Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából Magyar Érdemrend kitüntetések odaítéléséről is döntött Áder János köztársasági elnök. A Semmelweis Egyetem négy egyetemi tanára és két professor emeritája is a díjazottak között van. A kitüntetések adományozásáról szóló határozat a 2021. március 15-i Magyar Közlönyben jelent meg, a járványhelyzet miatt ugyanakkor a nemzeti ünnep alkalmából odaítélt állami elismeréseket későbbi időpontban adják át. Az államfői elismerések mellett dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere művészeti kitüntetések adományázásáról döntött: dr. Mascher Róbert DLA formatervező iparművész, a Pető András Kar Humántudományi Intézetének igazgatója Ferenczy Noémi-díjban részesült. 
Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata

A kitüntetést az idegek oxidatív károsodásának kutatása területén végzett több évtizedes, nemzetközileg is elismert munkája, valamint tudományos közéleti szerepvállalása elismeréseként ítélték oda dr. Ádám Veronika Széchenyi- és Batthyány-Strattmann László-díjas orvos, biokémikusnak, a  Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának, a Semmelweis Egyetem professor emeritájának.

Dr. Schaff Zsuzsanna Széchenyi- és Batthyány-Strattmann László-díjas orvos, a  Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Semmelweis Egyetem professor emeritája, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara II. Sz. Patológiai Intézetének volt igazgatója

több évtizedes, kiemelkedő kutatói és iskolateremtő oktatói pályafutása, különösen a májgyulladást okozó vírusok kutatása területén elért, nemzetközileg is jelentős eredményei elismeréseként kapta a kitüntetést.

Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata

Nemzetközileg is elismert, kiemelkedő szemészorvosi pályafutása, valamint a  Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Doktori Iskolájának megalapításában vállalt jelentős szerepe elismeréseként részesült a kitüntetésben dr. Nagy Zoltán Zsolt Batthyány-Strattmann László-díjas szemészorvos, a  Magyar Tudományos Akadémia doktora, a  Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának igazgatója, egyetemi tanár, az  Egészségtudományi Kar korábbi dékánja. 

Dr. Nyirády Péter, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikájának igazgatója, egyetemi tanára több évtizedes kutatói-oktatói, illetve gyógyítómunkája, különösen a  plasztikai, a  rekonstrukciós sebészeti és a laparoszkópos urológia terén elért eredményei elismeréseként kapta meg a díjat.

Dr. Sótonyi Péter, a  Semmelweis Egyetem Érsebészeti és Endovaszkuláris Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanárának, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika klinikai igazgatóhelyettesének

a jövő orvosait saját látásmódjával és tapasztalataival oktató egyetemi tanári munkáját, a betegekhez magas szakmai felkészültséggel forduló orvosi tevékenységét, valamint több évtizedes önkéntes mentős és karitatív szolgálatát ismerték el a kitüntetéssel.  

Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata

Az érsebészeti műtétek everziós technikájának magyarországi bevezetése érdekében végzett tevékenysége, valamint a szakmai közéletben vállalt aktív szerepe elismeréseként dr. Entz László érsebész, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Érsebészeti és Endovaszkuláris Tanszékének egyetemi tanára, az  Egészségügyi Szakmai Kollégium Érsebészeti és Angiológiai Tagozatának volt vezetője kapta meg a kitüntetést.

Ferenczy Noémi-díj
Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából miniszteri művészeti kitüntetéseket ítélt oda. Kiemelkedő ipari tervezőművészeti tevékenysége elismeréseként Ferenczy Noémi-díjban részesült dr. Mascher Róbert DLA formatervező iparművész, a Pető András Kar Humántudományi Intézetének igazgatója.
 
Dávid Orsolya

Forrás: Magyar Közlöny
Kiemelt kép: MTI

 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.