A JÖVŐ ORVOSKÉPZÉSE

A Nemzeti Orvosi Innovációs és Képzési Központ (NOIKK) Magyarország kormányának kiemelt, stratégiai beruházása. Célja a hazai orvosképzés színvonalának és nemzetközi versenyképességének növelése. A 2019-ben megszületett projektindító kormányhatározat nyomán a teljes beruházás nagyjából 24,7 milliárd forintból valósulhat meg. Ez az összeg a legkorszerűbb oktatási és kutatási infrastruktúra megteremtését teszi lehetővé. A Semmelweis Egyetem Patológiai és Biztosításorvostani Intézetének (korábban II. Sz. Patológiai Intézet) bővítésével megvalósuló, hatszintes központban az oktató- és kutató munka 2026 márciusában veszi kezdetét. A beruházás révén létrejövő komplexum működése az év végéig éri el teljes kapacitását.

ÚJ KORSZAK AZ ORVOSI INNOVÁCIÓBAN

A Nemzeti Orvosi Innovációs és Képzési Központ kulcsszerepet tölt be a digitális egészségügy korszakában. Nemzetközi szinten is kiemelkedő képző- és kutatóhelyként választ kínál a negyedik ipari forradalom kihívásaira, korszerű, gyakorlatorientált infrastruktúrája pedig új távlatokat nyit az orvostudományban. A központ az egészségügyi innováció élvonalába emeli hazánkat és a régiót azáltal, hogy a digitális technológiát, a robotikát és a mesterséges intelligenciát integrálja az orvosképzés mindennapjaiba. Elsődleges célja a klinikai tapasztalat, az alapkutatás és az ipari innováció összekapcsolása, ezáltal erősítve a hazai kutatás-fejlesztés-innovációs (K+F+I) ökoszisztémát az egészségügy területén.

A Nemzeti Orvosi Innovációs és Képzési Központ megnyitásával a Semmelweis Egyetem olyan, nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő infrastruktúrával bővíti kínálatát, amely tovább növeli vonzerejét a hazai és külföldi hallgatók körében, hosszú távon erősíti versenyképességét és tovább javítja pozícióját a világ legjobb egyetemeinek rangsorában. A fejlesztés új, fenntartható alapokra helyezi a magyar orvosképzést, elősegíti a magasan képzett szakemberek utánpótlását, amely kulcsfontosságú a magyar egészségügy jövője szempontjából.

„Hic mortui vivos docent” – Itt a holtak az élőket tanítják

BIZTONSÁGOS ELLÁTÁS, MAGASABB SZÍNVONALÚ EGÉSZSÉGÜGY

A NOIKK-ban folyó oktatás és fejlesztés nem csupán az orvostanhallgatók és orvosok elméleti tudását mélyíti el, hanem közvetlenül szolgálja a betegek biztonságát és az ellátás minőségének javítását. A hallgatók már tanulmányaik, az orvosok pedig szak- és továbbképzésük során ellenőrzött körülmények között sajátíthatják el a legmodernebb orvosi eljárások lépéseit. Ebben kulcsszerepet játszanak az orvostudománynak és az oktatásnak felajánlott emberi testek (kadáverek), amelyek lehetővé teszik a valós anatómiai környezetben történő gyakorlást, így a boncolások mellett például műtétek elvégzését is. Ez a különleges oktatási forma biztosítja, hogy az orvosok már az első éles beavatkozásuk során is magabiztos, készségszintű tudással lépjenek a betegek mellé. A legkiválóbb számítógépes eljárások sem tudják azt a háromdimenziós tudást és valóságot megadni számukra, amit az emberi test közvetlen tanulmányozása jelent.

A központ alap-, szak- és továbbképzései világszínvonalú technikai hátteret adnak minden műtétet végző szakember számára. Az itt megszerzett rutin eredménye a sikeresebb műtét és a gyorsabb, biztonságosabb felépülés. A kutatások és innovációk – például az új típusú orvosi eszközök fejlesztése – a mindennapi gyakorlatban teszik pontosabbá és hatékonyabbá a gyógyítást. A NOIKK munkája így nemcsak az orvosképzés színvonalát emeli, hanem hosszú távon a teljes magyar társadalom számára jobb életminőséget és biztonságosabb jövőt teremt.

Ilyen lesz az új, innovatív orvosi központ 

Csúcstechnológiás képzések egy modern épületben

8 150 m²-en elterülő komplexum

  • Teljesen új épület a Patológiai és Biztosításorvostani Intézet épületéhez kapcsolódva: parkolószint és 7 emelet.

