Évente több mint tízezer új vastagbélrák esetet diagnosztizálnak Magyarországon, mely a nőknél a harmadik (a tüdő- és emlőrák után), férfiaknál a halálozási sor második helyén áll a tüdődaganat után, megelőzve a prosztatarákos halálozást. Az új megbetegedések számát tekintve napjainkban világszerte ez az egyik leggyakoribb ráktípus, korai felismerésével azonban megelőzhető illetve hatékonyan gyógyítható. Ennek érdekében a Semmelweis Egyetem Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinikája prevenciós napot tart március 4-én, szombaton 9-21 óra között az Allee Bevásárlóközpontban.

A prevenciós napon, a klinikán dolgozó gasztroenterológusok, sebészek és dietetikusok várják az érdeklődőket, akiknek egy felfújható vastagbélalagúton keresztül, interaktív módon mutatják be a betegséget: a polipokat, a daganatot és a fekélyt. Ezen keresztül hívják fel a látogatók figyelmét a szűrővizsgálat fontosságára. Dr. Szijártó Attila, a Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinika igazgatója elmondta, a vastagbélrák sokszor jóindulatú polipok kialakulásával kezdődik, melyeket ha tünetmentes állapotban felismernek és eltávolítanak, azokból már nem tud kialakulni a rákos megbetegedés. Hozzátette: így a korai felismerés és korai eltávolítás a rákmegelőzés legbiztosabb módja.
Magyarországon 50 éves kortól évente javasolt a szűrés, egyéb kockázatok és tényezők esetében – társbetegségek, családi halmozódás – azonban már korábban, akár 40 éves korban el kell kezdeni azt.

 A vastagbélrákszűrés első lépése a széklet rejtett vérvizsgálata, melyre minden esetben háziorvosi beutalóval lehet jelentkezni. Pozitív eredmény esetén úgynevezett colonoscopiát (vastagbéltükrözés) végeznek, amely már a jóindulatú elváltozásokat is kiszűri. A pozitív teszt eredménye nem jelent automatikusan daganatos megbetegedést, csupán arra hívja fel a figyelmet, hogy további kivizsgálás szükséges. Ezt a vizsgálatot egészséges egyéneknél 50 éves kor fölött 5 évente kellene megismételni.

A betegség leggyakoribb tünetei közé tartozik a véres széklet, az akaratlan fogyás, a székelési szokások megváltozása és a hasi görcsök. Ezeknek a panaszoknak a megjelenésével mindenképpen háziorvoshoz kell fordulni, aki a pácienseket további kivizsgálásra küldi.

Az egész napos figyelemfelkeltő programon az érdeklődők a kötetlen beszélgetések mellett azzal is megismerkedhetnek egy kivetítőn keresztül, hogy mit látnak az orvosok a colonoscopia vizsgálat közben. A gyerekekkel érkezők pedig interaktív játékokon, gyermekkvíz feladatokon keresztül ismerhetik meg az emberi szervezetet és az emésztőrendszert.

Március világszerte a colorectalis rákbetegségek megelőzésének nemzetközi hónapja, melynek hazai szakmai képviseletét a Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinika látja el.

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem; kiemelt kép (illusztráció): iStock