A NOIKK-ban a jövő és a jelen egészségügyi szakemberei modern környezetben, a legkorszerűbb technológiát alkalmazva, tapasztalt oktatóktól sajátíthatják el a szükséges ismereteket és készségeket. 

A NOIKK a jövő orvosi képzésének központja: egy 8 150 m²-es, csúcstechnológiával felszerelt komplexum, ahol a sebészeti oktatás és az innováció találkozik. A résztvevők valós anatómiai környezetben, kadáver-alapú gyakorlatokon sajátíthatják el a legkorszerűbb technikákat, tapasztalt mentorok irányításával.

Gyakorlati tudás a betegek biztonságáért

A képzés és innováció túlmutat az elméleti ismeretek átadásán: közvetlenül hozzájárul a betegek nagyobb biztonságához és az egészségügyi ellátás színvonalának emeléséhez. A NOIKK-ban tanuló orvostanhallgatók már egyetemi éveik alatt, továbbá diplomájuk megszerzése után is szigorúan ellenőrzött környezetben ismerkednek meg a legkorszerűbb orvosi technikákkal. Ebben meghatározó szerepük van az orvostudomány és az oktatás céljára felajánlott emberi testeknek (kadávereknek), amelyek valós anatómiai környezetben teszik lehetővé a gyakorlást – nemcsak boncolások, hanem műtéti beavatkozások során is. Az emberi test közvetlen tanulmányozása olyan térbeli, háromdimenziós tapasztalatot ad, amely semmilyen más technológiával nem pótolható teljes mértékben. A gyakorlati képzésnek köszönhetően a pályakezdő orvosok már első „éles” beavatkozásuk alkalmával is biztos, gyakorlati tapasztalattal állhatnak majd a betegek mellett.

Tradíció és csúcstechnológia találkozása

A képzések során a hagyományos anatómiai oktatás kiegészül digitális képalkotással, AR/VR szimulációval és biomechanikai mérésekkel, így biztosítva a legmagasabb szintű szakmai fejlődést.

Képzési területeink és specializációk

Szak- és továbbképzés, valamint rövid kurzusok keretében elérhető képzéseink elsősorban az ortopédia, a traumatológia, az ér- és szívsebészet, valamint az endoszkópos sebészet területére fókuszálnak, mindezt magas színvonalon, kis csoportos, gyakorlatorientált formában. A gyakorlati (hands-on) kadáver tréningeken résztvevők elméleti tudása és anatómiai ismeretei készséggé és magabiztos műtéti rutinná válnak.

Küldetésünk

Küldetésünknek érezzük a legújabb orvostechnológiai fejlesztések preklinikai kipróbálásának elősegítését. A Tudományos és Kutatásetikai Bizottság (TUKEB) engedélyével, elismert szakorvosok, valamint hazai és európai műszergyártó cégek vezetésével veszünk részt új sebészi eljárások, eszközök valós humán anatómiai viszonyok melletti kipróbálásában. Ezzel szeretnénk előre mozdítani az arra érdemes megoldások klinikai gyakorlatba való bevonását, ezáltal segítve számos beteg mielőbbi gyógyulását.”

a Semmelweis Egyetem, Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetének csapata 

Az anatómián túl – a jövő sebészeti képzése 

  • élethű műtéti szituációk, kadávereken végzett gyakorlatokkal tapasztalt klinikusok és oktatók vezetésével

  • multidiszciplináris oktatás, amely magában foglalja az ortopédiát, a traumatológiát, a szív- és érsebészetet, valamint az endoszkópos eljárásokat 

  • digitális képalkotó és AR/VR-alapú szimulációk biomechanikai mérésekkel kiegészítve 

  • saját fejlesztésű tréningmodellek, többek között dobogó szív és vérzés-szimulációk a kritikus beavatkozások biztonságos gyakorlásához 


Képzés és szakértelem

A Semmelweis Egyetemen több éves tapasztalattal tartunk gyakorlati (hands-on) kadáver sebészeti képzéseket, amelyeket nagy szakmai tudással és gyakorlattal rendelkező klinikusok és oktatók vezetnek. A tréningeken különösen nagy hangsúlyt fektetünk a minimálisan invazív és endoszkópos technikákra. A kis létszámú, gyakorlati kurzusok során a résztvevők élethű körülmények között mélyíthetik el műtéti tudásukat. 

Nemzetközi traumasebészeti oktatás Semmelweis Egyetem és a Honvédség együttműködésében

Az ASSET és ASSET Plus traumasebészeti képzések a Semmelweis Egyetem és a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának több éve tartó, kiemelt együttműködésére épülnek. Az American College of Surgeons (ACS) által kidolgozott Advanced Surgical Skills for Exposure in Trauma (ASSET) egynapos, míg az ASSET Plus kétnapos, intenzív kurzus, amelynek során a képzésben részt vevő orvosok élethű környezetben, emberi kadávereken sajátíthatnak el élet- és végtagmentő sebészi technikákat.

A programra civil- és katonaorvosok, valamint műtéti szakasszisztensek jelentkezhetnek, akik az oktatás során harctéri és sürgősségi ellátási tapasztalatokra épülő, gyakorlatorientált tudást szereznek a súlyos és életveszélyes mellkasi, hasi és végtagi sebesültek ellátásáról. A kurzus NATO-minősítésének folyamata a budapesti NATO Katona-Egészségügyi Kiválósági Központ (NATO KEKK) szakmai támogatásával zajlik, így a budapesti ASSET- és ASSET Plus képzés a régió egyik meghatározó, nemzetközi szinten is elismert traumasebészeti programjává válhat.

Tekintse meg videós összefoglalónkat a kurzusról→

Galéria

7kép

Az innovációs központ indulása

A Semmelweis Egyetem új kutató- és képzőközpontja, a NOIKK 2026 márciusában nyitja meg kapuit és még ugyanebben az évben teljes kapacitással működik majd. A központ megnyitását követően a magyar és nemzetközi kadáver-alapú kurzusok kibővített formában folytatódnak, elindulnak a transzlációs kutatási programok, valamint az orvostechnológiai fejlesztések és eszközök tesztelése és validációja. 

PARTNEREKNEK – INNOVÁCIÓ ÉS EGYÜTTMŰKÖDÉS 

Ha kutatóként, vállalat vagy intézmény képviselőjeként keres együttműködési lehetőséget, a NOIKK kiemelkedő infrastruktúrát biztosít és a Semmelweis Egyetem révén kiváló szakmai hátteret nyújt orvostechnológiai eszközök fejlesztéséhez, teszteléshez és orvostechnológiai validációhoz. 

Keressen minket, hogy együtt alakíthassuk a jövő orvostudományát!

noikk@semmelweis.hu
ttcenter@semmelweis.hu