolatok. Magyar Pszichológiai Szemle, 59, 215-229. KIRKPATRICK, L. A. (1999): Attachment and religious representations and behavior. In CASSIDY, J. – SHAVER, P. R. (eds.): Handbook of attachment. New York, Guilford, 803-822. KOBAK, R. R. – HAZAN, C. (1991): Attachment in marriage: effects of security and accuracy of working models. Journal of Personality and Social Psychology, 60, 861-869. KOBAK, R. R. – SCEERY, A. (1988): Attachment in late adolescence: working models, affect regulation and representations of self and others. Child Development, 59, 135-146. KOBAK, R. (1989): The attachment interview q-set. Közöletlen kézirat. University of Delaware. KURDEK, L. A. (2002): On being insecure about the assessment of attachment styles. Journal of Social and Personal Relationships, 19, 811-834. LAKATOS, K. – TÓTH, I. – DANIS, I. – NEMODA, Z. – GERVAI, J. (2005): Infant attachment disorganization: Genetic and environmental contributions. Journal of Psychophysiology, 19, 129. MAIN, M. – SOLOMON, J. (1986): Discovery of a disorganized/disoriented attachment pattern. In BRAZELTON, M. W. (ed.): Affective development in infancy. Norwood, NJ, Ablex, 95-124. MCNAMARA, P. – ANDERSEN, J. – CLARK, J. – ZBOROWSKY, M. – DUFFY, C. A. (2001): Impact of attachment styles on dream recall and dream content: a test of the attachment hypothesis of REM sleep. Journal of Sleep Research, 10, 117-127. RUSSELL, D. (1996): The UCLA Loneliness Scale (Version 3): Reliability, validity, and factor structure. Journal of Personality Assessment, 66, 20-40. RUSSELL, D. – PEPLAU, L. A. – FERGUSON, M. L. (1978): Developing a measure of loneliness. Journal of Personality Assessment, 42,290-294. RUSSELL, D. – PEPLAU, L. A. – CUTRONA, C. E. (1980): The revised UCLA Loneliness Scale: Concurrent and discriminant validity evidence. Journal of Personality and Social Psychology, 39, 472-480. SCHMITT, D. P. -ALCALAY, L. -ALLENSWORTH, M. -ALLIK, J. -AULT, L.- EREMSOY, E. et al. (2004): Patterns and universals of adult romantic attachment across 62 cultural regions: are models of self and of other pancultural constructs? Journal of Cross-Cultural Psychology, 35, 367-402. SERES Gabriella – BÁRDOS György (2006): Pszichológiai tényezők irritábilis bél-szindrómában: a megküzdés és a kötődés vizsgálata. Magyar Pszichológiai Szemle, 61, 373-397. SIMPSON, J. (1990): Influence of attachment styles on romantic relationships. Journal of Personality and Social Psychology, 59, 971-980. SIMPSON, J. A. – RHOLES, W. S. – NELLIGAN, J. S. (1992): Support seeking and support giving within couples in an anxiety provoking situation: The role of attachment styles. Journal of Personality and Social Psychology, 62, 434-446. SLADE, A. (1999): Attachment theory and research: Implications for the theory and practice of individual psychotherapy with adults. In CASSIDY, J. – SHAVER, P. R. (eds.): Handbook of attachment. New York, Guilford Press, 575-594. STEIN, H. – KOONTZ, A. D. – FONAGY, P. – ALLEN, J. G. – FULTZ, J. – BRETHOUR, J. R. – ALLEN, D. – EVANS, R. B. (2002): Adult attachment: What are the underlying dimensions? Psychology and Psychotherapy: Theory. Research and Practice, 75, 77-91. van IJZENDOORN, M. H. – SAGI, A. (1999): Cross-cultural patterns of attachment: Universal and contextual dimensions. In CASSIDY, J. – SHAVER, P. R. (eds.): Handbook of attachment. New York, Guilford Press, 713-734. WATERS, E. – CROWELL, J. – ELLIOTT, M. – CORCORAN, D. – TREBOUX, D. (2002): Bowlby’s secure base theory and the social/personality psychology of attachment style: work(s) in progress. Attachment and Human Development, 4, 230-242. WATERS, E. – MERRICK, S. – TREBOUX, D. – CROWELL, J. – ALBERSTEIN, L. (2000): Attachment security in infancy and early adulthood: A twenty-year longitudinal study. Child Development, 71, 684-689. WEST, M. – SHELDON, A. – REIFFER L. (1987): An approach to the delineation of adult attachment. Scale development and reliability. Journal of Nervous and Mental Disease, 175, 738-741.
Függelék: Az RSQ-kérdőív magyar változataKAPCSOLATI KÉRDŐÍV(Relationship Scales Questionnaire – RSQ)
Az eredeti angol változat pontozása:
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