  • 3 bonctermi műtő (egyenként 6, illetve 9 műtőállomással), amelyek egyszerre alkalmasak gyakorlati képzések lebonyolítására és kutatásra.

  • Műtőblokkok hibrid, minimál invazív és nyitott sebészeti beavatkozásokhoz, valamint endoszkópos és ultrahangos vizsgálatokhoz (robotsebészeti beavatkozásokra is alkalmas kialakítással).

  • CT-készülék, képalkotó és biomechanikai laboratóriumok, ahol nagy hangsúlyt fektetnek a mérnöki, orvostechnológiai fejlesztésekre is.

  • Előadótermek és szemináriumi helyiségek az elméleti és gyakorlati oktatáshoz.

  • Komfortos, modern öltözők a képzések részt vevőinek, kutatóknak, illetve oktatóknak.

Fenntartható szerkezet és modern megoldások

  • Patológia épület felújítása: 901 m², helyi védettség alatt álló épület korszerűsítése.

  • 72 darab talajszonda az épület hűtésére és fűtésére.

Kutatás a Semmelweis Egyetem szakértelmére építve

A Semmelweis Egyetem több mint 250 éves hagyományára és világszínvonalú, gyakorlatorientált sebészeti- és kadáverképzéseire építve a NOIKK új szintre emeli az orvosképzés innovációját.

Az anatómia, a technológiai fejlesztés és a klinikai gyakorlat egyetlen integrált térben kapcsolódik össze, így születik a bevált oktatási módszerekből csúcstechnológiás innováció.
A NOIKK célja, hogy hidat építsen a laboratóriumi kutatás és a betegellátás között, felgyorsítva a fejlesztések – többek között az új sebészeti eljárások, robotikai megoldások és digitális képalkotási technológiák – gyakorlati alkalmazását, így a kutatási eredmények közvetlenül szolgálják a gyógyítást.


Az innovációs központ indulása

A Semmelweis Egyetem új kutató- és képzőközpontja, a NOIKK 2026 márciusában nyitja meg kapuit és még ugyanebben az évben teljes kapacitással működik majd. A központ megnyitását követően a magyar és nemzetközi kadáver-alapú kurzusok kibővített formában folytatódnak, elindulnak a transzlációs kutatási programok, valamint az orvostechnológiai fejlesztések és eszközök tesztelése és validációja. 

A koncepciótól a megvalósításig

Kép 1
Kép 2
Kép 3


■ TANULÁSRA TERVEZVE

A NOIKK-ban világszínvonalú, kadáver-alapú sebészeti kurzusokon vehetnek részt a gyakorlati tudásukat elmélyíteni vágyó orvosok. A szak- és továbbképzésben résztvevők valós emberi anatómiai környezetben, úgynevezett hands-on gyakorlatok során a legkorszerűbb műtőkben, csúcstechnológiás eszközökkel, elismert szakértők irányításával fejleszthetik készségeiket.

■ A KUTATÁSTÓL A BETEGÁGYIG

Az új orvosi központ kiemelt hangsúlyt fordít a transzlációs szemléletre, valamint arra, hogy a multidiszciplináris kutatások eredményei – a biomechanika, a képalkotás, a szövettan és robotika területén – minél gyorsabban hasznosuljanak a klinikai gyakorlatban.

■ INNOVÁCIÓ A GYÓGYÍTÁSBAN – HATÁROK NÉLKÜL 

A NOIKK nyitott a hazai és nemzetközi partnerségekre egyetemekkel, kórházakkal és vállalatokkal, hogy közösen alakítsuk a jövő orvoslásának technológiai és képzési irányait.

PARTNEREKNEK

Innováció és együttműködés 
Ha kutatóként, vállalat vagy intézmény képviselőjeként keres együttműködési lehetőséget, a NOIKK kiemelkedő infrastruktúrát és a Semmelweis Egyetem révén kiváló szakmai hátteret nyújt orvostechnológiai eszközök fejlesztéséhez, teszteléshez, és validációhoz.
Keressen minket, hogy együtt alakíthassuk a jövő orvostudományát!
noikk@semmelweis.hu
ttcenter@semmelweis.hu 

Orvosoknak és kutatóknak  

Tanuljon és fejlődjön a NOIKK-kal! 

Ha szak- vagy továbbképzésben szeretne részt venni, fedezze fel kadáver-alapú sebészeti kurzusainkat, ahol a legújabb sebészeti technológiákat a legpontosabb és legélethűbb anatómiai környezetben, csúcstechnológiás környezetben sajátíthatja el.

Képzések listája