Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából. A Pancreatology folyóiratban megjelent tanulmány szerint az elhízással élő betegeknél a súlyos lefolyás esélye több mint háromszoros is lehet. A szakemberek ezért hangsúlyozzák, hogy akár már a kisebb mértékű, fokozatos fogyás is hozzájárulhat a súlyos szövődmények kockázatának csökkentéséhez.

A Semmelweis Egyetem kutatói 13 ország 29 egészségügyi intézményéből összesen 2244 akut hasnyálmirigy-gyulladásban szenvedő beteg adatait elemezték. Testsúly és testmagasság alapján meghatározták a betegek testtömegindexét (BMI), majd ennek megfelelően különböző csoportokba sorolták őket. Ezután megvizsgálták, hogy a normál testsúly, a túlsúly és a különböző mértékű elhízás esetén hogyan alakult a betegség lefolyása és milyen gyakran jelentkeztek súlyos szövődmények.

A nemzetközileg elfogadott testtömegindex-besorolás szerint egy 180 centiméter magas férfinál a normál testsúly felső határa körülbelül 81 kilogramm, míg az enyhe elhízás 97,2 kilogrammnál kezdődik. A kutatás szerint a normál testsúlyú betegekhez képest már ebben a kategóriában is több mint kétszeres volt a szervi elégtelenség, vagyis a létfontosságú szervek – például a vese, a tüdő vagy a szív – súlyos működési zavarának esélye. Minél nagyobb volt az elhízás mértéke, annál nagyobb volt ez a kockázat. Elhízás esetén emellett lényegesen nagyobb volt az esélye annak is, hogy a hasnyálmirigy-gyulladás súlyos lefolyású legyen, mint a normál testsúlyúaknál.

Mi az akut hasnyálmirigy-gyulladás?

Akut hasnyálmirigy-gyulladásról akkor beszélünk, amikor az emésztőenzimek ahelyett, hogy a vékonybélben fejtenék ki hatásukat, már a hasnyálmirigyben idő előtt aktiválódnak és károsíthatják annak szöveteit, gyulladást idézve elő. A betegséget leggyakrabban epekő vagy túlzott alkoholfogyasztás váltja ki. Ez a hirtelen fellépő, jellemzően erős hasi fájdalommal járó megbetegedés Magyarországon évente mintegy 5000 embert érint. Ugyan a betegség 70 százalékban enyhe lefolyású, súlyosabb esetben a halálozási arány akár 30 százalék is lehet.

„A túlsúllyal élők szervezetében még panaszmentes állapotban is folyamatosan jelen van egy enyhe fokú állandó gyulladás. Éppen ezért, amikor egy váratlan betegség megtámadja őket, a szervezetük védekezőrendszere hajlamos túl hevesen reagálni, ami ronthatja a kilátásaikat” – magyarázta a betegség súlyosságának egyik potenciális okát Szentesi Andrea, a Semmelweis Egyetem Doktori Iskolájának témavezetője, a Pécsi Tudományegyetem tudományos munkatársa, a tanulmány első szerzője.

A szakember hozzátette: a gyógyulás esélyeit tovább ronthatják a túlsúlyhoz köthető egyéb társbetegségek – például a keringési zavarok –, illetve az olyan súlyos elhízásból fakadó fizikai problémák, mint a nehezített légzés. Kiemelte, hogy a betegség súlyosabb lefolyását befolyásoló tényezők – például az elhízás vagy a túlzott alkoholfogyasztás – leküzdése az egészségtudatos életmód kialakítását is igényli. A testsúlycsökkentés azonban sok beteg számára rendkívül nehéz.

„A betegek számára talán a legfontosabb üzenet, hogy az elhízás nemcsak hosszú távon, hanem egy váratlanul kialakuló akut betegség esetén is ronthatja a kilátásokat. Éppen ezért már egy fokozatos vagy kisebb mértékű fogyás is hatékony lehet” – mondta dr. Hegyi Péter, a Semmelweis Egyetem Pankreász Betegségek Intézetének és Transzlációs Medicina Központjának igazgatója, a tanulmány utolsó szerzője.

A kutatók a kórházi kezeléseket követő vizsgálatok fontosságára is felhívják a figyelmet. Mivel a gyulladás miatt később akár cukorbetegség vagy emésztési problémák is kialakulhatnak, ezek korai felismerésében és kezelésében fontos szerepe van a szakemberek – köztük orvosok, dietetikusok és pszichológusok – összehangolt munkájának.

A vizsgálatok ugyanakkor nem állnak meg az elhízás mértékének elemzésénél. Egy jelenleg is folyamatban lévő tanulmányban a szakemberek már azt kutatják, miként befolyásolhatják az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét az olyan további életmódbeli tényezők, mint az alvásminőség, a stressz, a táplálkozás vagy a fizikai aktivitás.

Győrfi Bálint, Cseszregi Róbert
Fotó: Zellei Boglárka – Semmelweis Egyetem
Borítókép: iStock by Getty Images / Warawan Tongsri