A világ 16 országából közel 600 regisztrált résztvevő kísérte figyelemmel a tizenegyedik alkalommal megrendezett Konduktív Nevelési Világkongresszust. A Semmelweis International 40, valamint a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat részeként megvalósult eseménynek hatodszor adott otthont Budapest, témájának középpontjában pedig a nemzetközi konduktorképzés és konduktív nevelési gyakorlat állt. A kétnapos konferencián nyolc plenáris és negyvennégy szekcióelőadás hangzott el, melyet poszter- és filmszekció is kísért.

A megnyitón köszöntőt mondott dr. Merkely Béla rektor, a kongresszus elnöke is. Beszédében emlékeztetett arra, hogy a Semmelweis Egyetem, amely Magyarország és a térség vezető orvos-egészségtudományi egyeteme, valamint a világszerte elismert, „hungarikum” Pető-módszer bölcsője, a Pető András Kar már elválaszthatatlanná váltak egymástól. Hangsúlyozta, hogy a kar kiveszi a részét az egyetem nemzetközivé válásából, dinamikusan növekszik a külföldi hallgatók száma, munkatársai fontos missziós feladatokat látnak el a határon túli magyar régiókban, a konduktorok a világ számos pontján szolgálják a rászorultakat.  Fontos társadalmi kérdés, hogy a fogyatékkal élők életminőségét hogyan lehet javítani ebben az élethosszig tartó állapotban, hogyan biztosítható számukra a lehető legnagyobb önellátás. A Semmelweis Egyetemen képzett konduktorok a rászorulók segítésének szentelik életüket, így a konduktorképzés globális nagyköveteivé váltak és válnak hazájukban és a nagyvilágban egyaránt, a Pető András Karhoz tartozni pedig különleges megtiszteltetés – ma talán nagyobb, mint valaha – zárta beszédét az egyetem rektora.

Feketéné dr. Szabó Éva stratégiai és fejlesztési rektorhelyettes, a Nemzetközi Pető Társaság elnöke szintén köszöntötte a résztvevőket. Mint fogalmazott, a társaság és kar legnagyobb feladata az, hogy Pető András és Hári Mária által örökül hagyott nevelési rendszert gondozza és tovább fejlessze annak érdekében, hogy rászoruló embertársainknak segíthessen és a társadalomnak példát mutathasson a jövőben is.  Kiemelte, hogy bár a konferencia a konduktorképzés nemzetközi történetét kívánja bemutatni, de az esemény több mint visszatekintés, mert ezek a rendezvények, tapasztalatcserék biztosíthatják egy szakma, egy nevelési rendszer jövőjét is.

A kongresszus a köszöntők után a plenáris előadásokkal folytatódott. Elsőként dr. Tenk Miklósné dr. Zsebe Andrea, a Pető András Kar dékánja mutatta be a kar nemzetközi képzési stratégiáit, trendjeit és célkitűzéseit, kiemelve, hogy a változó szociokulturális és gazdasági környezet új megközelítési módokat kíván, melyben fel kell használni a nemzetközi képzési szinergiákat annak érdekében, hogy egyre több együttműködés jöhessen létre mind az akadémiai, mind pedig a gyakorlati képzés terén. A plenáris ülésen bemutatkoztak a kar vezetőin és vezető oktatóin túl külföldi szervezetek képviselői is. Az előadások sorát dr. Papp Gabriella, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar dékánja zárta, aki a két kar együttműködését mutatta be a Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Bizottságának Gyógypedagógiai Albizottságában.

Galéria

11kép

A kongresszus azon Tiszteletbeli Konduktorok köszöntésével folytatódott, akik a pandémiás helyzet miatt 2020-ban, az előző világkongresszuson nem vehették át oklevelüket. A Tiszteletbeli Konduktor Díj azon személyek előtt tiszteleg, akik tevékenységükkel, szakmaiságukkal a konduktív nevelés ügye mellett álltak. A világ minden részéről 1990 óta eddig 67 kiemelkedő személyt választottak meg jelölés útján tiszteletbeli konduktornak. A személyesen vagy delegáltjaik által jelen lévő új Tiszteletbeli Konduktorokat Feketéné dr. Szabó Éva a Nemzetközi Pető Társaság nevében és dr. Tenk Miklósné dr. Zsebe Andrea a kar nevében köszöntötte. A kar dékánja köszöntőjében kiemelte, hogy a konduktív nevelés folyamatos terjeszkedése világszerte nem csupán a végzett konduktorok érdeme, hanem mindazoké is, akik a konduktív pedagógia elkötelezett támogatói saját területükön.

Az esemény délután négy szekcióüléssel folytatódott, ahol Magyarország mellett a világ számos országából elevenítették fel a konduktív nevelés helyi történelmét és jelenlegi gyakorlatait. A szekcióelőadások között megjelentek a társzakmák képviselői, a kar oktatói, konduktorai és hallgatói is.

A konferencia keretében a hagyományokhoz hűen sor került a VII. Nemzetközi Rajz- és Festménypályázat eredményhirdetésére is. A pályázatra összesen 139 alkotás érkezett, melyből 42 alkotás részesült díjazásban: a 38 egyéni és 4 különdíjas Magyarországról, a határon túlról, Németországból és az Egyesült Államokból. 

Feketéné dr. Szabó Éva rektorhelyettes, a kongresszust szervező Nemzetközi Pető Társaság elnökeként záróbeszédében rámutatott, hogy a Pető András Karon szervezett konduktorképzés szintet lépett a  harmadik specializáció elindításával, hiszen a pedagógiai rehabilitáció specializáció fókuszáltan készíti fel a leendő konduktort a nem oktatási intézményben nyújtott, szervezett konduktív nevelés biztosítására, illetve az egészségügyi rehabilitációs környezetben történő munkavégzésre. A Semmelweis Egyetemmel megvalósult integráció amellett, hogy biztosítja a kar működését, fejlődését, azt a szakmai, kutatási potenciált is garantálja, ami a már hatkarú együttműködésekben ölt testet és egyedülálló lehetőséget jelent a konduktív nevelés tudományos igényű megismerése és elismerése terén.

Alapítónkhoz hűen nyitottnak kell maradnunk gyorsan változó világunkban az új lehetőségekre, de nincs nehéz dolgunk, mert a misszó örök, az alapelvek stabilak

– zárta az eseményt a rektorhelyettes.

A kétnapos rendezvényen, melynek második napján a kar Tudományos Diákköri Konferenciájára került sor, bemutatkozhattak a műhelyeiben kutató hallgatók is, valamit szó esett sok más mellett a konduktív nevelés elméletéről és gyakorlatáról is.

Vona Zsófia
Fotó: Barta Bálint – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.